30. fejezet

30. fejezet

Nathaniel békésen aludt, az irománya fölött. Szőke haja kesze-kuszán állt... Biztosan nagy fejtörést okozott neki a dolog amivel foglalkozott. Szempillái ívesen zárták össze lakatszerűen a szemhéját. Az órára pillantottam, ami tíz órát mutatott. Nem ment iskolába.. vajon tudatosan, vagy az álmosság lett rajta úrrá? Rosszat álmodtam. Homályos az egész történet. Egy labirintusban voltam ahol akárhogy próbáltam nem menekülhettem meg. Mikor át akartam törni a cserjéken, kőfallá vált az egész, és az emberektől, akiktől a segítséget vártam csak hallgatást kaptam. Elfordították a fejüket. Gondolataimat egy mobiltelefon hangja szakította meg. Nath hirtelen kapta fel a fejét, majd egy gyors  mozdulattal előkapta zsebéből a készüléket és beleszólt:
- Igen tessék, itt Nathaniel Smith! - kezdte rekedtes hangon
- .....
- Nem, nem lógok. Reggel rosszul voltam, mikor bementem. Ennyi az egész. Gondolom Amber mondta - hadarta el
- ....
- Igen, lesz igazolásom. - nyugtatta a személyt
- ....
- Bocsánat. Igen, nála - vette halkabbra
- ....
- Nem, nem hiszem, hogy annyira jóba lennének - pillantott rám
- ....
- De... Apa! Ez nem jó ötlet. - kapta fel a fejét, de az apja addigra letehette, mert Nath is így tett.
Gondterhelten fordult teljes alakkal felém, és magára varázsolt egy "rossz hírem van, nyugi" mosolyt
- Remélem nem keltettelek fel. - mentegetőzött
- Nem. Fenn voltam pár perce. - mosolyogtam - mit mondott apukád? - kérdeztem előre félve a választól
- Hát... szóval... Elhatározta, hogy ha törik ha szakad "összehoz" Amberrel - húzta el a száját - úgyhogy nálunk fogsz aludni..... - fordult el
- Mivan? - nevettem - Aludjak nálatok, hogy legjobb barik lehessünk Amberrel??? - hitetlenkedtem - Ez lehetetlen -ráztam a fejem
- Kérlek.. - nézett rám kiskutya szemekkel a szőke
- Jó, de akkor jössz nekem egy koktélruhával! - nyújtottam ki a nyelvem
- Benne vagyok. - nevetett fel Nath
Egyébként Nath nem ment vissza a suliba, mert elmondása szerint még nem biztos, hogy nem kerülök sokkos állapotba a reggel történtek miatt... hát jó.
Ebéd után Nathaniel mondta, hogy mennyünk el sétálni, mert meg akar mutatni egy helyet, és persze jót tesz a friss levegő. A parkon keresztül sétáltunk, jól elvoltunk. Nem gondoltam volna Nathanielről, hogy ilyen jó humora van. Út közben persze a beszélgetés mellett tovább ismételtük a "kettőnk kapcsolatával" kapcsolatos dolgokat. Utunk egy zárt kertnél ért véget, melynek közepén egy szürke kisebb épület kapott helyett. Nathanielnek volt kulcsa a kapuhoz, ezért be tudtunk menni.
- Gyere, erre. - mutatott előre a fiú majd elindult
Az épület mögött egy újabb kerítés volt megtalálható, de az már nem kulccsal volt nyitható, hanem csak egy retesszel. Mikor azon a kis ajtón is átkeltünk meglepődtem:
- KISCICÁK! - ugrándoztam, majd azonnal fel is kaptam egyet a földről, és elkezdtem "kínozni"
- Nagyon sokszor járok ide - mosolygott Nath miközben odament hozzá egy cica - sajnos nekem nem lehet macskám, ugyanis anya allergiás rájuk... a legenda szerint. De lehet hogy csak "allergiás".. mint én Castielre - mutatott idézőjelet nevetve
- Én miért nem ismerem ezt a helyet? - kérdeztem szomorúan - pedig itt éltem le az életemet
- Nem rég nyitották meg. Sokan járnak ide hogy játszhassanak velük, cserébe csak olyan dolgokat kérnek a tulajok amiket a macskák tartásában tudnak hasznosítani. Ennivaló, bolha irtó, nyakörv. Ilyesmik - ecsetelte lelkesen
- Ez nagyszerű. Én is lehetek "klub tag"? - kérdeztem, mire egy bólintást kaptam.
Körülbelül három 2 óráig lehettünk a macskuszokkal, közben rengeteget nevettem, és sok emberrel ismerkedtem meg. Tuti, hogy be fogok itt segíteni, és amiben tudok támogatom őket. Szimpatikus minden: az állatok, az emberek, a környezet. Imádom a cicákat.

- Nézzünk valami filmet! Meguntam a törit! - nyafogtam Nathanielnek aki minden áron át akartatta velem ismételtetni a II világháború egyetemes részét.
- De akkor nem fogod tudni az anyagot! És meg fogsz bukni! - erősködött vidáman
- Légyszíves csak egy filmeet! Naaa? - néztem rá nagy szemekkel - Kérleeek! - rebegtettem a szempilláimat
- Mit néznénk? - emelte a magasba megadóan a kezét
- hm... A szobatárs? - gondolkodtam
- Még nem láttam - töprengett ő is
- Én sem. Jó lesz - csaptam össze a tenyerem - nézzük azt!
Felültünk az ágyamra, a laptopot pedig kettőnk közé tettük, úgy kezdtük el a mozizást. A film aránylag jó, de amikor a pszichopata lányka kitépte a másik lány köldök piercingét.. na akkor sikerült egy párnába fejelnem. Inkább megfulladok, csak azt ne lássam. Nath ezen jól elszórakozott. Mikor vége lett a filmnek megint felvetődött az ismerős probléma: Mit csináljunk?
- Dotty itthon van már? - kérdeztem este 9 körül
- Nem tudom. Én nem hallottam semmit. - nyomkodta tovább Nath a laptopomat
Felhívtam Dottyt, aki közölte, hogy majd csak később jön haza. Oké.
- Még egy film? - mosolyogtam a fiúra, ahogy letettem a telefont
- Jó, de most én választok. - vette még jobban maga elé a laptopot
Az ágyon ülve vártuk, hogy letöltődjön, amikor megszólalt a telefonom: Armin
- Basszus! Mit tegyek? - tartottam felé a készüléket
- Szerintem fel kéne venned... de nem tudom - segített ki Nathaniel, köszi. Elhúztam az ujjam a zöld telefonon.
- Igen? - szóltam bele ridegen
- Valld be, hogy jól esett! - szólt bele
- Mi? A lila foltok a mellkasomon, vagy a nyakamon? - köptem a fogaim között
- Cica, cica, cica! Ezek pont ennek a jelei. Majd még folytatjuk. - éreztem az önelégült mosolyát
- Zavarsz, leteszem. - mondtam ridegen
- Alexy szerint Nathaniel ma nem volt iskolában... Csak nem együtt töltöttetek egy kis időt? Lehet, hogy most is veled van? - vádolt, mire én egyszerűen letettem, és mintha mi sem történt volna, fordultam Nathhez.
- Kezdhetjük? - kérdeztem mosolyogva
- Álom luxuskivitelben? - mosolygott
- Szent isten! Szereted? - csillant fel a szemem
- Szeretem Audrey Hepburn munkáit. - bólintott
A film feléig jutottunk, amikor a szemem ólomként kezdett lecsukódni (pont mint reggel). Próbáltam tartani magam, de csak sikerült elbóbiskolnom...

A szemem automatikusan összeszűkölt, ahogy a felkelő nap bevilágította a szobát, és mintha valami lenyomná a fejem. Aztán rájöttem. Tegnap elaludtam a filmen, ahogy ezek szerint Nathaniel is. Ami azt jelenti, hogy nem ment haza, hanem itt aludt. Még a tegnapi ruhám van rajtam, és gondolom rajta is. Király. Fő a higiénia. Kinyitottam a szemem, és meglepetésemre nem a sorszekrényt vettem észre magam előtt, hanem egy félig kigombolt inget. Basszus! Nath felé vagyok fordulva, és ő is felém.

- Nath! - kezdtem el a kezét piszkálni - Hány óra van? - kérdeztem
- hmmmmm.. - nyöszörgött - Úristen! Hol vagyok? - tért magához hirtelen -  Hány óra? - kapta fel kómás fejét - 6:30 áh nagyszerű! - könnyebbült meg
- Aszem' elaludtunk tegnap este... - mosolyogtam bágyadtan - bocsi az én hibám! - ültem fel - megyek készülődni. - verekedtem le magamról a takarót
- áhh semmi! Én is elaludtam. Menj csak. Én meg indulok haza a cuccaimért.. - kezdte el dörzsölni a szemét
- Menjünk együtt! - néztem ki a fürdőből - úgy hitelesebb! - mosolyogtam
- Igazad van. - értett velem egyet
Mikor kész lettem, lementünk a földszintre ahol Dotty üzenete fogadott: "Hát ezért érdekelt hol vagyok;D". Azt hiszem, hogy látott minket. Hoppá, lesz mit megmagyarázni az tuti.

Az utcára kilépve hűvös idő fogadott. Úgy tűnik vége a nyárnak. Elindultunk Nathanielék felé, amit hamar lerendeztünk ugyanis már a szülei elmentek dolgozni (vagyis az apja dolgozni, az anyja meg valami megbeszélésre valami modelles dologgal kapcsolatban) Amber pedig üvöltette a szobájába a zenét, így észre sem vett minket. Úton a suli felé, majdnem megfagytam ezért Nath megfogta a kezem. Nem lett jó vége.......

29. fejezet

29. fejezet

- 2 hónapja tetszettél meg nekem. Azelőtt csak barátként tekintettem rád, de aztán... egyszercsak rájöttem, hogy te vagy a nekem való és azóta elválaszthatatlanok vagyunk - ismételtem el a betanulsz szöveget ötödjére
- Oké, szerintem ez menni fog. Most térjünk át a kevésbé fontos dolgokra. Kémia. Gyerünk! - csapta fel a könyvet - Elkezdtük a szerves kémiát. Gondolom ez neked nem mond semmit - nézett rám, mire megráztam a fejem - oké, itt kezdődik a baj - nevetett

- Köszönöm a segítséget. Holnap találkozunk a suliban. - Nyitottam ki Natnek az utcaajtót
- Semmiség. Te is szívességet teszel nekem, én is neked - kapta fel vékony vászon kabátját - szóval... mikor jöttünk össze? - vigyorgott
- 2 hónapja édes, és tudom, hogy allergiás vagy a mimózára, ezért tőlem nem kapsz virágot az biztos! - mosolyogtam tündérien
- Helyes. Holnap - intett. Mosolyogva sétáltam vissza a szobámba ahol Dotty nagy szemeivel találtam szemben magam
- Helyes fiú! - kezdett el közeledni felém - Szerinted? - mászott bele teljesen a magán szférámba
- Semleges. Csak egy barát - néztem vele farkasszemet - öreg vagy már te ehhez! - nyújtottam ki rá a nyelvem
- Na megállj, kisasszony! Nem lesz így vacsora - kacsintott
- Most meg kéne ijednem? - nevettem
- Nem... nem különösebben. Úgysem kéne annyit enned, mert elhízol. Majd befalom az összes gyroszt egyedül - indult ki a szobámból
- Várj! Mondtam már hogy jó így a hajad? - rebegtettem a szempilláimat
- 20 perc és tálalok - nézett "csúnyán" rám
Amíg a vacsira vártam gondoltam felnézek a facebook-ra. 1 új üzenetem érkezett: Castieltől.

Cast: Nem is értem miért védtelek meg. Ha tudom, hogy a stréber DÖKelnökkel ennyire jóban leszel inkább még rá is tettem volna egy lapáttal.. És még az is, hogy megcsaltad Armint egy amcsival.. nem vagy semmi. Maradtál volna ott! Ribanc.
Lora: Nem tudsz te semmit. Azzal barátkozom akivel akarok. Nem tartozik rád. Ja, és ki kérte, hogy védj meg?? Bunkó.

Ez nagyszerű. Én lettem az iskola ribanca. Hogyha még Castiel is azt mondja.... mit gondolhat egy olyan mint Melody? Rosalia és Nath a támaszom. Csak ők maradtak nekem. Pedig milyen jól ment minden régen! Áh inkább nem is gondolok a "rég"-re. Hiszen az régen volt... Logikus. Éljünk a mának.. I think... Gondterhelten ültem törökülésben és gondolkodtam... Akarok valamit amiről gondoskodhatok..

Vacsora közben végig azt ecseteltem Dotty néninek, hogy miért is jó befektetés egy Furby. Mert ugye mint mondtam gondoskodhatok róla, és ezzel elterelhetem a figyelmemet az életemről ami nagyon közel áll a széteséshez...

Másnap reggel meglepetésemre 5órakor már ki is nyílt a szemem. Van +1 órám elkészülni. Hát.... úgy tűnik 2óra nagyon sok arra, hogy egy átlagos napra elkészüljek, ami azt jelenti hogy 5:40-re már harci-díszben álltam a tükröm előtt indulásra készen. Kiléptem a bejárati ajtón, majd az utca kövét kezdtem el taposni (de költői vagyok. Lefordítom: Elindultam) Nagyon hamar oda értem a suliba, de az ajtó nyitva volt úgyhogy beléptem. A dök terem felé vettem az irányt, de akadályba ütköztem: egy zárt ajtóba. Nagyszerű. Nekidőltem a falnak, és vártam.

Egyszercsak valami sutyorgásra lettem figyelmes. Oldalra fordultam. A szekrénysor mögött két fiú veszekedett. Vagyis ahogy feléjük fordultam már nem veszekedtek, ugyanis észrevették, hogy figyelem őket. Ahogy felfogtam kikkel is van dolgom kifelé indultam a suliból, de a fekete utánam iramodott:

- Lora! Várj! - rántott vissza a karomnál fogva - beszélnünk kell! 

- Ne használj többesszámot! Nem kell beszélnünk. Max te szeretnél velem beszélni, de hogy én veled biztosan nem akarok társalogni, arra mérget vehetsz. - csavartam ki a kezemet a szorításából 

- Pedig igenis fogunk! - kapta el a derekamat majd kapott fel a hátára - Olyan helyen ahol senki nem láthat

- Armin! Ha nem teszel le azonnal több szemed lesz mint fogad arra mérhet vehetsz! - kezdtem el rug-kapálni, de a fiú nem nagyon zavartatta magát. Elkezdett futni a lépcsők irányába. Onnan pedig le a pincébe, és leültetett a sarokba. Ahogy a fenekem megérezte a talajt, egyből felugrottam és a kijárat felé igyekeztem, de az utamat állták

- Beszélni fogunk! - terelt hátrébb

- 2 perced van - mutattam az ujjaimon - azután elkezdek sikítani vagy kiabálni. - ültem vissza

- Rendben. Szóval - kezdte - Vissza foglak szerezni. - jelentette ki nyugodtan

- Ez csak így? Bejelented? - nevettem fel

- Igen - jött közelebb hozzám - meglátjuk ki nevet a végén - nyomott a falhoz mire felsikítottam, de a száját az enyémre tapasztotta, így egy hang nem jött ki a torkomon. Nem csókoltam vissza, de őt ez nem nagyon zavarta. Magabiztos volt és túl erőszakos. A fejemmel próbáltam elhúzódni, megharapni a száját, de semmi sem használt. A számról a nyakamra vándorolt, én pedig azt a kis időt kihasználva (amíg a kezével be nem fogta a számat) torkom szakadtából üvöltöttem. Jajj csak hallja meg valaki! De ki lenne itt zöld hajnalban? És amúgy is ŐK miért vannak itt ilyenkor??? És Alexy miért nem hajlandó segíteni? És... és miért van ilyen vákuum hatás a nyakamon. Basszus! Armin te idióta nemnormális! Minden erőmet összeszedtem hogy ellökjem, de nem jártam sikerrel. Mennyi idő telhetett el? 10perc? 15? Armin elkezdte kigombolni az ingemet. A kendőm már a földön hevert. A combfix-em pedig folyamatosan csúszott. Minden erőm elveszett. Minden egyes érintése és csókja tárgyilagos volt, és egyre erőszakosabb. Az ing is a földön landolt, és a szoknyám cipzárja is lehúzódott. Természetesen nem magától... Armin vetkőztetett. Kézzel lábbal tiltakoztam de meg se kottyant neki. Hopp, már a szoknya is a földön hevert fodrozódva. Elkezdett folyni a könnyem... Az egy dolog, hogy már csináltam olyat amire most készül, de nem olyanokkal akikkel nem akartam, és nem is volt ilyen erőszakos... Armin már a hasamat csókolta, nekem pedig az egész arcom csupa víz volt már a sós könnyektől. Hirtelen ajtócsapódást hallottam de nem tudtam odafordítani a fejem. Armin hirtelen elvált tőlem... vagyis valaki a vállánál elrántotta tőlem. A következő amit láttam, hogy Armin a falnak esik.

- Most jobb lesz ha hazamész - szólt rá a megmentőm idegesen - ennek következményei lesznek! - Armin szó nélkül felállt majd kiment az ajtón, magunkra hagyva

- Lora! Jól vagy? - sietett hozzám Nathaniel - Mi történt? - kérdezte miközben felsegített a földről, ahol eddig ültem

- Csak fáradt vagyok.. - suttogtam - nagyon fáradt - a szemem olomként kezdett csukódni, minden erőmmel azon voltam, hogy ébren tartsam magam - mennyi az idő? - kérdeztem

- 6:30 - csekkolta a telefonját - gyere, hazaviszlek! - jött közelebb, majd hirtelen zavarba jött. Rögtön utána én is... a felismerés miatt miszerint egy csipke fehérneműben vagyok éppen 

- Öhm... ha szépen megkérlek.. odaadnád a szoknyám, és az ingem? - erőltettem magamra egy mosolyt 

Hirtelen akartam elvenni a ruhadarabokat, aminek az lett az eredménye, hogy elvesztettem az egyensúlyomat. Nathaniel utánam kapott így nem kellett felnyalnom a pince koszos padlóját. 

- Majd én segítek - ültetett vissza, majd ügyesen rám adta az elszórt ruhaneműt. 

Szerencsére a suliban senki nem volt. Alexy is eltűnt így feltűnés nélkül tudott Nathaniel kivinni. Fhú pedig milyen nagy port kavart volna, hogy ölben hagyom el az iskola épületét. A szőke előkapott egy kulcsot a zsebéből, majd kinyitott vele egy 2 ajtós Toyota aurist. Új autónak tűnt. 

- Nyugi! Van jogsim - emelte fel a kezét majd betett az anyós ülésre. Ő is beült az autóba. - nem akarod felhívni a nagynénéd? Biztos megijedne ha így mennél haza... 

- Ez jó ötlet. - néztem rá bágyadtan, majd előhalásztam a telefonomat, és tárcsáztam

- Szia édesem! - szólt bele Dotty - itthon hagytál valamit? 

- Igazából.. nem érzem valami jól magam. Hazamegyek. - dörzsöltem meg az arcom

- Jajj drágám! Tényleg, olyan bágyadt a hangod! Nekem indulnom kell dolgozni... ha nem baj.. - dadogta zavartan

- Menj csak! Én el leszek! Szia! - tettem le a telefont

- Egy kicsit veled maradok. - nézett rám Nathaniel egy pillanatra - biztos, hogy jól vagy? - kérdezte aggódva

- Persze.. csak csalódtam. Nem ilyennek ismertem meg. - szomorodtam el - ha nem jössz... ki tudja mit tett volna??? - kérdeztem Nathanieltől, az amúgy egyértelmű választ

Megérkeztünk. Kinyitottam az ajtót majd bementünk. Dotty hagyott pénzt kajára, hogy jobbuljak (?) és egy nyuszis papucsot (???) Ezt mindketten megmosolyogtuk. Felmentünk a szobámba ahol Nath az ágyba parancsolt, ő meg helyet foglalt az íróasztalomnál.

- Aludj egy kicsit. - nézett rám - leigazolom neked ezt a napot! Igen, megtehetem - mosolygott 

- Köszi... Te... mikor mész? - kérdeztem félénken

- Még maradok egy ideig - mosolygott rám

Azt hittem, hogy mire felébredek Nath hűlt helyét találom, de ehelyett ez fogadott: 

Novella

Ez életem második novellája. Az elsőt nem publikáltam sehol, és nem is fogom. Ezt ellenben megosztottam. Az ok pedig a következő: Boldog születésnapot szeretnék kívánni itt is az egyik legjobb barátnőmnek. ♥B.! (Ez a történet nem függ össze a sztorival)

Az idő már kezdett tavaszodni. Nem kellett magamra szenvednem a meleg nagykabátom, elég volt egy bőrdzseki is. Fekete csőnadrágot, és egy szürke-rózsaszín csíkos blúzt vettem fel, a kedvenc fekete tornacipőmmel.
- Nagyszerű! - szemléltem magam - pont egy szürke kisegérhez való! - vigyorogtam a tükörképemre.
Természetesen nem hiányozhatott a smink sem rólam, hiszen a bőröm mindig ki van pirosodva. Fekete szemceruza, spirál, és persze a nude rúzs. Tökéletes. Mostmár legalább nézek ki valahogy! A hajammal kezdtem el foglalkozni. Megemeltem itt-ott és arra jutottam, hulljon csak a vállamra loknikban. Felkaptam a székemről az iskolatáskámat, majd bevágtam magam után a szobaajtómat. Ez vagyok én Judy Winter, a 8. osztályos lány, akinek össz-vissz két barátnője van, és mindenki más lenézi.
- Szia Anya! Elmentem! - kiabáltam be anyának a konyhába, majd egy puszit dobva kisiettem a bejárati ajtón.
Mi ez a dohos levegő? Mintha július lenne... Nem úgy volt, hogy csak tavaszias az idő? Tegnap esett az eső.. Jó az illata. Szeretem az eső illatát. Gyalog indultam el az Általános iskola felé, ahová járok. Utálom a tavaszt! Minden ember imádja ezt az évszakod, de én gyűlölöm! Itt is egy példa. Április 16.-a és melegem van. Milyen ez már? Ma még 2 TZ vár rám. Ebben a napban semmi nem lehet jó! Hacsak nem... Hagyjuk, ez lehetetlen. Hiszen ő hétköznapokon tőlem 200 Km-re van koliba! Elhessegettem a gondolataimat, mielőtt túlságosan is belemélyednék, és inkább a vadi új fülhallgatómmal dugtam be a fülem és kezdtem el hallgatni a kedvenc zenéimet. Ma van a születésnapom ugyanis, és többek között ez a vadi új füles fogadott az íróasztalomon mire felkeltem. Ki az az ember aki a születésnapja ellenére is utálná ezt a napot? Hát én! És még csodálkozom, hogy utálnak a velem egykorúak... Lassan az iskolához értem. Újszerű épület... legalábbis kívülről annak látszik. No comment. Inkább a belsejéről nem beszélek. Emberek sorakoztak az udvaron. Mindenki csoportokba verődve beszélgetett. Én lassan ballagtam oda a hátsó udvaron lévő padhoz, majd levágtam magam koránkelő barátném mellé.
- Jó reggelt Suzy! - mosolyogtam rá fáradtan
- Judy! Már vártalak. Boldog szülinapot! 15lettél! Senki ne mondja h fiatal vagy a fiúkhoz! - nyújtott át egy kis tasakot. Mosolyogva vettem át tőle, de előtte még oldalba vágtam. Egy MAC rúzs, és egy telefontok. Imádom. Éppen az új szerzeményembe illesztettem a telefonomat amikor egy újabb csomag esett az ölembe. Megérkezett Margaret. Hátranéztem rá, majd dobtam neki egy puszit. Levettem a szalagot megszemléltem a logó betűtípusát majd kinyitottak a kis zöld dobozt, ami egy szépen belehajtogatott lakat alakú láncot rejtett.

Mosolyogva sétáltunk be a terembe ahol Denis éppen egy másik osztályba járó barna lánnyal flörtölt aki a Loretta névre hallgat. Egyesek szerint már régen benne van a dolgokban... Én is ezen a véleményen vagyok. Mit sem törődve velük sétáltam a helyemre, és vágtam le magam. Az ablakon kifelé bámulva azon gondolkodtam, vajon miért nem igazoltattam le ezt a napot? Anya megengedte volna, hiszen "olyan sápadt vagyok". Nekem is járna egy nap pihenés! Ehelyett itt ülök a büdös osztályterembe, arra várva, hogy belépjen rajta a töri tanár és levágjon elénk egy témazárónak keresztelt borzalmat, amit ő is csak atlasszal tudna megcsinálni. Mindegy. Elkezdett cseperegni az eső. Ez a nap már tényleg nem lehetne rosszabb... Jólvan, gazdagabb vagyok pár tuti dologgal, de minden más a napom ellen szól. Lehangoló. Az ég mostmár szürke. Hol lakok én, hogy ilyen hamar változhat az időjárás? Bukóra nyitottam a mellettem lévő ablakot, és beleszippantottam az immár hűvösebb áprilisi levegőbe. Nem élvezhettem sokáig ezt, ugyanis berontott a terembe a tanár, és ahogy megjósoltam már pakolta is szét a lapokat. Végigfutottam. Nagyszerű! Legalább a Pitagorasz-tételt nem kérdezi. A tanár leült a székére, majd mindenki csendben elkezdte a munkát. Annyi papírzsepi cserét még keveset látott az emberiség amit mi összehoztunk, de a tanárnak még csak gyanakvó szándékai sem voltak. Nem is lett olyan rossz ez a gyötrelem.

Éppen kajaszüneten igyekeztünk a tömeg előtt a büfé felé, amikor Annabell lépett elénk
- Judy! Ne hidd hogy nem látom, hogyan nézel Matthew-re! - suttogott vészjóslóan - ha így folytatod nagy bajban leszel!
- Mondtam már, hogy nem érdekel Matthew! Mit nem értessz rajta - forgattam a szemem - a helyedben nem miattam aggódnék, hanem az uncsija miatt - kacsintottam - "majdnem semmi rokoni kapcsolat" - kerültem ki, és mentem tovább a büfé felé
Lassan vonaglottunk a sok ember között, hogy megkaphassuk szendvicseinket amikor Margaret megkocogtatta a vállam
- Mondd! - pillantottam hátra, hogy a szemébe nézhessek
- Csak az érdekelne... hogy hogy vagytok..... - nem hagytam befejezni a mondandóját, közbevágtam
- Hagyjad már! - nevettem - minden ok! - bólintottam majd kikértem a 3 sonkás, mindennel telepakolt szendót. Hízzunk amíg lehet! Nyáron go edzeni a Pearl-fitness-be. Vízen és zabon fogunk élni!

Miért nem lehet a kajaszületet 5 perccel tovább tovább húzni? Mire leülnél enni, már mehetsz is órára... ahol éppenséggel újabb TZ-t fogunk írni. Szeretem az iskolámat!

Délután, miután elkönyveltem egy hármas föcit kifelé tartottam alone-ban a suliból (ugyanis a lányok még benn maradtak) amikor egy ismerős alakot pillantottam meg a suli előtt. Farmert, szürke pólót, és kékes cipzáras pulcsit viselt Ray Ban napszemüveggel a kezében egy szál rózsával. Már akkor olvadtam amikor csak megláttam. De hogy ki is ő? A mindenki előtt titokba tartott barátom, akivel nemsokára 1 éve boldogítjuk egymást. Nem vártam ma... hiszen gimiben kéne lennie, miért van itt? Körbenéztem. Minden szem rászegeződött. Ilyet még soha nem láttam. Ennyire nagy szám lenne? Miről beszélek? Igen is nagy szám! Őszintén, el sem tudom képzelni, hogy hogy áll velem szóba, de arról nem most fogok beszélni... Hirtelen felpillantott a srác, majd elmosolyodott, és elindult felém. Ahogy közeledett felém oldalra néztem. Loretta úgy vigyorgott mellettem... hát... mint reggel mikor Denissel volt elfoglalva. Első ránézésre azt hinném, azt hitte a lány felé igyekeznek, de nem. Pár pillanat múlva megállt előttem, átadta a rózsát és átölelt.
- Boldog születésnapot, Judy Winter. - hajolt közelebb majd gyengéden megcsókolt.

28. fejezet

28. fejezet

- Szóval ha az alfa egyenlő a béta szöggel akkor hogy tudod kiszámolni a gammát és az epszilont? - mutogatott Nathaniel a papírra
- Miért nem kérdezed meg rögtön, hogy mennyi a nap térfogata ha megsütök 3 palacsintát? - néztem rá hunyorítva
- A nap térfogata 1,392·10 a hatodikon km - mosolyodott el Nathaniel
- Kész vége. Megölsz. Meg-ölsz. - álltam fel hirtelen az asztaltól - Nath! Te vagy a világ legokosabb embere! - csaptam játékosan a hátára mire Nathaniel felszisszent.
- Ne haragudj! - kaptam el a kezem - Nem.. én... én nem akartam! - szabadkoztam
- Nem a te hibád! Csak érzékeny mostanában a hátam. Gyere folytassuk! - rántott vissza a székre a csuklómnál fogva
Körülbelül 1 órája folyamatosan matekpéldákat oldunk meg. Már Nath el is felejtette az előbb történteket, de én nem. Nem lehet hogy egy ilyen gyenge ütést megérezzen egy ilyen srác. Érdekes. Nem kérdeztem rá, pedig nagyon érdekelt volna. Nathanielből sugárzott a feledni akarás, de én képtelen voltam ezt csak úgy a semmiben hagyni. Mélyen legbelül éreztem, hogy ki fogom deríteni
- Na most az utolsó. Ha tudod elmehetsz... ha nem... akkor is. - kezdett el lapozni a könyvben - tessék, itt egy másodfokú egyenlet. Egyszerű de utolsónak ez is megteszi - rakta elém vigyorogva a könyvet. Szép fehér fogsora van.
Minden olyan gyorsan történt a következő 5 percben. Megpillantottam a feladatot és már fordultam is volna vissza Nath-hez elküldeni az anyukájába, de akkor egy gyors kopogás után beléptek az ajtón. Armin volt az. Ahogy megpillantott elfehéredett. Majd Nathanielre pillantott aki tőlem 10 centire ült és még mindig javában mosolygott. Mindketten a padra voltunk dőlve, úgy hogy érezni lehetett egymás lélegzetét. Arminra pillantottam. Falfehér volt, fekete haja kesze-kiszább volt mint eddig. Eddigi ruháit lecserélte. Most már sokkalta tinédzseresebb. Nathaniel is felpillantott és amint meglátta székével hátrébb rugaszkodott, és felpattant.
- Csak az igazolást akartam kérni, de úgy látom zavarok. - köpte Armin
- Szerinted az igazolásokat csak úgy osztogatom? - kérdezte higgadtan Nathaniel, tudomást sem véve a mondat második feléről
- Gondoltam... ennyi jár ha már az exemet dugod - mutatott rám
Mivan? Mi a franc baja van ennek? Mit csinál Nathaniel? Mit képzel ez rólam? Ez olyan csapásként ért, hogy éreztem  ahogy az arcom egyre forróbb és forróbb lesz és a bensőm is felmelegszik.
- Megértem hogy haragszol, hiszen dobtalak, és azt is megértem amiért ma hazamentetek. DE AZT NAGYON NEM HOGY MIÉRT RIBANCOZTOK. - ordítottam - Ez lenne a bosszú? Komolyan? Elég gáz. Azt hittem többet jelentettem minthogy piti hazugságokat terjessz rólam, és még gyanúsítgatsz is! Nathaniel azon kevesek közé tartozik akik nem hisznek nektek, mert tudják, hogy én nem ilyen vagyok! Ellenem fordítottátok az egyik legjobb barátnőmet. Utállak Armin! Utállak! Soha nem akarlak látni! - szűkült a torkom, éreztem hogy sírni fogok. Se szó-se beszéd Armint kikerülve kiszaladtam a DÖK teremből (mert ugye ott tanultunk), egyenesen a kertészklubba. Egy padra kuporodtam össze, majd keservesen sírni kezdtem. Nem érdekelt a sminkem, sem pedig hogy a csiszolatlan pad felsértheti a nadrágomat. Csak előre-hátra dőlve ringatóztam és átadtam magam a szorongás és minden egyébnek ami ilyenkor ki jöhet egy emberen. Hogy lehet egy ember ilyen? És én még kedveltem is! Mi lett abból a kedves kockából akivel olyan jól elvoltunk? Mi lett abból az emberből aki álmomba jóéjt puszit adott, és eljött Amerikáig, hogy lásson... de én akkor már mással kavartam... Azzal akiért később dobtam. Aki később egy másik csajjal csókolózott, és azóta nem is keresett... Ezen felismerésen még jobban bőgni kezdtem.  Éreztem, hogy leül mellém valaki. Nathaniel volt az. A derekamnál közelebb húzott magához, én a vállába temettem az arcom és sírtam... és sírtam... és sírtam
- Nath... a ... ni.. el... - kapkodtam a levegőt
- Shh! Semmi baj. Itt vagyok! - simította meg a hajam - Ha ez megnyugtat... nem adtam neki igazolást
Felkaptam a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni: Mosolygott. Kitört belőlem a nevetés. A vállába temettem megint csak a fejem, csak most a nevetéstől rázkódott a vállam. Nem, nem azért a poénért amit mondott.. Csak mert lány vagyok, és a lányok néha csinálnak ilyet. Ilyen egyszerű. kb. 10 percig lehettünk így, amikor elkezdett rezegni a telefon a zsebembe. Bocsánatot kérve kihalásztam az említett tárgyat az említett helyről, és a hívót meg sem nézve nevetve szóltam bele:
- Itt Lora! Haallóó? - vigyorogtam
- Szia, Lora. - szólt a vonal másik végéből.... Joan
Egyből elkomolyodtam, és úgy sejtem le is fehéredtem, amit Nath észre is vett.
- Mit akarsz? - kérdeztem komoran, de a torkom kezdett egyre jobban szűkülni kezdett. Mi ez a szokása mostanában? Mármint a torkomnak.
- Csak beszélni akartam veled. Tudod, hogy eltűntél egy szó nélkül  azután ami történt... - magyarázta
- Nem miattad jöttem el, nehogy azt gondold! Egyszerűen ennek így kellett történnie. - mondtam alig hallhatóan, és reméltem, hogy azért ő hallja, mert még egyszer nem tudtam volna elmondani.
- Mondd ezt annak aki elhiszi! Szeretted Amerikát! - emelte feljebb a hangját.
Éreztem ahogy a szemem megtelik könnyel, majd azonnal folyni is kezdenek az arcomon. Nathanielre pillantottam aki gondterhelten méregetett. Mikor látta hogy nézem tátogott egy "ki azt?" amire én egy "ex"-el válaszoltam.
- Itt vagy? - kérdezte Joan
- uhum - nyöszörögtem, ugyanis hang csak nem jött a torkomból
- Segítsek? - suttogta Nathaniel közelebb ülve hozzám, én aprót bólintottam ő pedig lassan a telefont fogó kezemhez nyúlt, a reakciómat figyelve, majd a füléhez emelte a telefonomat amit közbe ki is vett a kezemből.
- Bocs haver... De most nem nagyon érünk rá - szólt bele Nathaniel a telefonba, a tőle nem megszokott stílusban.
- Te meg ki vagy? - hallottam Joan csodálkozó hangját
- Я просто друг. (Csak egy barát) - kezdett el oroszul beszélni
- Tessék? - Hangzott értetlenül
- Как я не сказал бы я получить его. И я не совсем понимаю, язык ... (Ahogy mondtam nem nagyon érünk rá. amúgy is nem nagyon értem a nyelvedet) - válaszolta a szőke megintcsak oroszul
- Visszaadnád Lorát? - kérdezte idegesen Joan
- Извини но я не понимаю ... (Bocsánat, nem értem) - rázta a fejét mosolyogva Nath
- Mindegy... *bip-bip-bip* - letette
Nath lezárta a telefont majd szó nélkül elém tartotta. Én tátott szájjal vettem el az előbb említett készüléket tőle, majd a zsebembe mélyesztettem. Nagy nehezen felocsúdtam, majd magyarázatot kaptam, honnan is tud Nath ilyen jól oroszul. Régóta tanulja a nyelvet, és érdeklődik iránta, na meg az apjának sok üzlettársa orosz származású. Megtudtam, hogy rajong az orosz kultúráért és minden egyébért is. Érdekes... Nem mindennapi, hogy egy ember pont a hideg- óriási országot válassza ki kedvencének... Nekem pl. a kedvenc országom Egyiptom... Megígérte, hogy tanítgat nekem pár orosz szót, és mondatot. Igen, én kértem meg rá. Ezek után Joanra terelődött a szó. Elmondtam neki részletesen mi-hogyan történt és per pillanat hogy is vannak a dolgok. Egyszer csak egy éles köhintést hallottam, odakaptam a fejem. Egy kopaszodó, magas öltönyös férfi állt tőlünk 2 méterre. Nathanielt méregette.
- Édes fiam! Mindenhol kerestelek! Itt hagyjalak? Akarod?! AZT HISZED AZ A LEGFONTOSABB DOLGOM, HOGY UTÁNAD KOSLASSAK? - kezdett el vele kiabálni
- Bocsánat Apám! Csak egy barátomnak segítettem - sütötte le a szemét
- Csak egy barátnak? - nézett körbe, majd a szeme megállapodott rajtam (eddig észre sem vett volna?) - Áhh csak egy barátnak? - vigyorodott el hirtelen sejtelmesen - 10 perc múlva legyél kinn a parkolóba mert itt hagylak! - mosolygott (?) - Ja és Kishölgy! Remélem ráérsz szombaton 18órakor, mert nálunk fogsz vacsorázni! Szeretném megismerni a fiam "csak barátját" - kacsintott majd elsétált. Ezt meg mi lelte?
Nathanielre pillantottam aki fehérből vörösre váltott, majd hirtelen rám nézett.
- szerintem... Apád azt hiszi, hogy járunk... - próbáltam lazára venni a figurát
- szerintem is.. Fel kell készülnünk szombatig! Tudnod kell mindent! Van koktélruhád? Nem olyan olcsó libás mint manapság mindenkinek hanem elegáns...  - kérdezte mire én értetlenül bólintottam - 19:30-kor ott leszek érted.. de ezt persze még megbeszéljük!
- Várj! Nem mondod el apádnak, hogy tévedett? - kérdeztem meglepetten
- Hülye vagy? - nézett rám riadtan - 5éve nem láttam ilyen boldognak! Majd mondjuk egy hónap múlva azt mondom, hogy meghaltál. Te befesteted a haja, és tuti nem ismernek majd fel. A tökéletes terv! - bokszolt a levegőbe
- Ezt te sem gondolhattad komolyan - nevettem - túl sok krimit olvas--- - aztán beugrott. Az az érzékeny hátas dolog... Lehetséges lenne, hogy az apja rosszul bánik vele? De... Az anyja csak megvédené, vagy nem? De az is lehet, hogy túl sokat cipekedett a suliba, és emiatt ilyen a háta.. Ezt ki kell derítenem! Itt az alkalom. Nem bírnám elviselni, ha Nathanielt bántanák. Ő sosem bántana senkit! - Rendben! Legyen! Minden délután 14-16-ig engem taníthatsz. Kevés időnk van! - álltam fel a padról, majd Nath is követett
- Köszönöm, Lora! - ölelt át
- Én köszönöm! - öleltem vissza