Miért nincsenek részek? +ajánló

 "A műveltség jó sorsban ékesség, balsorsban menedék"

Sziasztok! Nem rész, (nagyon röstellem) ez inkább egy helyzetjelentés. Augusztus 30.-a van. Gondolom tudjátok ez mit jelent... Igen! Mindjárt itt az iskola. Biztosan éreztétek már úgy, hogy legszívesebben kihasználnátok a nap huszonnégy óráját, annyi tervetek van. Én is így érzek, de sajnos nagyon sok emberrel ellentétben, én képtelen vagyok fenn lenni egész éjjel, vagy ha mégis, akkor sem tudok mit csinálni, olyan borzalmas fáradság kerít hatalmába... Egész nyáron unatkoztam, konkrétan semmit nem tettem le az asztalra,(huppsz) fejezeteket próbáltam írni, amik ki is kerültek, de nem vagyok megelégedve az eredménnyel (mostanában visszajelzéseket sem kapok). Kb. a 40. résznél voltam úgy, hogy na oké, én most írok egy befejezőrészt meg egy epilógust, és vége a sztorinak, nem csűröm-csavarom a végtelenségig. Ezt az ötletet elvetettem, ugyanis nem tartottam volna igazságosnak Lorával szemben.:D Folytattam a sztorit és próbáltam a lehető legfigyelmesebben fogalmazni. (Amúgy most is van egy félig kész fejezet, de az a jövő zenéje) Igazából kissé elment az életkedvem. Becsaptak, semmibe vettek, átgázoltak rajtam. Olyan emberek akikben bíztam. Rosszul esett de túl vagyok rajta! (Sajnálom, hogy amúgy ezzel untatlak titeket, de ez is hozzátartozik a fejezetek minőségéhez) Tavaly elkezdtem egy naplószerű blogot. (Nem, nem az én naplóm. Fikció az egész, de olyan mint egy napló) Decemberbe abbahagytam az írását, de idén nyáron megint írni kezdtem, és be kell hogy valljam, nagyon élveztem. Annyira jó volt végre valami újjal foglalkozni. Amúgy ha IDE kattolsz, akkor el is tudod olvasni. (Mielőtt valaki félreérti, ezt a blogot is nagyon szeretem, de ugye ez egy ff míg az egy 100%-ig kitalált történet) Most perpillanat abban sincs sok új rész, de ahogy időm engedi írni fogok. Augusztus közepe táján jöttem rá, hogy bizony a kedvenc filmemnek nem lesz folytatása, ezért elhatároztam, hogy elkezdem olvasni a könyvsorozatot belőle.  Mivel könyvesbolt közelébe nem jártam, így nem is tudtam megvenni azonnal, csak most kedden, ami azt jelenti 25.-én. Kezdtek helyrejönni a dolgaim. Megbeszéltem pár barátommal, hogy találkozunk a városba, de felültettek. Nagyon szarul esett. Főleg, hogy utána leribancoztak egy haspóló miatt. Ez volt az a pont amikor belekezdtem a tumblizásba. Mindig hülyeségnek gondoltam, erre most rá vagyok függve. Érdekes. Nagyon élvezem. Az egész hangulata, képek, idézetek, szövegek. Őszinte az egész, Ennek az oldalnak a segítségével vezettem le a feszkót, és emiatt az oldal miatt szintén megfosztottalak titeket pár résztől. Amikor leülök a gépem elé, hogy na most akkor írunk egy fejezetet.... képtelen vagyok. Olyan rosszul sikerülnek, hogy ahogy van törlöm az egészet. Megígérem, hogy összekapom magam! Írni fogok! Tényleg... csak... csak most kell egy kis idő. Nem is beszélve arról, hogy most kezdem a gimnáziumot (a város egyik legnehezebb gimije, hogy izgalmasabb legyen) ami azt jelenti, megint csak kevés időm lesz írni. Egyébként (szánom, bánom de) ezt a bejegyzést is elég sietve kell összedobnom... talán nem is lenne gáz, ha nem sajnáltatnám itt magam... A sulira visszatérve, hadd idézzem egy ismerősömet, aki ott tanult (és most már amúgy dolgozik) "A gimi? Hát... a jogi egyetemen nem kellett annyit tanulnom, sok szerencsét!". Köszi. Jó kilátások. Szóval, előre sejtem, hogy baromi kevés szabadidőm lesz... A blog helyzetéről ennyit. Szóval, legyetek türelmesek, kérlek benneteket. Igyekszem, csak minden összejött most. Az egész nyaram nem volt valami fényes. Ha esetleg szeretnétek valamit mondani, kommentben megtehetitek.  

Szóval a könyv, ami miatt egy hete nem tudtam nektek írni, pedig akartam. A végzet ereklyéi könyvsorozat. Kedden vettem meg az első részét, amit péntekre elolvastam. Szombat reggel az első utam a belvárosba vezetett, hogy megvegyem a 2. kötetet. Közölték velem, hogy egész Magyarországon nincs könyv, ugyanis nem számítottak a szerzők ilyen sikerre. Komolyan sehol nem találtam meg a 2. részét. Sem egy antikváriumban sem pedig máshol. Nem szívlelem, de most PDF-ben olvasom. Imádom ezt a könyvet. Ajánlom mindenkinek, aki egy kicsit is oda van a jól felépített misztikus könyvekért. A történet egyébként egy lányról szól (Clary-ről), aki normális emberi életet él mindaddig, amíg édesanyját el nem rabolják. Itt jön a képbe Jace aki vámpírvadász. Segít a lánynak, mindeközben pedig... basszus! Ez már spoiler lenne. Öhm.. wikipédiás ismertető? :)

Cassandra Clare amerikai írónő hozta létre A végzet ereklyéi című könyvsorozatot. A sorozat nagy népszerűségnek örvend, mind Magyarországon, mind külföldön. Nem meglepő, hogy már több, mint másfél éve birtokolja a 2. helyet a New York times bestseller listáján.

A történet egy bizonyos urban fantasy, vagyis a mi világunkban titkosan léteznek a természetfeletti lények. Ezeket a lényeket a könyvekben előszeretettel nevezik Alvilágiaknak (Downworlders), ők a vámpírok (démon energiával fertőzött emberek), a vérfarkasok (szintén démon energiával fertőzött emberek), a tündérek (az angyalok és a démonok gyermekei) és a boszorkánymesterek (az emberek és a démonok gyermekei. Felettük álnak a nephilimek, azaz az Árnyvadászok. A nephilimek legendája szerint az első Árnyvadász egy Jonathan Shadowhunter nevű ezer évvel ezelőtt élt ember volt. Mikor a világot démonok rohanták le, Jonathan Shadowhunter egy boszorkánymester segítségével megidézte Raziel angyalt, ki nephilimet csinált néhány kiválasztott emberből. Az angyal három bűvös tárgyat hagyott az Árnyvadászokra: a Végzet Kelyhét, a Végzet Kardját és a Végzet Tükrét.

Mivel még a második részt sem tudtam teljesen elolvasni, nem tudok nektek ilyen-olyan leírást adni, de az első (plusz a másodikból egy kicsi) teljesen meggyőzött arról, hogy ez egy brutál jó könyv! (Csak Simon ne lenne.. mindegy) Nagyon tudom nektek ajánlani. Minden rész megvan pdf fájl ként is a neten, úgyhogy ha nem is akartok belefecconli pénz: töltsétek le! Akár INNEN is. 

A kötetek:

• Csontváros 
• Hamuváros 
• Üvegváros 
• Bukott angyalok városa 
• Elveszett lelkek városa 
• Mennyei tűz városa 

ha elolvasod a könyvet érteni fogod

„Olvassunk tehát minél többet, hiszen az irodalom az örökkévalóság távcsöve: felébreszti bennünk létünk rejtett erőit, amelyek átsegítenek minket sorsunk nagy viharain és megmutatják, hogy a gondolat több, mint az élet szennyes mocsara, a kisstílű nyárspolgárok véd és dac-szövetsége, a mindennapok izzadtságszaga, s a percenként átélt fájdalmak és csalódások szövedéke. Mondhatnám úgy is, hogy csak a műveltség mentheti meg az életünket, hiszen kizárólag a könyvek, a festmények, a szimfóniák, a költemények és a szobrok Sárga Útja vezethet el bennünket a gondolatok örökkévalóságának Smaragdvárosába.”

42. fejezet

42. fejezet

A bál után mindenki hazaidult. Mindenki a saját otthonába. Amber kimondottan örült annak, hogy mi „jajj de cukin” összejöttünk, de volt egy kis bökkenő: sem Nathaniel szülei, sem pedig Melody nem tudhatja, hogy mi együtt vagyunk. Nath meg akar felelni az apja elvárásainak és ha Melody-val szakít, a barna kis angyalka kitálal. Nem tudom miért volt az az őrült ötletem, hogy mindezek ellenére is melemenjek ebbe az őrültségbe, de őszintén egy pillanatig sem tétováztam. Elég csak a szőke fiú illatára, érintésére és arcvonásaira gondolnom és máris elönt a nyugalom. Otthon elmeséltem mindent Dpttynak aki örömmel konstatálta, hogy boldog vagyok és jujjci de jó, hogy együtt vagyunk. Ja és holnap vacsira vagyok hivatalom a matektanárommal és vele… hmm… remélem nem a pitagorasz lesz a téma. Mondjuk inkább mint a szinusz koszinusz! Boldogan ugrándoztam fel a szobámba, ahol sinte egyből megcsörrent a telefonom. Odaspuriztam a táskámhoz és kikaptam belőle az előbb említett készüléket. Vidáman vettem fel, de ahogy meghallottam barátnőm hangját egyből elment az összes életkedvem

- Loraa! – sipította sírva a nevemet

- Mi történt? – kérdeztem visszafolytott lélegzettel

- Bátorságot gyűjtöttem és elhívtam Castielt moziba – zokogta – és ő egyszerűen azt monta nem megy velem sehova es letetteeeee – kiáltotta fájdalmasan

Hallottam ahogy hirtelen kicsapódik Amber ajtaja és – mint később kiderült – a bátyja lépett be rajta

- Ohh Nath! – visította a lány és a fiú karjába vetette magát (legalábbis így képzelem) A fiú hirtelen kikapta a húga kezéből a telefont és idegesen szólt bele:

- Lisa vagy Charlotte! Mit mondtál neki?

- Jónapot, a nevem Lora Michigan és épp vígasztalni próbálom a maga hugát – mondtam szórakozottan

- Lora?! – éreztem ahogy az arca megváltozik, és apró mosoly kezd a szája sarkán megbújni

- Ki más? – nevettem fel –mizu? – kérdeztem viccelődve

- Mi baja van Ambernek? – kérdezte

- ÉN IS ITT VAGYOK! – hallottam meg Amber hangját

- Öhm.. visszaadsz? – kérdeztem – De várj! Majd hívj! Csók! – mosolyodtam el mint egy kislány

- Okés. Ohajod számomra parancs! Khm… neked is! – éreztem ahogy zavarba jön a húga mellett, majd hirtelen Amber szólt a készülékbe

- Figyelj! Elintézem Castielt! Most aludj. Megkapod a randit! – bíztattam

- Szeretlek Lora! – nyüszögte fáradtan – jó éjt! – tette le

Eldőltem az ágyon, majd észbe kaptam és inkább zuhanyozni indultam. A meleg víz érintése olyan jól esett, hogy el is felejtettem a világ összes problémáját. Nathanielre gondoltam, az aggódó bátyjra. Mindig is akartam efy bátyust, de ez ugye lehetetlen már, az én esetemben. Kikászálódtam a zuhany alól és a köntösömet felvéve Melodyra gondoltam. Ő az oka annak, hogy nem mutatkozhatok a szőke hercegemmel (hú de nyálas). Talán ha eltűnne? Na jó ez lehetetlen.. Vagy mégsem? Hagyjuk! Most fontosabb dolgom van! Visszahuppantam a pihe puha ágyikómba és tárcsáztam Castiel számát

- Helló, édes! – szólt a vonal túlsó végén

- Te csak ne édesezz, édes! Az egód egyenlő a világbanban található összes pénzzel! Milyen lányok jönnek be, hm?? Így visszautasítani valakit?!?! Hogy lehetsz ilyen paraszt? – fejeztem be mondandómat

- Hú! – szedte össze gondolatait a vörös – te most a szőkéről beszélsz? – röhögött fel

- Megérdemli, hogy randira vidd! – horkantam fel

- Ez… most komoly? – komorult el a fiú

- Igenis kedves! – erősítettem meg önmagamat

- Tényleg? – kérdezte

- Igen!

- Akkor oké – adta be a derekát

- Tényleg? – lepődtem meg

- Ja – mondta nemtörődöm módon

- Ennyire bízol bennem? – csillant meg a szemem, mire egyszerűen letette a telefont.

Idegesen dobtam magam mellé a telefonomat. A paraszt! Hogy lerázott! Vajon tényleg elfogja hívni Ambert? Ha igen, akkor nekem egy hatalmas keksz jár! Erről jut eszembe: Kentin. De rég nem beszéltünk már. Szerintem amúgy ő is haragszik. Mikor meglát odanyög egy sziát és távozik. Hogy az ember hogy el tudja rontani az életét?  El van egyáltalán rontva az életem? Tény, hogy egy halom barátomat elveszítettem, de van egy csomó új is. Igazi barátnak voltak egyáltalán mondhatók, akiket elveszítettem? Nem a kamubarátok hisznek el mindent, amit hallanak a másikról? Egy percet sem hagytak arra, hogy esetleg megmagyarázzam a dolgokat! Hé! Ha kitudódna, hogy együtt vagyok Nathaniellel, vajon őt is megutálnák? Gondolatmenetemet nem tudtam befejezni, ugyanis elnyomott az álom. 

- egy újabb hétfő - 

Reggel amilyen gyorsan csak tudtam kipattantam a pihi-puhi takaróm alól. A szekrényemhez rohantam, felvettem valami göncöt majd sminkeltem is.Egyedül mentem suliba, kivel mentem volna mással? Jake megtudta a fejleményeket és bár furán méregetett, örült nekem. Meg amúgy is! Legalább sokáig aludhat! Szóval, mikor odaértem a sulihoz egy rohadt nagy meglepetés fogadott. Rosa! Éppen Arminék társaságába volt és beszélgettek. Szugeráltam ő pedig észrevett. Nem akartam odamenni, bár legszívesebben odaszaladtam volna hozzá, hogy a nyakába ugorhassak. Intettem neki egy halvány mosoly kíséretében, és indultam volna be a suli épületébe HAAAA Rosalia nem kezd el sikoltozva felém rohanni. Mosolyogva vártam arra hogy elém érjen, majd rávetettem magam. Ölelkezve forogtunk és lépkedtünk össze-vissza mint két idióta. a többiek meg csak figyeltek. Nem is csodálkozom ezen. Nem volt normális dolog az, amit tettünk. Még mindig egymásba gabalyodva vonszoltuk magunkat, amikor oldalra pillantottam. Nath állt tőlünk 5 méterre jobbra és minket figyelt. Mosolygott. Észrevette, hogy nézem. Egy "sziát" tátogott. Az egész pillanatnak hirtelen Melody vetett véget, aki rácsimpaszkodott a szőke fiú szájára. Elkomolyodtam, és Rosát leválasztva magamról vonszoltam be a lány vécébe. Szerencsétlen nem értette mit csinálok, de nem ellenkezett. Bent aztán elmondtam neki az egész történetet. Hogy együtt vagyunk Nath-hal, de ő közbe Melodyval kell hogy legyen, és hogy ez mennyire nehéz mert Melódia olyan mint egy kis majom. Rosa is meglepődött azon, hogy együtt vagyunk, nem értem mi olyan nagyon meglepő ebben. 

Ezen a napon kerültem Nathanielt. Mikor megláttam, megfordultam és eljöttem onnan, ahol éppen voltam. Mélyen legbelül haragudtam rá, amiért nem húzódott el Melody-tól. Tudom hülyeség, hiszen ezt kell tennie... de akkor is! Melodyt egy kanál vízbe belefojtottam volna. Látszott rajta, hogy tudja, kedvelem Nathanielt, de a kis liba azt hiszi, semmi esélyem nála, mert Nath őt szereti. Pff... szereti. Szereti? Mi van, ha tényleg szereti? Hogy amit a bálon mondott az hazugság volt? Most belegondolva nem egy kis puszit adott neki a barna lány ma reggel... Talán túlspilázom? Maybe. 

A szőke fiú nem jött be 6. órára. Nem értettem az okát, de szerintem Melódia sem, ugyanis becsengőkor úgy tekergette a nyakát mint egy kacsa, hátha meglátja a kis drága szerelmét. Hát nem látta. 

Az óra felénél (a tanár diktálása közepette) egyszer csak kopogásra lettünk figyelmesek. A fiú lépett be rajta és megszólalt: 

- Elnézést a zavarásért, de Lora Michigannek be kéne jönnie a DÖK-be. Fontos lenne - magyarázta a tanárnőnek 

- Menjen csak. Majd kérd el valakitől az anyagot - nézett rám mosolyogva és el is engedett. Hömm. 

Csendben meneteltünk egymás mellett a folyosón. Én nem akartam szólni, Nath pedig nem tudott mit mondani. Szerintem elképzelése sem volt róla, mi lehet a bajom. Hamar megérkeztünk az említett teremhez. Nathaniel elővett egy kulcsot a zsebéből és kinyitotta az ajtót. Maga elé engedett, ezért én léptem be hamarabb. Az egyik asztalon egy szatyor foglalt helyet. Egy helyi cukrászda logójával volt ellátva. Apró mosoly került fel ennek láttán az arcomra. Hirtelen egy kezet éreztem meg a csípőmön. Nath hátulról átölelve vezetett az asztalhoz, majd leültetett. A nejlon tasakból kivett egy papírral bevont tányért, de azt is csakhamar kibontotta. 4 egér alakú minyon volt a tányéron. Nevetve vettem el egyet, majd ő is követte a példámat. Az első falatot megrágva sokkal jobban felszabadultam. Ki lettem engesztelve.

- Ez lenne az a fontos dolog? - kérdeztem végül 

- Csak nem hagyhattam, hogy éhen halj... - emelte fel a kezét mentegetőzve

- Áh szóval egész nap figyeltél? Csak innen tudhatod, hogy nem ettem - szűkítettem össze a szemem (tényleg nem ettem ugyanis reggel nagy boldogságom közepette otthon hagytam  a pénzem)

- Valahogy úgy - vigyorgott 

- Amúgy meg... nem inkább a barátnődre és a szájára kellett volna, hogy koncentrálj? - kérdeztem vádlón 

- Nem tudom mi lett vele. - mondta egyszerűen 

A másik két egeret csöndben fogyasztottuk el. Mikor megettem az ablakhoz sétáltam és kitártam azt. Jól esett ahogy a friss levegő végigszalad a szobán, ezzel lejjebb hűtve azt. Hirtelen a szőke fiú mellettem támadt és becsukta az ablakot.
- Légyszi, ezt ne - ölelt át
- Bocsi... elfelejtettem, hogy bárki megláthat - dőltem neki
Egy kis idő elteltével már egymásba gabalyodva múlattuk az időt. Nyelveink vad táncot jártak. Miközben mások tanultak, mi a DÖK teremben intéztük a dolgainkat. Nem volt helyes amit csinálunk, de amíg az elnök úr igazolásokat osztogathat nincsen baj. Jelzőcsengőkor azonban befejeztük... a... a dolgokat és mindketten mentünk a saját dolgunkra. Nath még utoljára elkapta a karomat és magához húzott:
- Ma átjössz? - suttogta a fülembe, amitől kirázott a hideg
- I..igen - dadogtam, majd visszamentem a terembe
Melody úgy mért végig mint valami szennyeskosarat. Nem törődve a barnával ültem le a helyemre. Önelégülten mosolyogtam a tanárnőre, aki nyugtázta, hogy végeztem. A boldogság amit éreztem felemelő volt. Ilyet azóta már biztos nem éreztem, mióta a szüleimet... hát.. lecsukták. Tudom, nem illik ilyet mondani, de ha nem Dottyval élnék, tuti, hogy nem mehetnék este el sehova, úgyhogy még talán nem is olyan rosszak a dolgok. Bár tény, hogy a szüleimmel ritka jó dolog hülyéskedni. Imádtam. Apával énekelni, Anyával tangózni. Hehe. Még mindig kissé rosszul esik ezekre a dolgokra visszaemlékezni. Most vajon mit csinálhatnak? Elképzelésem sincs. Biztos valami kötelező munkát. Hamar kicsengettek, én meg már pattantam is fel a helyemről, hogy a mosdóba mehessek, egy kicsit felfrissíteni magamat. Természetesen nagy lenne az a kérés, hogy ezt egyedül tehessem meg... ugyanis Amber egyből utánam jött:
- Sok dolgotok volt mi? - kérdezte
- Meghiszem azt - vigyorogtam mint a vadalma
- Olyan okos bátyám van - áradozott - hasonlítunk egymásra - mondta, mire köhögést imitáltam. Vállon csapott.
- De most ez nem fontos! Castiel elhívott végül randizni? - vettem elő a púderemet
- El - kezdte el ő is sminkelni magát
- Éééés? - kérdeztem izgatottan
- Nemet mondtam - rántott vállat - és nagyon jól esett. Pofára esett egy csomó ember előtt - vigyorgott önelégülten, mire felnevettem. Tipikus Amber.

Órák után egyből hazaindultam. Úgy terveztem, hogy gyorsan összepakolok és aztán már indulok is Nathanielékhez. A zsebem egyszer csak rezegni kezdett. Vajon ki lehet az? Elővettem a készüléket majd meglepődve konstatáltam, hogy ismeretlen számtól kaptam egy SMS-t. Ahogy megláttam a tartalmát egyből kifutott az összes vér az arcomból, és egy rozsdás vaskaput is meg kellett fognom, hogy el ne essek.

Ezek mi vagyunk. És a ruhák.. ugyan azok. Ez a kép a DÖK teremben készült... a mai napon.