39. fejezet

39. fejezet 

Hétfő van. Utálom a hétfőket. Korán kell kelnem olyankor, amikor még csak a nap sem süt. Ez valami borzalmas. Lassan a szekrényemhez léptem, és kiválasztottam a megfelelő öltözéket. Hideg van, úgyhogy hosszú farmer lenne a legideálisabb. Egy sötétkék koptatott darabra esett a választásom. Haha, ezt még Alexyvel vettük. Nem érdekelt. Jól mutatott a fehér, virágmintás felsőmmel, úgyhogy azt vettem fel. A divatba nem szabad az érzelmeknek is belefolyniuk. A sminkem is a szokásos volt. Nem akartam máshogy kinézni, mint múlthéten. A konyhában kerestem magamnak valami elemózsiát, hm, egy alma! A cipőmet még gyorsan felvettem, majd kiléptem az ajtón. Hüm, rossz az idő. Pont, amire számítani lehetett. A táskámba kezdtem el kotorászni, a fülesem után, hogy út közben ezzel tudjam lekötni magam, amikor egy ismerős alakot pillantottam meg a ház előtt. Fekete haja kissé laposan simult koponyájára, szeme karikás. Egy fekete farmert viselt, és bőrkabátot. Lazán lógott a csípőjén az imént említett farmer. Kissé talán a csípője alatt volt. A bőrkabát… Egyszerű barna. Jól nézett ki bennük.

- Jó reggelt, Cica! – mosolyodott el, amikor meglátott

-Igen, neked is – üdvözöltem – mikor mostál utoljára hajat? – kérdeztem kissé morcosan

-Nemtom’ – hajolt oda hozzám, hogy megcsókoljon, de én elhajoltam, mire furán nézett rám.

-Hát, bocsi, de nem mostam fogat, és tudod… - kezdtem el magyarázkodni, de a fiú csak elvigyorodott és közelebb hajolt hozzám, amíg a szánk össze nem ért.

Elég… hogy is fogalmazzak? Fullasztó volt ez az üdvözlés. Ehhez én nem vagyok hozzászokva. Valahogy jobban bírom a lágyabb változatot. Az jól is esik, de ez? Kinek esik ez jól? És még nem is beszéltem Armin leheletéről. Szent isten, nem én voltam, aki nem mosott reggel fogat, az biztos.  Amilyen hamar csak tudtam, véget vetettem az iménti folyamatnak.

-Bocsi, de valahogy, ezt nem nagyon kedvelem – vontam meg a vállam, elindulva a suli irányába

-Túl sokszor kérsz bocsánatot, Cica! Kár, pedig én bírom – fogta meg a kezemet

Így sétáltunk egészen a suliig. Volt, aki nagyon megnézett minket. Nincs ezeknek jobb dolguk? Az udvaron egy padhoz sétáltunk. Vagyis Armin sétált, én meg egyszerűen mentem utána. Nem nagyon figyeltem arra, ami történik. Most leginkább, csak Rosa-ra tudtam gondolni, és arra, hogy 2 hónap múlva félév. Mostanában jobban hiányzik, mint eddig bármikor. Jajj istenem, csak jól sikerüljön a féléve. Akkor visszajöhet. Talán még Ambert is megszereti. Mire észbe kaptam, már Alexyékkal voltunk, és valami marhaságról csevegtünk. Vagyis igazából, Armin beszélt megállás nélkül, mindenki más pedig döbbenten figyelt. Alexy, Viola, Dajan, és Iris. Le nem vették a szemüket rólam, vagy az összekulcsolt kezünkről, ami nagyon frusztráló volt.  Egyszer csak a csapat, a vállam fölé kapta a fejét, és ott is hagyta. Én is hátrafordultam. Nathaniel és Melody léptek be a nagy kapun, kézen fogva. Melody valamit megállás nélkül csacsogott, Nath pedig csak előre meredve hallgatta. Mögöttük jött Amber, Lisával, és Charlotte-el az oldalán. Tombolt, a lányok pedig nyugtatni próbálták. Hirtelen felkapta a fejét, és rám meredt.

-Hát ez egyre jobb! – sopánkodott

Armin felé fordultam, majd – mondván – el kell intéznem valamit, Amber felé kezdtem lépkedni.

-Sziasztok! – köszöntem a 3 lánynak

-Te meg mit akarsz itt? – nézett rám lenézően Lisa

-Lisa, Charlotte! Hagyjatok magunkra! – parancsolt rájuk Amber, mire a két lány sértődötten távozott

A szöszi, ahogy a két lány eltávolodott, megragadott, majd az ’A’ terembe húzott.

-Újra együtt? – kérdezte idegesítően vékony hangon

-Ha jól látom, Nath is hasonlóan cselekedett – néztem rá villámokat szórva

-Ne is mondd! Reggel kómásan, smink nélkül lépek ki a szobámból, kit látok bemenni Nathaniel szobájába? Melody drágát! És mi volt rajta? Egy köntös. AZ ÉN KÖNTÖSÖM! – visított – egy kicsi kellett hozzá, hogy megtépjem. Jajj és a reggeli! Ott ült az asztalunknál! 10 személyes, nem kicsi, ezt te is tudod. Hol ült? Az én helyemen! Könnyeden csevegett a szüleinkkel. Aztán a kocsiba előre kellett ültetni, mert hányingere volt! – mesélte artikulálva – Teljesen kiakadtam! Ja, és mi ez az Arminos dolog? – nézett rám vádlón

Gyorsan elmeséltem neki a reggel történteken, mire ő fintorogva tekintett rám. Éppen ezt beszéltük át, amikor becsengettek. Matek következett. Blah! Gyorsan szedtük a lábunkat, éppen a tanár előtt értünk be. Jajj a tanár… Max 30 éves lehet. Nem régen jöhetett ki az egyetemről. Szőke haja, és kék szeme nagyon felturbózza a kinézetét. Mindig elegánsan öltözködik, a felnőtt Nathanielt látom benne. Egyáltalán nem illene a tanárok közé, ha csak a kinézetét vesszük, de sajnos a természetét is kellene. Na, az nagyon borzalmas. Ő a legszigorúbb tanárunk. Folyton szólongat minket, sok házit ad, és még több büntetést. Ma sem volt sajnos másképp. Nem volt jobb kedve, mint szokott.

-Csöndet! Ma röpdolgozatot írunk! – mondta, ahogy letette a füzetét a tanári asztalra – Tegyetek el mindent. Aki puskázik, két egyest kap. – mosolyodott el

-Nemá’, Rony! – próbálkozott Castiel

-Mondtam, hogy magázzatok, és hogy csak „Ron”! - köhintett - Melody, osztd ki a lapokat – tartotta a lány felé

30 perc múlva Melody drága boldogan szedegette össze a papírokat, amíg szegényke el nem botlott valamibe/valakiben/Amberben. A szőke kuncogva figyelte az elterült Melody-t, mint ahogy én is. Ron csitított le minket, és segített felállni a barna lánynak. Nathaniel csak a karjára hajtotta a fejét, és csendben pihent.

A nap különben hamar véget ért (mármint a sulis része), ezért a szekrényemből kivéve kedvenc kimonószerű kabátomat, a kijárat felé indultam. Kevesen lézengtek a folyosón, ezért nem volt nehéz elérni a hatalmas kétszárnyú ajtót. SMS-t kaptam, ezért a telefonom képernyőjét kezdtem el figyelni, de még megnyitni sem tudtam az üzenetet, ugyanis beleütköztem valakibe, és hátraestem.

-Bocsi, ne haragudj. Az én hibám volt – nevettem

-Jajj semmi baj, mindenkivel megesik – változtatta meg a hangját az illető

-Dotty? – nevettem – mit keresel te itt? – értetlenkedtem

-Hát…. – kezdett el kuncogni – behívott az a nagyon kedves matektanárod, Ron. – mosolygott idiótán – Nem is tudtam, hogy bukásra állsz matekból – komolyodott el egy pillanatra – ezért is hívott, de mivel kijavította a mostani dolgozatodat, megnyugtatott, hogy megvan a kettes – tért vissza a kuncogós hangja

-Jól sikerült a dolgozatom? – csillant fel a szemem – Megérte az a sok tanulás! – ugrándoztam – Ja, és? – álltam meg

-Hát… meghívott vacsorázni – pirult el, mire én csak elnevettem magam

Dotty és Ron vacsizni mennek? A nagynéném, és a szexi matektanárom? Haha. Ez csak számomra mókás? Végülis, közel egy korban vannak. Simán randizhatnak! Pedig kezdtem azt hinni, hogy Dotty leszbikus… De erről egy szót sem!

Dotty felajánlotta, hogy hazavisz, ha már összefutottunk, ezért visszaírtam Arminnak (aki időközben írt) hogy nem tudunk együtt menni. A suli előtt összetalálkoztunk Nathaniellel. Én egyből leamortizálódtam, és a cipőmet kezdtem el figyelni. Nath megállt előttünk. Jajj az illemnek nem tud nemet mondani… Dotty emelt fővel vizslatta a fiút, akinek nem volt nehéz rájönnie… mindent tud!

-Nathaniel! – üdvözölte Dotty hűvösen, ami az én szívemet nagyon megmelengette

-Öm… örülök a találkozásnak, ismét! – mosolygott félénken a szőke – de sajnos nekem rohannom kell. Viszlát, szia, Lora! – köszönt el, majd gyorsan távozott

Beültünk a kocsiba, mi is, majd elindultunk.

-Szerintem akkor is cuki! – duzzogott Dotty

-Te is tudod, hogy becsapott. És lefektetett. Hogy tehet egy lánnyal ilyet? – spiláztam kissé túl

-Jajj te kis szent szűzike! – nevetett fel Dotty

-Tessék? – kaptam fel a fejem

-Ugyan Lora, szerinted hülye vagyok? – mosolyodott el huncutul, amire inkább nem mondtam semmit, csak bevörösödtem

A szobámban ültem. 5 óra körül járhatott az idő, a redőnyöm csak egy kicsit volt felhúzva, ami nem volt szerencsés, mert törit tanultam. Félhomályban. Logikus. Valamiért mégis úgy éreztem, hogy nem akarok több fénnyel körül véve lenni. Gratulálok, Lora! Szép értelmes mondat! Inkább kockáztatom a szemüvegességet. Minek kell nekünk egyáltalán tudni az összes magyar királyunkat? Már úgy sem jönnek vissza. Nem tudjuk majd a nevükön szólítani őket, és elmondani nekik, hogy mikor uralkodtak. És nekem ebből kell holnap írnom? Jó vicc, Móricz! Az utolsó gumicukrot vettem ki a csomagból, amikor csengettek. Dotty is a szobájába volt, ezért nagylelkűen én indultam el kinyitni az ajtót. Nem vártunk vendéget, de őszintén az én „vendégeim” valahogy mindig elfelejtenek bejelentkezni. Unottan léptem a bejárati ajtóhoz, majd kinyitottam azt. Legnagyobb meglepetésemre az állt az ajtóban, akire legutoljára számítanék. Alexy. A kék haját, és rózsaszín szemeit kivéve minden megváltozott rajta. Egy rendes kék farmert viselt, és egy krémszínű pulcsit. Nem fázik? Némán álltam a küszöb egyik oldalán, ő is így tett, csak a másik oldalon. Kikecmeregtem a meglepettség tengeréből, és készültem becsukni az ajtót, a fiút a verandán hagyva. Nincs semmi keresnivalója itt!

-Várj, Lora! Nem beszélhetnénk? – kérdezte kissé félénken

-Miért kéne beszélnünk? – nevettem fel erőltetetten

-Hát… mert újra együtt vagytok Arminnal nem? Szóval beszélhetnénk, nem? – csillant meg rózsaszín szeme

-Még mindig nem látom értelmét – szóltam unottan

De végül csak sikerült betessékelnie magát. Dotty is lenézett, hogy mégis ki jöhetett, és másik nagy meglepetésemre, nem szívesen fogadta a srácot. Végül is megértem. Tett pár rossz dolgot, velem, amit nem is nagyon érdemeltem volna meg, és ezt a nénikém is nagyon jól tudja. Jajj igen, a név összeköt. Ha van egy nemkívánatos személy az az egész családnak az lesz, nem igaz? Najó ez nagyon nagy hülyeségnek hangzik. A lényeg, hogy elég ridegen köszöntötte a srácot, és azt is mondta, hogy ne maradjon sokáig mert még dolgunk van. Ami nem igaz, mert semmi dolgunk nem volt. A szobámban ülve meredtünk magunk elé, amíg Alexy meg nem törte a csendet.

-Szóval, miújság? – kérdezte vidáman

-Nehogy azt hidd, hogy amiért a tesóddal jóban vagyok, veled is ilyen egyszerűen kibékülök – forgattam a szemem

-Ne csináld már! Olyan jó barátok voltunk! – nyafogott

-Ellenem fordítottad Violát és mindenki mást is! – keltem ki magamból

-Az már a múlt! Arminnak bezzeg elfelejtetted mindezt? – értetlenkedett

-Benned nagyobbat csalódtam, mint benne – köptem a szavakat – nem tudom ilyen könnyen elfelejteni! Kérlek, menj el. – hajtottam le a fejem

-Lora! – szólított Alexy

-Azt mondtam menj! – kiabáltam

Pár pillanat múlva Dotty rontott be a szobába, és kitessékelte Alexyt. Nagyon hálás voltam neki. A fiú elkeseredetten haladt előtte, mielőtt elhagyta a szobát még hátra nézett, majd lehajtott fejjel kezdett el a lépcső felé haladni. „Arminnak bezzeg elfelejtetted mindezt?” - vízhangzott a fejembe. Elfelejtettem volna? Bárcsak tudnám, de nem tudom. Fogalmam sincs. Miért nem tudtam túl tenni Alexy dolgain is? És egyáltalán, miért bocsájtottam meg Arminnak? Miért vagyok vele? Joanra gondolok. Nem tett olyan dolgokat, mint Armin, vele mégsem jöttem újra össze. Mondjuk a Joannal való kapcsolatomat nem mondanám olyan komolynak. Oké, tudom, hogy éppenséggel vele…. először…. De akkor is, vagyis akkor sem. ÁGRR! Ezt magamnak sem tudom elmagyarázni, nem hogy másnak. Armin vajon megtenne értem mindent? Az életét kockára tenné értem? Nem tudom. Lehet. Mégiscsak, odamentem hozzá. Nem küldött el, másnap a kapunkban várt, hogy együtt mehessünk suliba. Vajon Nathaniel az életét adná Melodyért? És vajon értem? Nem hiszem. Miért is gondolkodom ilyeneken??? Már miért adná az életét értem, ha barátnője van? Hülye vagyok? Hülye vagy, Lora. Oké, köszi!^^ A fürdőszobába mentem, engedtem a kádba vizet. Régen nem fürödtem már kádban. Mindig csak gyorsan lezuhanyozok. A hajamat felkötöttem, majd levéve a ruháimat beleültem a forró vízbe. Hagytam, hogy maga alá temessen. Hogy a gondjaimat elpárologtassa, hogy ellazítson. Behunytam a szememet és hátradőltem. A kád széle hideg volt. Szinte jég hideg, de nem vettem fel a fejemet. Most nagyon is jól esett. Az élvezetet, amit a meleg víz nyújtott, megtörte egy kis szenvedés, fájdalom, a tarkómat érő hideg. Mint ezernyi tű. Nem is tudtam, hogy lehet-e így érezni. Egy idő után azonban már csak melegséget éreztem. Hm, pont ideális alváshoz. Csak ekkor vettem észre, hogy a szemeim ólomsúlyként nehezednek. Lassan, de biztosan csukódtak le. Már majdnem az alvás széléhez értem, amikor hangos kopogást hallottam.

-Ki az? – nyüszögtem

-Ki a franc lenne? – kérdezte Dotty az ajtó túloldaláról

-Igaz. Gyere be. – suttogtam, de rájöttem, hogy feltehetően, ezt nem is hallotta, ezért megismételtem pár fokkal hangosabban

A nénikém mosolyogva lépett be a fürdőszobába. Egy rózsaszín hálóinget viselt. Nem olyan mami hálóinget, hanem egy rózsaszín csipkét. Hát vele szerencsésebb volt az ég, mint velem… Csak ennyit mondok.

-Mit keresett itt a kék hajú? – ült le a fürdőben elhelyezett székre

-Magától jött, én nem hívtam – ültem feljebb a vízben, miután visszanyertem az éberségemet

-Azt gondoltam. De… mit akart? – értetlenkedett

-Békülni – fújtam ki az eddig bent tartott levegőt

-És te? – kérdezte

-Szerinted? – röhögtem fel

-Igazad van – vakarta meg a tarkóját, a nő – amúgy… Kezd lenőni a hajad – mosolygott, mire én kipattantam a kádból és a tükörhöz ugrottam

-Jéé, el is felejtettem, hogy ezt festeni kéne – simítottam végig a hajtövemen – Be tudod festeni? – néztem rá kiskutya szemekkel

-Én? Mire való a fodrász? – értetlenkedett, de aztán csak beadta a derekát

-Ideje aludni! – takart be Dotty mint egy kisbabát – Jó éjt, Lora! – kapcsolta le a villanyt, és tényleg, elég hamar álomba merültem.