41. fejezet

41. fejezet

Jake és Joan is nálunk aludt. Mondanám, hogy jó, hogy nem tudja senki.... Deee Amber megtudta, ugyanis este felhívott valamiért, és meghallotta a fiúkat. Meglepetésemre nem hordott le mindenféle olcsó libának, hanem nyafogni kezdett, amiért neki nincsenek fiú barátai. Reggel szegény Dotty néninek egy hadseregre elég kaját kellett csinálnia, ugyanis a fiúk annyit esznek, mint egy csapat antilop. Antilop? Mennyit esznek az antilopok? Mindegy, akkor legyenek oroszlánhoz hasonlítva. Én két palacsintával beértem, de ők szerintem fejenként benyaltak minimum 10 darabot. Szerintem a nénikém hálát adott, amiért egy lányt kellett befogadnia. Amíg a fiúk leöblítették a palacsintát egy vödör eszpresszóval (komolyan mondom két nagy teásbögrével ittak) addig én a szobámba mentem átöltözni. Megint egy szoknyára esett a választásom, kicsit lengébbre és bővebbre mint a tegnapi, de hasonló. Hozzá egy belebújós "possible" feliratú pulcsival. Sietve mentem vissza a konyhába, ugyanis késésben voltunk. Gyorsan Dotty megdobott egy kis pénzel, majd már a motor felé is vettük az irányt. Nem mondom, nem volt túl kellemes utam, ugyanis a szoknyám mindig fel akart húzódni.... Jake persze csak röhögött a visításomon. A suli elé érve aztán lehuppantunk a járműről, és búcsúzkodni kezdtünk. Az udvaron megint sok ember gyülekezett. Köztük Nath és Melódia. Hm, milyen mázlim van! Lábujjhegyre álltam, hogy elérjem az előttem álló srác fülét.
- Ott vannak - suttogtam
- Értettem - hajolt le hozzám

Átkarolta a ferekamat, és közelebb húzott magához. A száját az enyémnek nyomta. Egyikünk sem nyitotta ki a száját, úgyhogy mondhatni, ez megfelelt egy hosszú puszinak. Ezt persze senki nem tudhatta, csak mi. Mosolyogva váltam el tőle. Jake visszaszállt a motorra, én pedig integettem neki. Megfordulva megint láttam pár lesokkolt embert, rám meredve. Köztük Melody drágát. Nath nem nézett rám. Közömbös arckifejezéssel ült a padon, és előregörnyedve meredt maga elé. Hirtelen Amber ért oda mellém, kizökkentve a gondolataimból.
- Szép jó reggelt! Hogy halad a terv? - kérdezte
- Láttad nem? - kacagtam fel
- Zöld vagy sárga? - ragadta meg a karomat
- He? - néztem rá értetlenül
- Ne kérdezd, csak mondd! - szórt villámokat (okééé)
- Zöld. - adtam az egyszerű választ, majd bementünk a termünkbe
A nap nyugisan telt. Lisander még mindig beteg ezért most sem volt iskolában. Legalább Amber már jött. Éppen a szőkével léptünk volna ki a kapun, amikor Nathaniel megállított.
- Beszélnem kell veled! - mondta halkan. A hanga tényleg elég gyenge, és félénk volt. A szívem szakadt meg érte. Vajon mi történhetett? Hol van Melody? Erőt vettem magamon. Egy erős nő vagyok! Kell, hogy legyen tartásom!
- Bocsáss meg, de nincs miről beszélnünk - emeltem meg kissé a fejemet
- De... - kezdte a szőke fiú, de a húga közbe szólt
- Nem látod, hogy késésben vagyunk? - kopogtatta meg a fejét - légy úriember és állj arrébb - intett a fejével - és amúgy is... ott szalad a barátnőd - mutatott Nath háta mögé, de a drága lányka már mellénk is ért
- Téged kerestelek, drágám - fogta meg Nathaniel karját
Drágám? Ilyet még használnak a 21. században. Jó tudni. Amber a megszólítást hallva felkuncogott, amit egy köhögéssel kendőzött el. Így már, hogy itt volt a barna lány könnyedén eltudtunk jönni onnan. Jake már amúgy is várt. Egyenesen hazafelé vettük az irányt. Joan megint nálunk dekkolt.
- Lora! Jajj de jó, hogy itt vagy. Apával el kell mennem egy bálba. - fogta a fejét - ments meg! Mondd, hogy velem jössz!
- Én??? Egy bálba??? Hülye vagy??? - röhögtem, de amikor láttam, hogy ő nem nevet velem elkomorodtam - Ez komoly? - akadtam ki
- Légyszíves! Ide is hoztam a ruhámat. Kérlek! - Kezdett el könyörögni
- Miért pont én? Menj... Jakekel! - mutattam az említettre
- Velem? - kerekedett el a fiú szeme - bocs, passzolok  - emelte a magasba a kezét
Végül egy sor győzködés és fizetség fejében elvállaltam. Felhoztam a legjobb érvet is, miszerint nincs mit felvennem, de a fiúk (!) találtak egy alkalomhoz illő ruhát a szekrényemben. Szóval, nem volt más kifogás. Készülődni kezdtünk. Először Joant rendeztük le (de jó kifejezés). Vele könnyebb dolgunk volt. Az egyetlen gondja a nyakkendővel volt, de én elmagyaráztam hogy kell szépen megkötni.

- Jól nézel ki! - mosolyodtam el 

- Köszi, Lolíta! - mosolygott ő is - Na! Menj te is készülődni! - csapott a fenekemre, mire elszaladtam. Felvettem a ruhát, feldobtam egy alkalmi sminket, hajmosás után pedig egyenesre szárítottam a loboncomat. Kész is voltam, a végeredmény pedig tűrhető lett. Dotty lőtt rólunk egy rahedli képet, az isten tudja miért... de ha ő jól érzi magát tőle... Joan szólt, hogy az apukája megérkezett, ezért kimentünk. Legnagyobb meglepetésemre, egy limuzin állt a házunk előtt. Éppen akkor szállt ki belőle egy férfi, feltehetően Joan apja. Bemutatkozott, Tom a neve. Tök szimpi volt. Hamar elindultunk, és fél órán belül meg is érkeztünk a helyszínre. Egy hatalmas vörös épületbe mentünk, ami előtt rengeteg ember gyülekezett, szebbnél szebb ruhákba. Lassan mi is bementünk. Joan a derekamat átkarolva vezetett. Bent egy hatalmas bálterem fogadott minket, mily meglepő. Rengeteg asztal is volt, de bőven volt hely táncolni. Először az asztalunkhoz mentünk, ahol kis névjegykártya igazította útba az embert. Joan mondta, hogy nézzünk körül, ilyet úgy is ritkán látunk, ezért körbe-körbe kezdtünk el sétálni. Egyszer csak megtorpantam, mire Joan is megállt, és értetlenül kezdett el méregetni. Ott voltak. Előttem álltak. Nath és Amber egymásba karolva beszélgettek valamiről az egyik sarokban. Mit keresnek ezek itt? Amber egy gyönyörű zöld estélyit viselt, kesztyűvel és csizmával. A haját egyszerűen oldotta meg. Gyönyörűen mutatott. Nath egy öltönynadrágot viselt, és lezser, fehér inget. Ha egy ismeretlen látja őket, tuti azt mondja, hogy ezek minimum már jegyben járnak, olyan összhangban voltak. Mindkettejük arca komoly volt. Nem tudom miről beszélhettek. Joan látta, hogy őket nézem. Nem ment el, nem hagyott egyedül, és nem is húzott el tőluk. Ott maradt mellettem, és még szorosabban tartott. Hirtelen Nathaniel felénk kapta a fejét. Megdermedt. Csak nézett minket, mereven, gondterhelten. Amber ezt észrevette, és ő is felénk nézett. Meglepődött, de aztán elmosolyodott és intett egyet köszönésként, mire én is így tettem. A szőke fiú hirtelen megragadta a húga kezét és elhúzta tőlünk. A sokkhatáson túltéve magamat visszamentünk az asztalunkhoz. A vacsora következett. Hogy a gazdagok miket nem esznek... Előételnek valami sonkába tekert kukoricás cucc volt, ami baromira nem az én világom, de azért megettem, mert szerintem nagyon kinéztek volna az asztal körül ülők... A leves kagylókrémleves volt, amit szintén nem szeretek. Utálom a tenger gyümölcseit. Brr. Ezt nem bírtam megenni, de szerencsére senki nem kérdezte az okát, hogy miért nem üres a tányérkám. Már csak a főételben bízhattam. Ja, cserben hagyott. Joantól tudom a kaja pontos megnevezését: tésztában sült bélszín csípős eperrel és kecskesajttal. Khm. Tudom, a bélszín milyen finike-minike, DE könyörgöm, nem jártam volna jobban valami egyszerűbbel? Mondjuk egy görög salátával? Nem? Oké. Ellenben a desszert mennyei volt. Imádtam. Cseresznyés sajttorta. De természetesen akkora volt az adag, mint amit a kismacskák esznek, ezért nem laktam valami jól... Amúgy vacsora közben meglepetésemre, nem full kussban ültünk, hanem társalogtunk. Én mondjuk legtöbbet Joannal, de egy pár szót váltottam a többiekkel is. Vacsi után egy kis pihenő következett. A felnőttek elmentek mellőlünk. Passz hova. Mi az asztalnál maradtunk, és átbeszéltük, mennyire nem volt jó a kaja. Ezzazz! Joannak sem ízlett! Nem vagyok ízlésficamos. A partnerem nagylelkűen felajánlotta, hogy táncolni visz, ezért kikecmeregtem az asztal mögül. és a hatalmas táncparkett felé vettük az irányt. Jó zenét játszottak, ezért bekapcsolódtunk. Nem vagyok teljesen hülye a tánchoz. Tudok egy két lépést. Csak annyit amennyit kötelező. Keringő, tangó alapok... Ilyesmi. Egymáshoz bújva lépegettünk, amikor Amber tűnt fel a látóteremben. 

- Elnézést, szabad lesz? - mosolygott rám 

- Természetesen - adtam át vidáman Joant, én pedig visszamentem az asztalhoz

Pár perc múlva azonban egy ismeretlen srác lépett elém. Vöröses barnás haja kesze-kuszán állt. Laza öltönyt viselt és 1000 wattal mosolygott rám

- Szabad, kisasszony? - nyújtotta a kezét

- Csak ha megtudom a nevét, utam - álltam fel 

- Scott, Scott Brown - fogta meg a kezemet majd a parkett felé vezetett - kegyed neve?

- Lora Michigan, örvendek - mosolyogtam

- Hát még én! - nevetett fel 

Igazán szimpatikus ez a Scott. Megtudtam, hogy az apja valami multi cég feje, hogy sokat utaznak, de amúgy itt van a törzshely. Ja és hogy 20 éves. Már kezdtem belejönni a társalgásba amikor valaki lekért. Nathaniel! Scott kezet csókolt, majd illedelmesen távozott. Riadtan figyeltem a szőkét, ahogy elém áll, ahogy a lapockámra teszi a kezét, ahogy mozogni kezd, miközben a reakciómat figyeli. Mozogni kezdett, táncolni, de nem szólt semmit. Csendben haladtunk a monoton számra. 

- A barátnőd nem ért rá? - törtem meg végül én a csendet 

- Utálom. Én mindent megpróbáltam, de nem szeretem! Herótom van tőle - lépett egyet félre - bocsi - nyögte, mire megráztam a fejem - 3 hónapja járunk, és még csak meg sem lehet csókolni rendesen - röhögött fel

- Ezt miért nekem mondod el? - suttogtam halkan 

- 2 hónapja hozzám se szólsz. Én szeretlek Lora! Tudom hogy barátod van, de.... - kezdte, de közbeszóltam

- Nincs barátom - mosolyodtam el - Jake csak egy szívességet tett - néztem a szemébe, mire ő meglepődve méregetett - Én is szeretlek, Nath! - hajtottam a vállára a fejem, és tovább táncoltunk. Éreztem, hogy mosolyog... ahogy én is