36. fejezet

36. fejezet

Lora üzenete: Szia! Itt vagy?

                                        látta: 23:42

Fél órán át feküdtem a telefonnal a fejem felett, de semmi válasz. Nathaniel nem válaszol. Elkeseredetten dobtam le az ágy mellé a telefonomat, majd én is nyugovóra tértem. Nem aludtam valami fényesen ezen az éjszakán. Nem hagyott nyugodni ez az egész. De miért? Az órára pillantottam ami hajnali fél hármat mutatott. Pedig azt hittem már van vagy 6 óra. Nem bírtam tovább. Felpattantam az ágyról. Magamra kaptam egy kapucnis pulcsit és egy farmert majd Joan-ra húzva az ajtót lelopóztam a földszintre. Írtam egy fecnit miszerint ha nem találnak sehol, sétálok. A kulcsot elforgatva a zárba léptem ki a kissé nagyon hideg hajnalba. Jól meggondoltam, hogy egy szál pulcsiba csavarogni megyek? Nem fordultam vissza. Elhatároztam, hogy elindulok már nem megyek vissza. Ráléptem hát az utca aszfaltjára. A lábam magától vitt. Sötét volt. Csak az utca lámpái világítottak, de elég gyéren. A nappal vidámnak tűnő házak most ijesztően nyúltak a magasba. Gyorsítottam a tempómon. Egy utca sarkán nagy csapat várakozott. Idősebbek voltak nálam, körülbelül 25 év körüliek.
- Minket vársz? - kérdezte az egyik, kissé akadozó nyelvvel
Mintha nem is hallottam volna, a lehetetlen állítást. Csak mentem, nem néztem hátra, nem is lassítottam. Volt egy célom, amit kivételesen gubanc nélkül akartam elérni. Ez olyan nagy kérés?
Lassan oda értem. Oda. De hova is? Nathanielékhez. Nem akartam felverni az egész házat, Ambert pedig főleg nem, hiszen lehet kikaparja a szemem, ha beszélt Nathhal. Az anyukám kiskoromban mindig azt mondta ha valami feladatot adott, hogy erre- vagy arra úgy vigyázzak mint a két szememre. Ergo a szemünk nagyon fontos. Nagyon szép gondolatmenetvolt. A hatalmas kerítés elé léptem és felnéztem. Bakker. Ez van vagy 4 méter magas. Hányast is kaptam kötélmászásra? Kettest? Ajjaj. Na szedjük össze magunkat!

Nem hazudok, fél óra telt el, mire végre a kerítés tetején csücsültem. Jajj istenem, csak ne legyen bekamerázva az udvar! Macska módjára lopakodtam fától-fáig, bokortól-bokorig mígnem a fehér épület falához nem értem. Egyszer-kétszer körbejártam a házat, mire kisilabizáltam, hogy melyik lehet Nath ablaka, már elég fáradt voltam. Ahogy a filmekben, én is kavicsokkal kezdtem el dobálni a szürke függönyös ablakot. Pár kővel később a függöny mozgolódni kezdett, és feltűnt Nath szőke haja is. Értetlenül nézett körül, majd meglepődve konstatálta, hogy én vagyok az. Kinyitotta az ablakot, majd kilépett az erkélyre. Valahogy úgy képzeltem, hogy kockás pizsibe feszít majd... de ehelyett egy egyszerű fekete alsónadrágot viselt. Ahogy ez az információ eljutott az agyamig, egyből paprikára "változtattam" az arcomat. Próbáltam az arcára figyelni, de nem hagyott nyugodni az a tény, hogy Nathnek nagyon durván kocka hasa van!
- Mit csinálsz te itt?! - szólalt meg ő elsőként, nem túl kedvesen ajjajj...
- Öhm... én csak,... tanulni jöttem - nyögtem ki az első hazugságot, ami az eszembe jutott
- Fél négykor? - akadékoskodott - könyvek nélkül - villantott felém egy fél oldalas mosolyt, mire én is el mertem kissé mosolyodni
- Nem tudtam aludni.... nem akarsz beszélgetni? - kérdeztem félénken
- Felőlem - rántotta meg a vállát - de ide fel kell másznod, mert őrök vigyázzák a bejárati ajtót - vigyorodott el
- He? - hültem el - oda fel? - böktem felé
- Aha, ha tényleg beszélni szeretnél velem... - nézett le - mássz fel. Azon a fa rácson, amin a rózsák futnak
Tényleg volt egy ilyen valami az erkélye mellett. Bakker, mint valami filmben! Mikre vállalkozom? Közelebb mentem,majd nagy nehezen felkapaszkodtam a létrámul szolgáló.... valamire. Egy pár rózsa megkarcolt, vagy egyszerűen beleállt a kezembe. Kellemes volt, de mondhatni hamar felértem a tetejére. Ekkor eszméltem rá, hogy nem elég, hogy baromi magasan vagyok, de az erkély és köztem van vagy egy méter.
- Nathaniel! - sipítottam kétségbeesetten - meg fogok halni! - kapaszkodtam a falba
- Dehogy fogsz meghalni, na gyere! - azzal kilépett az erkély másik oldalára, és a kezét nyújtotta
- Ne! Le fogsz esni! Így már mind ketten halottak leszünk! - nevettem fel kínosan
- Én meg tudok támaszkodni. Add már ide a kezed! - nevetett ki
Óvatosan nyújtottam át neki a kezemet, majd az utasításait követve két perc múlva már én is a balkon szélén álltam, két kézzel Nath felkarját markolva.
- Örök hálám - sóhajtottam megkönnyebbülve
- Ugye tudod, hogy nincsenek őrök? - kérdezte vigyorral az arcán
- Amikor azt mondtam örök hálám... - néztem rá - FELEJTSD EL! - ütöttem meg a mellkasát, mire meginogtam és megcsúszott a lábam.Sikítva távolodtam el Nathanieltől, de mielőtt még lezuhantam volna a térkővel kirakott talajra a szőke elkapott és megint magához rántott. Nem, nem úgy kell elképzelni, hogy én már estem lefelé és a kezemet elkapva egy szempillantás alatt felhúzott, hanem ahogy estem hátra utánam kapott.
- Mostmár tényleg menjünk be! - mászott át a korláton, én pedig követtem

A szobában csak egy asztali lámpa égett Nath íróasztalán, előtte pedig egy nyitott füzet, és egy toll. Most is minden katonás rendben állt, ahogy már megszokhattuk. Sehol semmi oda nem illő. Az ágya szépen bevetve, kizárt, hogy itt aludt volna valaki. Gondolatmenetemből Nathaniel zökkentett ki:
- Szóval.... miről akartál beszélni? - kérdezte
- A mai napról... mi volt a baj? - kérdeztem óvatosan
- Arról inkább ne beszéljünk - terelte a témát
- Ha a reggel... az azért volt... mert közbejött valami. Valaki. - tekergettem egy hajtincsemet
- Dehogy a reggeli... Amber mindent elmondott. Őszintén nem volt egy életbiztosítás velem elengedni Armint - mosolygott keserűen
- Tessék? - kerekedett el a szemem
- Lehet, hogy betört az orra... - kezdte fixírozni a szőnyegét, mire elnevettem magam
- De... - komolyodtam hirtelen el - akkor mi a baj?
- Hogy mi a baj? - nézett rám szemrehányón - talán, hogy kihasználsz! Ha kellek ott vagyok, lelki támaszt nyújtok, de ha jön valaki más egyből hozzá rohansz!
- Mivan? Ez nem igaz! Aljas rágalom! - pillantottam rá - mondj egy példát!
- Példát akarsz? A mai nap! Miután szétválasztottam Arminékat. Te egyből ahhoz a sráchoz rohantál! - emelte fel egy kicsit a hangját
- Az Joan volt és...... - nem tudtam folytatni, mert Nath közbeszólt
- Jaon?! Hát ez nagyszerű - nevetett fel gúnyosan - hát ha CSAK Joan volt... minden oke - nézett rám megsemmisítőn
- Nincs köztünk semmi! Csak barát! - magyaráztam
- Aha gondoltam. Mindegy, hanyagoljuk! Már megszoktam... - hajolt baromi közel az arcomhoz
Megcsókoltam. Visszacsókolt. A mellkasunk összeért, én a nyakát karoltam át, ő pedig a derekamat. Az ölébe vett, majd a falnak estünk. Ott folytattuk tovább. Szánk eggyé vált. Vágy és forróság ölelt körül miket. Hajam az arcomba, és az övébe is belelógott, de nem nagyon zavart egyikőnket sem. Hamarosan lekerült rólam a pulcsim. Az ágyhoz közeledtünk. Ott Nath gyengéden lelökött. A puha matracon landoltam. A nadrágom is szépen lassan a földön landolt. Szánk alig pár másodpercre vált el a másikétól, amíg levegőt vettünk....
Szerintem nem kell mondanom, Nathanielnél aludtam... aludtam? Na mindegy. A lényeg, hogy túl jól éreztem magam vele. Biztosan van már gyakorlata. Jajj Lora! Miket beszélsz??

35. fejezet

35. fejezet

Feltápászkodtam az ülőalkalmatosságról, és a bejárat felé vettem az irányt. Elgondolkodtam közben, hogy Dotty miért van ilyen keveset itthon, de mivel a táv a nappalitól az előszobáig elég rövidke, hamar el kellett csitítanom kitörésre kész gondolataimat. Gondolkodás nélkül nyitottam ki az ajtót (rossz szokás, én mondom!). Az ajtó előtt egy keki színű kabátos, farmeros ismerős állt. Csak meredtem rá, földbe gyökerezett lábbal. Ő is ugyan így tett. Haja össze-vissza állt, szeme csillogott, Isten tudja mitől. Mikor tekintetünk találkozott tekintete a földre kúszott, azt kezdte el szemlélni. Erőt vettem magamon, majd köszöntöttem:
- Joan - biccentettem - Mi a francot csinálsz te itt pontosan? - kérdeztem szemrehányón
- Sajnálom. - suttogta - hülye voltam amikor Tanamit választottam helyetted! - kapta fel a fejét
- Igazad van - meredtem a semmibe - hülye voltál - mosolyogtam keserűen - de, csak hogy tudd, akkor is vissza jöttem volna ide, ha nem történik semmi köztetek - simítottam meg a vállát - bejössz? - invitáltam
- boldogan - mosolyodott el
Igen, lehet megcsalt, de Joan... ő Joan. Ilyen hatással van rám. Nem tudok sokáig haragban lenni vele.. Sajnálom.
Leültettem a nappaliba, majd a konyhába mentem inni és enni valóért. Kóla és chips. Jó lesz. Kitekintettem a konyha ajtaján. Joan a szőnyegen ül, és bámul maga elé. Nem hiszem, hogy egy bizonyos dolgot nézne, egyszerűen csak bambul a messzeségbe. Képes volt Amerikából ide jönni, csak azért, hogy.... miért is? Mi volt neki arra a garancia, hogy nem csukom rá a bejárati ajtót, amint meglátom? Jól néz ki. Arca idegességről árulkodik, ami valahogy kiemeli vonásait, és furán fog hangzani, de jól áll neki az idegesség.. Várjunk! Suli idő van! Ez képes volt lógni a suliból??? Akár ki is rúghatják! Tálcával a kezembe léptem át a szoba küszöbét. Letettem a dohányzóasztalra, majd helyet foglaltam Joan előtt:
- Szóval, mit keresel itt? - tettem fel a nagy kérdést
- Nem válaszoltál a hívásaimra, amikor mégis egy fiú szólt bele... - dőlt el a szőnyegen - ki az a srác? - ült vissza
- Csak egy barát - kezdtem el a szőnyeg szálait piszkálni - Honnan tudod hogy itt lakom? - néztem rá
- Volt egy olyan sanda gyanúm, hogy Rosa vagy Viola segítő kész lesz... Viola volt segítőkész - vont vállat
Viola képes volt neki elmondani, hogy hol lakom??? Biztosan értesült róla, hogy mit tett Tanamival... és mégis? Összeszorult a torkom, majdnem sírva fakadtam. MAJDNEM! Ugyanis megszólalt a csengő. Jajj de híres vagyok a mai napon. Felpattantam, és az ajtó felé vettem az irányt. Megint gondolkodás nélkül tártam ki az ajtó szárnyát... és megint nem kellett volna. Most azonban nem egy szégyenlős kisfiúhoz hasonlító egyed állt előttem, hanem egy magabiztos idiótához hasonlító.... magabiztos idióta
Se puszi, se pá felkapott a hátára, belépett (velem) az előszobába, és becsukta (becsapta) az én kedves kis ajtócskámat. Sikítani kezdtem, mire Joan kirohant a nappaliból. Elkerekedett szemekkel figyelt minket.
- Armin? - kérdezte . Armin oda kapta a fejét, majd neki is elkerekedett a szeme
- Joaan? - változtatta meg a hangját. végig nézett rajta - te mióta is nem vagy meleg? - kérdezte
- Letennéd? - mutatott rám a barna fiú, mit sem törődve az előző kérdéssel
Armin nem túl gyengéden lerakott a földre, majd besétált a nappaliba (?)
- Ez mi volt? - sandított a fiú után Jonathan
- Ne kérdezd, megkattant - legyintettem - nem szívesen tűröm meg a lakásban - vallottam be
- Pedig én maradok - kiáltott Armin
- Jó a füled! - forgattam a szemem
- Kirakjam? - ajánlotta fel Joan
- Ugyan. Rosszabbat úgysem tud tenni, annál amit egyszer tett - legyintettem
- Miért mit tett? - kapta rám a tekintetét Jaon
- Áhh semmit! A suli pincéjében majdnem megerőszakolt - legyintettem
Joan először nem mondott semmit, majd elindult ingerülten a Nappali felé. Ijedten szaladtam utána. Armin a TV alatti DVD-s polcot tanulmányozta, amikor Joan a kezénél fogva rángatta fel, majd arcon ütötte. A fekete megrökönyödve figyelt. Nem értette mi folyik itt
- Ember! Mi a bajod? - kérdezte értetlenül
- Megerőszakolni? Egy pincében? A gimitekben? - vonta kérdőre Joan - inkább neked van bajod, de az nagyon nagy - szűrte a fogai között
- Jajj! Be lettem köpve? - nevetett fel - Ez aranyos.. Ja és nem is erőszakoltam meg. Sok kellett volna még ahhoz. - vigyorgott
Joan erre ököllel az állára ütött, amitől a fekete srác szája felrepedt, és vörös vér buggyant ki belőle. Én csak a szám elé kaptam a kezem, és lefagyva néztem. Verekedni kezdtek. Armin és Joan is osztogatták az ütéseket. Mozdulni akartam de nem tudtam. Joan orrából vér kezdett el folyni. Armin szeme pedig vörös volt. Egyszer csak egy kezet éreztem a vállamon, mire oda kaptam a fejem. Nath állt mögöttem. Nem mondott semmit, csak kikerülve engem feléjük igyekezett. Sikeresen szétválasztotta őket. Joanhoz szaladtam, és a nyakába borultam. Ő szorosan magához ölelt.

- Jól vagy? - suttogtam a vállába
- Kutya bajom. Nem kéne annyit aggódnod. Nagyon le vagy fogyva - emelte meg az állam
- Ajj! Kuss már! - nevettem, majd a vállába boxoltam
Egyszer csak egy köhintés zavart meg minket. Először Arminék felé pillantottam, ahol ugyan Nathaniel csalódottan nézett, de egyikőjük sem adott ki ilyen hangot. Majd a nappali bejáratához vándorolt a szemem. Dotty néni állt ott, össze font karokkal. Minket szemlélt, majd azt a törött vázát, ami megsínylette a fiúk csetepatéját.
- Joan? - lepődött meg - khm... Nath, vidd őt haza - bökött Armin felé. Nathaniel egy aprót bólintott, majd rám sem nézve, elhagyta a szobát a feketével karöltve. Hárman maradtunk. Dotty egy szó nélkül a konyhába ment, és teát kezdett el csinálni. Mi, Joannal egymásra néztünk... de inkább nem mondtunk semmit. Mikor a nénikém forró nedűje elkészült, az étkezőasztalhoz parancsolt minket, majd ő is helyet foglalt.
- Elmondanátok, hogy mi történt? - kérte - és Joan, te meg mit keresel itt? - emelte a magasba szépen ívelő szemöldökét
Mindent elmondtunk neki. Arminnal kapcsolatban, azt, hogy mit tett. Mit keres itt Joan, és hogyan kezdtek el verekedni. Már rég el akartam neki mondani, de ez az új munkahelye, nem enged neki sok szabadidőt. Tudom! Ha ez nincs, felkopik az állunk. Alapból, én tolakodtam be, az ő mindennapjaiba, és nem fordítva. Így hát jó érzés volt végre a sok felgyülemlett mondandómat kiadni magamból. Dotty kissé sokkos állapotba került egyes részeknél, de megnyugtattam, hogy jól vagyok, és nem kell aggódnia, mindig akad ki megvédjen. Joant is zaklatta a kérdéseivel, és azzal, hogy akkor most mi van a drága jó (idézem) vörös hárpiával. A barna ezt a megnevezést nem vette zokon. Elmondása szerint, már őt is idegesítette a lány, és ő maga sem érti, ez ami történt, hogyan történhetett. Dotty egyébként lefertőtlenítette Jaon sebeit, így a fiú tele volt rózsaszín (?) ragtapaszokkal.  Nem sokkal később fel lettünk küldve a szobámba, így ott beszélgettünk egy ideig.
- Szóval még ezek után is szereted ezt a sulit??? - nevetett fel értetlenül
- Igen! Alapból, Rosa is nemsokára visszatér! - védekeztem mosolyogva
Joan arcán egy pillanatra átsuhant valami, majd elkomorultak a vonásai. Az arcomhoz nyúlt, megsimította majd közelebb húzott magához. Megcsókolt. De a csókról lemaradt a bizsergető érzés, aminek át kellett volna járnia. Amilyen gyorsan csak tudtam elhúzódtam tőle.
- Ezt... ne. - néztem rá könyörgőn
- Bo...bo...bocsánat. Én tényleg nem akartam - védte magát
Az este folyamán nem beszéltünk tovább erről az incidensről. Az ágyamon feküdtünk. Joan már aludt, de én képtelen voltam. Nem tudtam kiverni a fejemben motoszkáló képet, Nathről, ahogy elhagyja a lakást. Olyan szomorú volt, és csalódott.. Talán kicsit mérges is. De miért? Nem értem. Mit tettem? Talán a reggeli dolog a baja még mindig? Elképzelésem sincs, de azt tudom, tisztáznom kell vele. Olyan üdítő amikor vele vagyok. Nem akarom megfosztani magamat ettől az érzéstől!