27. fejezet
A pakolás nem is bizonyult olyan bonyolultnak ahogy én magam elképzeltem. Hatalmas bőröndöt elő, szekrényt kiseperni, kontrollereket becsomagolni, töltőket felcsavarni. Tetszett ez a szobám. Egész kis otthonos volt. Nagyon kíváncsi leszek az új házra. Dotty tuti a legtöbbet hozza majd ki belőle. Furcsa. Fél év alatt többet költöztem, mint eddig egész életemben. Egyedül ez a szülőlátogatás gondolkodtat el... Olyan lesz mintha mi sem történt volna, vagy tök zavart lesz mindenki? Vajon le lesznek kissé épülve? Anyunak le lesz nőve a haja? Lehet apu már őszülni is kezdett.. Nekem valahogy nagyon zavaros ez az egész dolog. Még túl fiatal vagyok ehhez.
A repülő ablakából kinézve elhatároztam, hogy veszek egy naplót és beleírom a gondolataimat... Tisztára filmbe illő lenne! Najó ezt el is vetettem. Inkább aludtam még egy keveset mielőtt elkezdtük a leszállást. Elképzeltem, ahogy belépek majd az osztályterembe, mindenki előpattan, üdvözöl, megkérdezi hogy vagyok, és azt szeretnék, hogy melléjük üljek.
Az új ház nagyon otthonos. Kétemeletes. Az elsőn van az előszoba, nappali, konyha, gardrób, fenn pedig 3 háló, és 2 kisebb fürdő. Nem is olyan kicsi mint ahogy elképzeltem. A szobám barack színű sorszekrénnyel, a közepén egy kisebb franciaággyal, és fésülködő asztallal. Az ágyban nagyon jól aludtam. Baromi puha. Dotty segített kipakolni a cuccaimat, így már minden a helyén is van.
Hétfő reggel 6:00-kor megszólalt az ébresztőm, jelezve, hogy bizony iskolába is kéne valakinek menni. Kipattantam az ágyból, majd egy gyors zuhany után felöltöztem és feltettem egy szolid sminket. A hajamat jó erősen kifésültem, majd a táskámat a vállamra kapva lementem a földszintre reggelizni. Corn flakes. Természetesen. Mást nem tudok reggel enni mostanában, mert hányingerem lesz. NEM, NEM VAGYOK TERHES. Elmostam a tálat amit ettem, majd elindultam suliba. Még emlékszem merre van! Ahogy lassan közeledtem egyre jobban izgatottság fogott el. Vajon be tudom hozni a lemaradást? Nehogy véletlen amerikai angolt kezdjek el beszélni brit angol helyett... mert az valami baromi ciki lesz... A suli ugyan olyan mint volt. A gyerektömegek előtte, kis körökben állva beszélték ki, mi is történt a hétvégén. Október eleje lévén megcsapott a hideg szél, ezért összébb húztam magamon a kabátom. Brrr. Be kellett mennem a DÖK-be Nathanielhez, hogy minden szükséges új infót megtudhassak, és aszem' alá is kell írnom valami nyomtatványt. Ahogy kinyitottam az ajtót, megcsapott az a régi érzés. Talán visszakaphatom a régi életemet? Ahogy a DÖK felé sétáltam egyszer csak a folyosó végén megpillantottam Armint. Éreztem ahogy elvörösödöm. Nem vett észre, a folyosó végén lévő lépcsőn ült, és a telefonját nyomkodta. Sokkalta inkább messengeren beszélt valakivel, mintsem csak játszott volna. Gyorsan beszaladtam a DÖK-ös terembe mielőtt észre veszi, hogy itt vagyok... és nagy gülü szemekkel figyelem. Az ajtónak támaszkodva fújtam ki az eddig benntartott levegőm. Melody állt velem szemben, homlok ráncolva.
- Te meg mit keresel itt? - fröcsögte a fogai között
- Én... izé.. Ide fogk járni... - erőltettem magamra egy mosolyt. Kellemetlenül éreztem magam, miért ilyen goromba velem?
- Lora? - hangzott a hang a hátam mögül, megfordultam és Nathaniel borostyán szemeivel találtam szembe magam. Mosolygott
- Szia, Nath! - küldtem egy bizonytalan mosolyt felé.
- Végre itt vagy! - indult el felém - Örülök, hogy látlak - ölelt meg
- Köszönöm ez jól esik - fúrtam a homlokomat a vállába - te is hiányoztál nekem!
- Khm! - kezdett el kopogni cipőjével Melody. - Szóljatok ha zavarok! - szólt ránk gúnyosan
- Ne haragudj! Észre sem vettelek! - szabadkozott Nathaniel - Szóval.... itt vannak ezek a papírok - tolt elém egy adag lapot - Ezt kellene aláírnod, itt - mutatott az üres vonalra.
Gyorsan aláfirkáltam, majd mosolyogva néztem fel rá.
- Itt van az órarended. Gondolom emlékszel még a teremszámokra, azzal nem lesz gond. Majd órán találkozunk! Szia. - köszönt el
Gyorsan átsuhantam a folyosón, majd bementem az osztályterembe. Már mindenki a teremben volt. Ahogy felpillantottak rám (és felfogták ki is vagyok) mindenki lesütötte a szemét. Az első padban volt két szabad hely, de biztos voltam benne hogy ott Nath és Melody ül. Még volt egy szabad pad a 4. sorban, ezért oda pakoltam le. Odamentem a lányokhoz akik nagyban beszélgettek.
- Sziasztok csajok! Visszatértem - vigyorodtam el
- Helo. - Köszöntek oda nekem
- Öm.. mindjárt csengetnek. Visszamegyek a helyemre - indult el Iris a terem végébe
- Igen én is megyek! - ment Viola is, majd szépen sorban mindenki
Nagyon úgy érzem, hogy kerülnek engem. Irist és a többieket megértem... hisz csak azt tudják, hogy Armint dobtam más miatt... De Violának tudnia kéne az igazat! Rosa hol lehet? Becsengettek úgyhogy a helyemre sétáltam.
Matek óra. Nagyszerű. Úgy éreztem magam mintha Kínában lennék. Több betű volt mint szám. És ezek a betűk sem olyanok voltak amiket véletlen ismernék. Nem volt gond amíg az egyik feladatnál fel nem szólított a tanár úr. Mivel egy kukkot sem tudtam szólni hamar leszűrte a problémám gyökerét.
- Lora kisasszony! Ha kérhetem, cseréljen helyet Meldyval, hogy Nathaniel segíteni tudja, óra közben is - mosolygott robotiasan. De nem csak ő mosolygott így! Melody arcára is ráfagyott ez a mosoly amikor meghallotta az ítéletet. Én poker face-cel az arcomon indultam el az első padhoz, ahol a még mindig mosolygó Nathaniel fogadott. Tátogtam egy "sziát" majd a tábla felé fordultam. Háromszor kérdeztem Nathanieltől, és ő készséggel segített nekem.
Óra végén a tanár mondta hogy a diri néni beszélni akar velem, Nath sem tudja miről, így hát úgy gondoltam nem lehet olyan nagy dolog. A folyosón találkoztam össze vele, kontya kitűnő állapotban, és a kezében lévő lapok is sértetlenek voltak... Ezek szerint nem ideges!
- Igazgatónő! Beszélni kíván velem? - kérdeztem angyali mosollyal
- Jajj de jó, hogy itt van, Lora! Igen, kívánok. Az iskolánkban a házirend megváltozott pár pontban... Az egyik legfontosabb pont, hogy mindenkinek részt kell venni egy vagy több iskolán kívüli tevékenységben. Mivel maga csak most jött tanév középén, kedveském, csak 2 szabad hely van. - tolta feljebb szemüvegét az orrán
- És megtudhatnám, mi is ez a két lehetséges változat? - kérdeztem kissé pszicho-s mosollyal
- Óh! Nem mondtam? - gondolkodott el - van a bélyeggyűjtő szakkör, és a diákönkormányzati poszt.
Elgondolkodtam... Most ez komoly? Van olyan szakkör ahol bélyegeket gyűjtenek? Na hagyjad már!
- Szerintem a DÖK-öt választom - mosolyogtam
- Nagyszerű! Az utolsó órája után nézzen is be kérem. Nem gyerekjáték ám egy ilyen munka, de én bízom magában. Még akkor is ha sosem volt valami kiemelkedő diákunk... - igazgatta kontyát, majd rám sem hederítve elszaladt, hogy lekiabálja Castiel fejét, ugyanis kilógott a cigis doboz a zsebéből. Fattya kölke!
Mosolyogva indultam vissza a terembe, amikor szembe találtam magam Rosa fehér hajzuhatagával
- ROSAAA - visítottam, majd a nyakába ugrottam
- LORIII!!!!!! - kerekedett el a szeme - Hogy vagy?
- Nem olyan jól - engedtem el - miért utál mindenki? - kérdeztem szomorúan
- Engem? Miért utálnának? - nézett rám furán
- Nem téged, hülye! - nevettem - engem! - mutattam magamra
- Jaa! Kikerült egy videó ahol Cast és te smároltok egy fánál - magyarázta - és csak kevesen hiszik el hogy kamu. Pedig Castiel is tagadja ám! Sajnos Violát is ellened fordították - szontyolodott el
- Mii???? De hiszen akkor ott Castiel csókolt meg.. És egyikőnknek sem jelentett semmit - könnyeztem be
- Jaaajj Baba! - ölelt át Rosa - Semmi baj. Én itt vagyok ahogy Cast, és Nath is! - simogatta a hajam - ja és egy fontos dolog.. Alexy és Armin mindenkinek azt terjeszti hogy egy Ribanc vagy - szorította össze a száját
- Minden szar, Rosalia! Minden! - törölgettem a szemem - Hogy lehetnek velem ilyenek? És nem is láttam őket az első órában.. - tűnődtem
- Hazamentek amikor megláttak - sütötte le Rosa a szemét
Nem sokkal később vissza is mentem a terembe. Nathnek elmondtam a szitut, hogy bizony kollégák leszünk. Jót nevetett, és azt mondta akkor majd tud korrepetálást tartani a DÖK terembe, ha befejeztük a papírmunkát. Persze azt is el kellett magyaráznom, hogy miért vörösek a szemeim. Ő kedvesen megvigasztalt.
Egy lány, egy család, egy iskola, egy új diák, egy élet, sok bonyodalom... Ha érdekel Lora élete kezd el olvasni, remélem tetszeni fog:)
2015. március 27., péntek
2015. március 18., szerda
26. fejezet
Sziasztok. Igen, élek. Épphogy...xDDD Na de mindegy. A lényeg, hogy két hete akartam írni egy részt de rájöttem, hogy nem tudom hogy mi az e-mail címem, a jelszóról nem is beszélve. :3 DE egy okos telefon mindent megold, ezért itt vagyok újra töltve. De nem is szaporítanám tovább a szót. Itt a rész:
26. fejezet
Mosolyogva csuktam be az ajtót, ami azért elég fura azok után ami történt. Ez a mosoly addig tartott amíg bele nem néztem a tükörbe. Elfolyt fekete szemceruza, és megkopott alapozó. Hogy nem szaladt el Lisander? Nem értem. A szívemben 1000 dolog kavargott. Armin utál, Lisander kedves velem, Jake-et nem ismerem annyira de amíg el nem költöztem azon a 3 napon jól elvoltunk. Jannal is jól elvagyunk. Minden megvan a kapcsolatunkban aminek meg kellene.. De amit mondott az a csaj, aggaszt. A gondolataimból a telefonomból felcsendülő dallam szakított ki: Take me to church. Gyorsan felszaladtam a szobába, majd előkotortam a telefonomat. Alexy. Nagyszerű. Nagy levegőt vettem, majd összeszorított szemmel vettem fel a telefont.
- Szia Alexy! - köszöntem a lehető legtermészetesebben
- Miért? Miért kellett most most amikor olyan boldog volt? - Kérdezte gunyorosan - és pont a legjobb indokkal... Gratulálok Lora Michigan! - a hangjából süvített a szánalom, az én szívemet is összekapta. Oda annak a cseppnyi jókedvnek. Lelkesen zuhanni kezdtem.
- Alexy... Ez nem ilyen egyszerű! - suttogtam könnyekkel küszködve
- Dehogyisnem! Csak... legalább engem felhívtál volna előtte. De basztad megtenni! HOGY LEHETSZ ILYEN HÜLYE, ELKÉNYEZTETETT????? - kezdett el kiabálni
- Én? Elkényeztetett? - susogtam a fogaim között - TUDOD MIT? NE MONDJ SEMMIT HA NEM VAGY TISZTÁBAN A DOLGOKKAL, OKÉ? AHHOZ MEG, HOGY MIT TESZEK ITT A LEGKEVÉSBÉ VAN KÖZÖD. ÉRTED MÁR? - üvöltöttem - Ja, és még valami: Az beszél nekem akinek egy barátnője volt, és azt sem tudta megtartani? Na szép. Még valamit vagy csak ennyit akartál? - sziszegtem a lehető leghűvösebben
- pip,pip,pip. - kinyomta
Mi ez a mánia? Mindenki megszakítja velem a kapcsolatot ahogy őszinteségi rohamom lesz?
A telefont eldobtam valahova a szekrény mellé, majd bedöltem az ágyba, és elaludtam.
1 héttel később: Szar nap.
Reggel kis késéssel keltem ezért írtam egy sms-t Joannak, hogy nem megyek ma be. A történtek óta nem beszéltem egyik testvérrel sem.
7:30 Dotty idegesen rontott be a szobámba, hogy hol vagyok már. Közölte, hogy csak akkor igazol ha beteg vagyok, vagy ha darabokra hulltam. Sajnos egyikben sem voltam per pillanat ezért el kellett mennem. Megkönnyítette, hogy kocsival elvitt így nem kellett rohannom. Ahogy beértem a suli folyosójára kellemetlen látvány tárult a szemem elé:
26. fejezet
Mosolyogva csuktam be az ajtót, ami azért elég fura azok után ami történt. Ez a mosoly addig tartott amíg bele nem néztem a tükörbe. Elfolyt fekete szemceruza, és megkopott alapozó. Hogy nem szaladt el Lisander? Nem értem. A szívemben 1000 dolog kavargott. Armin utál, Lisander kedves velem, Jake-et nem ismerem annyira de amíg el nem költöztem azon a 3 napon jól elvoltunk. Jannal is jól elvagyunk. Minden megvan a kapcsolatunkban aminek meg kellene.. De amit mondott az a csaj, aggaszt. A gondolataimból a telefonomból felcsendülő dallam szakított ki: Take me to church. Gyorsan felszaladtam a szobába, majd előkotortam a telefonomat. Alexy. Nagyszerű. Nagy levegőt vettem, majd összeszorított szemmel vettem fel a telefont.
- Szia Alexy! - köszöntem a lehető legtermészetesebben
- Miért? Miért kellett most most amikor olyan boldog volt? - Kérdezte gunyorosan - és pont a legjobb indokkal... Gratulálok Lora Michigan! - a hangjából süvített a szánalom, az én szívemet is összekapta. Oda annak a cseppnyi jókedvnek. Lelkesen zuhanni kezdtem.
- Alexy... Ez nem ilyen egyszerű! - suttogtam könnyekkel küszködve
- Dehogyisnem! Csak... legalább engem felhívtál volna előtte. De basztad megtenni! HOGY LEHETSZ ILYEN HÜLYE, ELKÉNYEZTETETT????? - kezdett el kiabálni
- Én? Elkényeztetett? - susogtam a fogaim között - TUDOD MIT? NE MONDJ SEMMIT HA NEM VAGY TISZTÁBAN A DOLGOKKAL, OKÉ? AHHOZ MEG, HOGY MIT TESZEK ITT A LEGKEVÉSBÉ VAN KÖZÖD. ÉRTED MÁR? - üvöltöttem - Ja, és még valami: Az beszél nekem akinek egy barátnője volt, és azt sem tudta megtartani? Na szép. Még valamit vagy csak ennyit akartál? - sziszegtem a lehető leghűvösebben
- pip,pip,pip. - kinyomta
Mi ez a mánia? Mindenki megszakítja velem a kapcsolatot ahogy őszinteségi rohamom lesz?
A telefont eldobtam valahova a szekrény mellé, majd bedöltem az ágyba, és elaludtam.
1 héttel később: Szar nap.
Reggel kis késéssel keltem ezért írtam egy sms-t Joannak, hogy nem megyek ma be. A történtek óta nem beszéltem egyik testvérrel sem.
7:30 Dotty idegesen rontott be a szobámba, hogy hol vagyok már. Közölte, hogy csak akkor igazol ha beteg vagyok, vagy ha darabokra hulltam. Sajnos egyikben sem voltam per pillanat ezért el kellett mennem. Megkönnyítette, hogy kocsival elvitt így nem kellett rohannom. Ahogy beértem a suli folyosójára kellemetlen látvány tárult a szemem elé:
WHAT? Joan és a vörös csaj ott smárolt a folyosón. Nagyon egymásba voltak temetkezve, mondhatom. Észre sem vettek. De hiszen.... visszautasította! Szedd össze magad!
- Látom nem estél kétségbe, hogy nem voltam itt... - sétáltam oda hozzájuk magabiztosan
- Lor....Lora! - kerekedett el Joan szeme, majd kissé távolabb lökte magától Tanamit - figyelj... ez nem úgy volt... el akartam mondani!
Tanami addig apró mosollyal a száját törölgette
- Hé! Te! - böktem felé - nagy a valószínűsége, hogy még az én nyálam is a szádon van... - mosolyogtam gúnyosan - hiszen... Tegnap este még engem csókolt!
Tanami olyan vörös lett mint egy jól megérett paradicsom. Én sarkon fordultam és ott hagytam őket. Ahogy a suli kapujához siettem éreztem, hogy a bennem levő vulkán éppen kitörni készül. A telefonomért kaptam majd tárcsáztam Dorryt:
- Szia. Értem tudsz jönni? Azt hiszem van oka az igazolásodnak. "Darabokban vagyok". Tört ki belőlem a sírám
- Indulok kicsim! Tarts ki! - mondta határozottan, majd kinyomta
Fél óra múlva már a kispárnámat szorongatva magzat pózban feküdtem az ágyamban. Mellettem egy csésze tea. Büszke voltam magamra, amiért olyan magabiztosan tudtam viselkedni előttük. Sajnos be kell látnom... Nem biztos, hogy Armin volt az első szerelmem. -valahogy az nem fájt annyira. Visszaemlékezve amikor megcsalt leginkább csak hisztiztem... Nemtudom . Este arra eszméltem, hogy már megint elaludtam. Hogy lehet valaki ilyen kétszínű?? Mutatja a szépet közben pedig.... SZEMÉT!!!
3 nap múlva
-Lora! - kopogtatott az ajtómon Dotty - bemehetek? Beszélnünk kéne...
- Persze, gyere! - ültem fel az ágyban, majd a hajamat kezdtem lesimítani a kezemmel
Dotty lassan benyitott majd pár pillanat gondolkozás után leült az ágyamra
- Sajnálom kincsem... - kapta el tekintetét hirtelen
- Jajj Dotty nem tehetsz róla, hogy ezt tette velem az a szemét! - legyintettem
- Igen... De most nem arról beszélek. Rossz hírem van.... - kezdte el piszkálni a körmét - Munkát kaptam az előző lakhelyeden. Európában... Sajnálom de vissza kell költöznünk. - harapta be a száját
Vissza? De hisz.... nemrégen élek csak itt. Mondjuk itt csak rossz dolog történt velem.. De Arminék is ott lesznek! Itt is vannak barátaim, és a suli is tök jó. Persze nem akarom Dottyt megbántani.
- Mikor? - jött ki végül a számon ez az egy szó
- Jövőhéten. Két repjegyet vettem... Remélem nem kell a szomszédra bízzalak, és velem maradsz amíg a szüleid... pihennek - nyögte ki még mindig zavartan
- Természetesen veled tartok. Bárhová. Kell egy biztos pont az életembe, és nagyon úgy tűnik ez a biztos pont te vagy - nyúltam a kezéért.
Te vagy az én biztos pontom Dotty! Később megtudtam, hogy igazából már házat is talált, és a sulit is elintézte. Ugyanabba az osztályba kerülök.
- Mindjárt kész a vacsora. Majd gyere enni! - állt fel az ágyamtól, majd kisétált az ajtón
A telefonom csörögni kezdett, ezért kénytelen-kelletlen kikeltem az ágyból, hogy felvehessem.
- Lora vagyok, hallak téged! - szóltam bele a nevet sem nézve
- Szia! - szólt bele Lisander - nem zavarok? - kérdezte illedelmesen
- Persze, hogy nem. Van 20 szabad percem - ültem le az ágyam végére
- Oké, szóval... hallottam ami ma történt... És nem is láttalak a suliban. - kezdte kimérten - ... hogy vagy? - kérdezett rá végül
- Köszi... rosszul. -ismertem be - nem vártam volna... Nagyon rosszul esik ez az egész... És még meg sem próbálja magyarázni. Tudod te azt, hogy milyen érzés? Én... szerintem.. én szerettem. Beleszerettem egy olyanba aki sosem szeretett igazán. Csak arra voltam jó, hogy kiélje magát rajtam. - tört ki belőlem az igazság.. talán túl részletesen is
- Biztosan ő is kedvel téged! Mit fogsz most csinálni?
- Visszaköltözöm Európába. De nem miatta... Ha ez nem történik meg akkor is vissza kellett volna! Ez van. - mosolyodtam el bánatosan - figyelj, nekem most mennem kell. Szeretném veled tartani a kapcsolatot továbbra is, és ha lennél olyan kedves, hogy Jake-nek megadod a számom, megköszönöm. - kezdtem el búcsúzkodni
- Mindenképp. Valami üzenetet? Jó utat neked Lora! Örültem, hogy láthattalak! - vette fel ismét azt a kimért stílusát
- Csak a szám. Köszönöm, és én is nagyon örülök. Fel foglak keresni! Viszlát! - tettem le a telefont.
Az este további része nyugodtan telt. DVD-t néztünk Dottyval, és beszélgettünk. Nem kell bemennem az iskolába ebben az egy hétben. Elmondta, hogy nagyon otthonos kis lakást nézett ki, és így a szüleimet is megtudom majd látogatni. 10 óra felé sétáltam fel a szobámba. Rendetlenség volt, ezért nekiálltam kinézetet adni a szobának. Ez legalább a figyelmemet is elvette. Arminék biztos nagyon fognak rám haragudni. Nem is beszélve arról, hogy még csak a találkozások sem elkerülhetők, hiszen osztálytársak leszünk! De nekem ott vannak Rosa-ék. Vajon a kis lolítával mi történt? Ő is az osztálytársam lesz? Végül is lehet... Engem nem fog zavarni annyi szent! A sminkasztalomhoz sétáltam. Az én szemem fényei. A sminkcuccom most is katonás rendben volt az asztalomon, a kis poharakba elrendezve rendeltetésszerű használatuk szerint csoportosítva. Mióta betöltöttem a 12-t mindig a sminkem mögé rejtőztem. Nem állítom, ezután is ez lesz. Szeretem őket! Végignéztem a szobán. A régi életemből csak a smink, és a ruha maradt. Az a kevés idő amikor nem kellett az árcédulát néznem. Fogtam, és megvettem. Most már tuti, hogy Alexy nem fog velem vásárolni jönni sohasem. A szívem összeszorul. Két nap alatt elvesztettem az első két barátomat, és egy nagyon jó fiúbarátomat is. Gratulálok, Lora!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

