22. fejezet

22. fejezet

Vagy 2 percig csimpaszkodtak rajtam, én pedig kikerekedett szemekkel, lefagyva figyeltem őket. Jó érzés volt látni őket. Ezer meg ezer érzés kavargott bennem. Jók, rosszak, különösek.
- Mit kerestek ti itt? - kérdeztem végül
- Jöttünk meglátogatni! - vigyorgott Rosa, mint a vadalma
- A keresztanyukád hívott minket! - tette hozzá halkan Viola
Szúrós szemekkel néztem a hátam mögé, ahol drága keresztanyám nézett minket mosolyogva.
- Olyan lehangolt voltál... - szontyolodott el -muszáj volt tennem valamit! - fejezte be mondandóját
Rosáékat felkísértem szobácskámba, vittem fel egy chips-et és egy kólát. (Nem kell pohár, nem vagyunk finnyásak). Mire visszaértem már mindketten kényelembe helyezték magukat. A szőnyegemen ültek egymással szemben egy-egy díszpárnán. Odasétáltam, letettem középre a kaját majd leültem közéjük.
- Nem kaptátok meg az mailt? - kérdeztem kissé zsémbesen
- Dehogynem! Biztos szar kedvedben írtad! - legyintett Rosa
- És mi van ha komolyan gondoltam? - vágtam rá
- Az minket nem érdekel! Csak nem raksz ki az utcára.. - vigyorgott
- Kitudja... - forgattam a szemem - na jó! Ha már itt vagytok... miújság veletek? - mosolyogtam rájuk.
Akárhogy próbálom titkolni mégiscsak szép volt az a 7 év együtt "LB"-ben.

Két órán keresztül beszélgettünk, nevettünk... És egy pontnál sírtunk is. Nagyon sok téma felhozódott. A suli, a múlt, jelen és jövő. Mesélték, hogy Castiel összejött az ex csajával Deborah-val ezért most elviselhetetlen. Amber mondott valamit, hogy hiányzom neki (?) aztán kijavította, hogy a veszekedéseink... He? Na mindegy. Helyettem jött valami új csaj az osztályukba akit még nem ismernek személyesen, hiszen nyár van, de facebookon megtalálták.

Ez a profilképe. Egy kicsit kicsinek tűnik.... Nem tűnik velünk egy idősnek... Nem tudom, hogy vagytok vele de szerintem még 14 éves is alíg múlt...

Éppen ezt vitattuk meg a lányokkal amikor kopogtak kicsi szobaajtómon, 

Vártam, hogy benyit Dott néni, de semmi. Feltápászkodtam majd az ajtóhoz siettem. Megfogtam a kilincset, majd lenyomtam. Ahogy a fehér ajtó kinyílt egyre inkább rájöttem. Itt a vége... Szerintem most vetem ki magamat az ablakon... Vagy legalább elásom magam... Jó mélyre.

Az ajtóban Joan állt lehajtott fejjel. Amikor észlelte, hogy bizony az ajtó nyitva van felnézett. Egy fejjel minimum magasabb nálam, ami nem csoda törpe létemre.. 

-Szia... - köszönt bátortalanul

- Ez nem éppen a legmegfelel....... - lőbb pillanat. fejeztem volna be ha Rosa nem jön oda mellém

- Szia! - nyújtotta a kezét - te ki vagy? - kérdezte nagy boci szemekkel

Ez most komoly? Itt van Rosa, Viola... és Joan. Komolyan most már csak Armin hiányozna és teljes lenne a siker. Dotty mi a francért nem küldte el? 

- Öhm... Joan vagyok. - pillantott Rosa-ra - Nem tudtam hogy nem egyedül vagy..  - szabadkozott

Hívjam be? Zavarjam el? Mennyek én ki vele? Küldjem le a lányokat?

- Gyere be! - kezdte el húzni Rosa. Akkor bejön... Ok. Joan rám pillantott, majd jobb híján elindul Rosa felé. Leült az ágyam szélére és csendben figyelte az eseményeket. Engem ahogy egy jobban vörösödöm, Violát aki nem ért semmit, és Rosát aki szerintem akkor készül kitalálni egy tervet, hogy kiugrassza a nyulat a bokorból. Szinte érezhető volt ahogy Rosa fogaskerekei egyre csak kattognak, és csorbulnak ahogy agyát töri. Miért ne hihetné, hogy csak egy haver.... vagy éppenséggel egy távoli rokon. Én sem asszociálnék egyből a legrosszabbra! Biztosan Rosa sem! Ezüst haja tele van csupa-csupa szeretettel.. Bízom benne! 

- Szóóval.. Miért nem ülsz ide mellénk? - kérdezte Viola Joantól. Joan erre szó nélkül leült kicsi körünkbe. 

- Na! Ha ez is megvolt... Szóval te ki is vagy pontosan? - tette fel Rosa újra az előbbi kérdését. 

- Jonathan vagyok. Itt élek Amerikában. Idén leszek 19 éves... Vércsoportom 0+, ha esetleg ezt is tudni szeretnéd - nézett Rosára, később pedig Rosa nem éppen kicsi dekoltázsára. Bele könyököltem az oldalára mire felnyüszített. Rosa, és Viola pedig furán néztek rám... Már elég régóta nem szólaltam meg.. Lehet itt lenne az ideje.

- Nem te vagy az aki itt volt mikor Alexy meg Armin itt voltak? - kérdezte Viola - Ha te is vagy az nem pont úgy nézel ki mint akkor... - húzta össze a szemöldökét Rosa

-Ezt hogy érted? - nézett rá Joan

- Kaptunk egy pár képet rólad... "Alexy a lesifotós"! - kacsintott Rosalia 

Hát persze! Hiszen akkor nem éppen úgy nézett ki mint most... Akkor egy kicsit másmilyen ruhák voltak rajta, és a haja is másképp volt... Eddig is ki volt lyukasztva a füle? Mik fel nem tűnnek! Jobb ötlettől mentesen odamentem az Ipod kihangosítóhoz, és bekapcsoltam a zenémet. Na akkor műsorra készülni! 

- Na jó! Beszéljünk másról! - tereltem a témát - Viola! Mikor szakítottatok Alexyvel - érdeklődtem, hisz amíg itt voltak az ikrek nem tudtam tőlük megkérdezni mert valahogy mindig másra terelődött a szó.

- Hát az úgy volt, hogy rájött mégis inkább Kentin iránt érdeklődik... mint... irántam - pirult el - de nincs semmi baj! Azóta is nagyon jóba vagyunk! Csak nem csináljuk azokat a dolgokat mint a párok szokták.. - nézett el mellettem... El a messzeségbe. Szegény

- Mi lenne ha felelsz vagy merszeznénk? - csillant fel Rosa szeme

A felelsz vagy mert nálunk nagyon komoly dolog! Nem hazudunk, és mindent megcsinálunk amit mondunk egymásnak... Különben ruhadarabokat kell adni zálogba. Rosszat érzek!

- Igen, az jó lenne... De nincs üres üvegünk.. - mondtam "szomorúan" de Rosa nagylelkűen megitta az üveg aljáról az üdítőt amit felhoztam - most már van.

Körbe ültünk majd elkezdett forogni a palack............

21. fejezet

21. fejezet

Lassan indultunk el a fekete betonon, az új otthonom felé. Én a fejemet támasztottam és bambultam kifelé az autó ablakán. Mi lesz most velem? Anya és Apa most tényleg börtönben lesznek? Nincsen valami pénzösszeg ami fejébe kiengednék? Nem tudom. Nem vagyok otthon az ilyesmiben. Annyi és még egyszer annyi gondolat cikázott a fejembe. Reszket a kezem. Nem feltűnően, csak én tudok róla. Sajog a fejem... Mostanában keveset alszom. Forgolódom, forgolódom, járkálok, felülök meg ilyenek. A fák összefolytak ahogy elhajtottunk mellettük. Oldalra néztem Dotty néni nagyon gondolkozott valamin majd rám nézett:

- Lora... El kell mondanom valamit.... - kezdte bizonytalanul
- Ne kímélj, Dotty néni! - mosolyogtam rá, de belül a legrosszabbtól tartottam
- El kell adni a bútoraidat. Nem férnek be a szobádba.. - biggyesztette le a száját. Én azt hittem bejelenti, hogy az utcán kell aludnom, vagy ilyesmi.
- És már vannak bútorok az új szobámba vagy venni kell? - kérdeztem, mit sem törődve azzal, hogy mindjárt sír
- Vannak. - jött meg a kedve - Én magam rendeztem be neked!

Megálltunk egy Viktoriánus házsor előtt. Aranyosak voltak. De ezeknek nem Londonba kellene lenniük? Mindegy. Biztos itt is lehet ilyen, nem? A ház 3 emeletes volt, barna kis téglákkal végigrakva. Az ablakai körül pedig pirossal. Mindegyik ugyanúgy nézett ki. Az egyetlen különbség csupán az ajtajukban volt.

- Megérkeztünk! - pattant ki Dotty a járműből. Követtem példáját. Közösen megfogtuk a bőröndömet, és bevittük.

Átléptem a fehér bejárati ajtó küszöbét. Egy kis előszoba fogadott minket ahol a cipőket, és kabátokat lehet tárolni. Bal oldalán lépcső az emeletre, jobb oldalán egy kis ajtó. Beléptem rajta. Aha! A nappali. Nem volt olyan hatalmas, de nagyon szépen volt berendezve, A vége lekerekedett a szobának és nagy ablakokon áradt át a fény kintről. Három kanapé volt benn és egy TV. A falon könyvespolc húzódott. Szerintem tök jól feldobta a szobát. A nappaliból is vezetett ki egy ajtó. Azon is beléptem (nézzünk körül a kecóban) a konyha következett. Fehér konyhabútor volt benn, egy bárpult szerű emelvénnyel. Tisztaság mindenhol. Biztos nagyon rendszerető lehet. Sehol egy porcica. Aztán az első emeleten volt még egy WC. Semmi extra.

- Felvittem a cuccaidat! - pattogott le a lépcsőn Dotty - Gyere megmutatom. - mosolygott rám kedvesen. Elindultam.

A felső emelet egy keskeny folyosóból és három ajtóból állt. A legelső mint megtudtam Dotty szobája volt. Középen volt a fürdő amibe egy lábas kád, Wc, és kézmosó volt. A csempe kék volt egy csíkban pedig delfinek ugrándoztak. Az ajtó nem volt zárható... Ebben a házikóban nem nagyon vannak titkok!

Tovább mentünk. A folyosó legvégén volt az én ajtóm. Fehér ajtó, arany kilinccsel.
- Igazából... Nem nagyon tudtam milyen a stílusod.. ha nem tetszik akkor vehetünk más milyet is... - dadogott Dotty. Nagyon izgult
- Érzem, hogy tetszeni fog! - mosolyogtam
Megfogtam a kilincset, majd lenyomtam. Nem mondanám hatalmas szobának ezt sem. A falak kávé színűek voltak, nagy virágos tapétacsíkokkal. Egy íróasztal volt benn, akasztós szekrény, fiókos szekrény, és egy franciaágy. A franciaágy sem valami nagy. Inkább csak olyan 1,5 személyes.
- Ez nagyon szép! - mondtam mosolyogva. Kivettem a laptopomat a bőröndből és rátettem töltőre.
- Ha van valami fölös cuccod fel tudod vinni a padlásra. - mosolygott Dotty. - ja és még valami... Beszéltem anyáddal.. Azt szeretnék, hogy holnap menj be.. Majd én beviszlek!
Összerezzentem. Én menjek be? Nem akarok! De muszáj! Erőt kell vennem magamon!
- Rendben! - mondtam végül
Dotty néni meg csak egyszerűen kiment a szobámból. Egyedül maradtam. Egyedül maradtam a gondolataimmal. Egyedül maradtam a gondolataimmal, és a gondjaimmal.

Könnyezni kezdtem. Durván letöröltem a könnyeimet, és a laptopomért nyúltam. Vagy fél éve be sem kapcsoltam ezt a régebbi laptopomat. Az új házzal kaptam egy újat de azt felajánlottam Dotty-nak. Megnyomtam a bekapcsoló gombot. Lassan csak betöltött. És ezzel egy időben meg is jelent a kezdőképernyő, és kitört belőlem a sírás.

Itt Armin és én vagyunk a parkban. Alexy mondott épp valamit amin és felvihogtam... Armin annyira nem. Itt még minden szép volt.

Csak zokogtam az ágyam végébe.

Hogy miért nem vontam vissza az elhatározást miszerint elfelejtem, és nem beszélek vele? Új életet akarok kezdeni! De azt nem lehet ha van pár ember az "előző" életedből. Nagy levegőt vettem. Megnyitottam a chrome-ot. Írtam Rosy-nak és Vilunak. Nagyon hosszan leírtam amit gondolok, és érzem de próbáltam ridegnek tűnni. Abba kell ezt hagyni! Ezt el kell folytani csírájában. Ha 1-2 ember belefér akkor simán elfér 10-20 is. Ezt nem engedem. Vagy mindenki vagy senki. 10 perc múlva jelent meg a láttam felirat. Semmi válasz. Rendben.

Reggel ugyanúgy keltem fel ahogy elaludtam. Nem is fürödtem úgyhogy azt gyorsan pótoltam. Felfogtam a hajam, majd megettem a reggelimet amit Dotty csinált.
- Fél óra múlva indulunk! - jelentette ki
- Rendben. -bólintottam - szerinted mi lesz? - döntöttem szomorúan oldalra a fejem
- Nem tudom kicsim... nem tudom. - komorodott el

Fél óra múlva már a kocsiban ültünk. Elkezdett rezegni a telefonom. Megnéztem:

"Bejövő hívás: Armin"

Összeszorult a gyomrom. Kinyomtam. Ezzel együtt 32 nem fogadott és 19 sms tőle. Joantól 20 nem fogadott, és 30 snap... Egyiket sem nézem meg és olvasni sem olvasok. Felejtenem kell. Elraktam a telefonom, láttam hogy Dotty néz. Csak elfordultam. Lassan meg is érkeztünk.

Azt most nem mondom el mi volt benn... De eléggé szíven ütött amit Anyuék közöltek. Börtönbe kerülnek olyan szintű a csalás. A házat, kocsikat és bútorokat pedig oda kell adnunk. Apa hatalmának köszönhetően egy francia 5* börtönbe (?) kerülnek. Ez annyit tesz, hogy egy nagyon szép kis luxus szobába fognak élni ketten kb. 7 évig tuti. Igazából nem lesz nekik szar... 7 évig. Mert semmink nem maradt. Ja és a legrosszabb, hogy soha nem jöhetnek vissza Amerikába. Soha. Ha letöltötték lehet oda megyek hozzájuk de lehet. hogy itt maradok. Elgondolkodtam. Mit fogok kezdeni apa hülyeségei nélkül, és Anya nélkül aki olyan volt mint a legjobb barátnőm. Most láttam utoljára a szüleimet... Najó ez túlzás! Sokszor Franciaországba fogok menni és meglátogatom őket, valamint skype is van. Nekik is nekem is...

Visszaindultunk. "Haza". Mondta Dotty, hogy menjek előre mert neki ki kell venni valamit a kocsiból... De hát a kocsiból mindent kipakoltunk... Mindegy. Kinyitottam az ajtót és döbbenetemre Rosa és Vilu ugrott a nyakamba.