41. fejezet

41. fejezet

Jake és Joan is nálunk aludt. Mondanám, hogy jó, hogy nem tudja senki.... Deee Amber megtudta, ugyanis este felhívott valamiért, és meghallotta a fiúkat. Meglepetésemre nem hordott le mindenféle olcsó libának, hanem nyafogni kezdett, amiért neki nincsenek fiú barátai. Reggel szegény Dotty néninek egy hadseregre elég kaját kellett csinálnia, ugyanis a fiúk annyit esznek, mint egy csapat antilop. Antilop? Mennyit esznek az antilopok? Mindegy, akkor legyenek oroszlánhoz hasonlítva. Én két palacsintával beértem, de ők szerintem fejenként benyaltak minimum 10 darabot. Szerintem a nénikém hálát adott, amiért egy lányt kellett befogadnia. Amíg a fiúk leöblítették a palacsintát egy vödör eszpresszóval (komolyan mondom két nagy teásbögrével ittak) addig én a szobámba mentem átöltözni. Megint egy szoknyára esett a választásom, kicsit lengébbre és bővebbre mint a tegnapi, de hasonló. Hozzá egy belebújós "possible" feliratú pulcsival. Sietve mentem vissza a konyhába, ugyanis késésben voltunk. Gyorsan Dotty megdobott egy kis pénzel, majd már a motor felé is vettük az irányt. Nem mondom, nem volt túl kellemes utam, ugyanis a szoknyám mindig fel akart húzódni.... Jake persze csak röhögött a visításomon. A suli elé érve aztán lehuppantunk a járműről, és búcsúzkodni kezdtünk. Az udvaron megint sok ember gyülekezett. Köztük Nath és Melódia. Hm, milyen mázlim van! Lábujjhegyre álltam, hogy elérjem az előttem álló srác fülét.
- Ott vannak - suttogtam
- Értettem - hajolt le hozzám

Átkarolta a ferekamat, és közelebb húzott magához. A száját az enyémnek nyomta. Egyikünk sem nyitotta ki a száját, úgyhogy mondhatni, ez megfelelt egy hosszú puszinak. Ezt persze senki nem tudhatta, csak mi. Mosolyogva váltam el tőle. Jake visszaszállt a motorra, én pedig integettem neki. Megfordulva megint láttam pár lesokkolt embert, rám meredve. Köztük Melody drágát. Nath nem nézett rám. Közömbös arckifejezéssel ült a padon, és előregörnyedve meredt maga elé. Hirtelen Amber ért oda mellém, kizökkentve a gondolataimból.
- Szép jó reggelt! Hogy halad a terv? - kérdezte
- Láttad nem? - kacagtam fel
- Zöld vagy sárga? - ragadta meg a karomat
- He? - néztem rá értetlenül
- Ne kérdezd, csak mondd! - szórt villámokat (okééé)
- Zöld. - adtam az egyszerű választ, majd bementünk a termünkbe
A nap nyugisan telt. Lisander még mindig beteg ezért most sem volt iskolában. Legalább Amber már jött. Éppen a szőkével léptünk volna ki a kapun, amikor Nathaniel megállított.
- Beszélnem kell veled! - mondta halkan. A hanga tényleg elég gyenge, és félénk volt. A szívem szakadt meg érte. Vajon mi történhetett? Hol van Melody? Erőt vettem magamon. Egy erős nő vagyok! Kell, hogy legyen tartásom!
- Bocsáss meg, de nincs miről beszélnünk - emeltem meg kissé a fejemet
- De... - kezdte a szőke fiú, de a húga közbe szólt
- Nem látod, hogy késésben vagyunk? - kopogtatta meg a fejét - légy úriember és állj arrébb - intett a fejével - és amúgy is... ott szalad a barátnőd - mutatott Nath háta mögé, de a drága lányka már mellénk is ért
- Téged kerestelek, drágám - fogta meg Nathaniel karját
Drágám? Ilyet még használnak a 21. században. Jó tudni. Amber a megszólítást hallva felkuncogott, amit egy köhögéssel kendőzött el. Így már, hogy itt volt a barna lány könnyedén eltudtunk jönni onnan. Jake már amúgy is várt. Egyenesen hazafelé vettük az irányt. Joan megint nálunk dekkolt.
- Lora! Jajj de jó, hogy itt vagy. Apával el kell mennem egy bálba. - fogta a fejét - ments meg! Mondd, hogy velem jössz!
- Én??? Egy bálba??? Hülye vagy??? - röhögtem, de amikor láttam, hogy ő nem nevet velem elkomorodtam - Ez komoly? - akadtam ki
- Légyszíves! Ide is hoztam a ruhámat. Kérlek! - Kezdett el könyörögni
- Miért pont én? Menj... Jakekel! - mutattam az említettre
- Velem? - kerekedett el a fiú szeme - bocs, passzolok  - emelte a magasba a kezét
Végül egy sor győzködés és fizetség fejében elvállaltam. Felhoztam a legjobb érvet is, miszerint nincs mit felvennem, de a fiúk (!) találtak egy alkalomhoz illő ruhát a szekrényemben. Szóval, nem volt más kifogás. Készülődni kezdtünk. Először Joant rendeztük le (de jó kifejezés). Vele könnyebb dolgunk volt. Az egyetlen gondja a nyakkendővel volt, de én elmagyaráztam hogy kell szépen megkötni.

- Jól nézel ki! - mosolyodtam el 

- Köszi, Lolíta! - mosolygott ő is - Na! Menj te is készülődni! - csapott a fenekemre, mire elszaladtam. Felvettem a ruhát, feldobtam egy alkalmi sminket, hajmosás után pedig egyenesre szárítottam a loboncomat. Kész is voltam, a végeredmény pedig tűrhető lett. Dotty lőtt rólunk egy rahedli képet, az isten tudja miért... de ha ő jól érzi magát tőle... Joan szólt, hogy az apukája megérkezett, ezért kimentünk. Legnagyobb meglepetésemre, egy limuzin állt a házunk előtt. Éppen akkor szállt ki belőle egy férfi, feltehetően Joan apja. Bemutatkozott, Tom a neve. Tök szimpi volt. Hamar elindultunk, és fél órán belül meg is érkeztünk a helyszínre. Egy hatalmas vörös épületbe mentünk, ami előtt rengeteg ember gyülekezett, szebbnél szebb ruhákba. Lassan mi is bementünk. Joan a derekamat átkarolva vezetett. Bent egy hatalmas bálterem fogadott minket, mily meglepő. Rengeteg asztal is volt, de bőven volt hely táncolni. Először az asztalunkhoz mentünk, ahol kis névjegykártya igazította útba az embert. Joan mondta, hogy nézzünk körül, ilyet úgy is ritkán látunk, ezért körbe-körbe kezdtünk el sétálni. Egyszer csak megtorpantam, mire Joan is megállt, és értetlenül kezdett el méregetni. Ott voltak. Előttem álltak. Nath és Amber egymásba karolva beszélgettek valamiről az egyik sarokban. Mit keresnek ezek itt? Amber egy gyönyörű zöld estélyit viselt, kesztyűvel és csizmával. A haját egyszerűen oldotta meg. Gyönyörűen mutatott. Nath egy öltönynadrágot viselt, és lezser, fehér inget. Ha egy ismeretlen látja őket, tuti azt mondja, hogy ezek minimum már jegyben járnak, olyan összhangban voltak. Mindkettejük arca komoly volt. Nem tudom miről beszélhettek. Joan látta, hogy őket nézem. Nem ment el, nem hagyott egyedül, és nem is húzott el tőluk. Ott maradt mellettem, és még szorosabban tartott. Hirtelen Nathaniel felénk kapta a fejét. Megdermedt. Csak nézett minket, mereven, gondterhelten. Amber ezt észrevette, és ő is felénk nézett. Meglepődött, de aztán elmosolyodott és intett egyet köszönésként, mire én is így tettem. A szőke fiú hirtelen megragadta a húga kezét és elhúzta tőlünk. A sokkhatáson túltéve magamat visszamentünk az asztalunkhoz. A vacsora következett. Hogy a gazdagok miket nem esznek... Előételnek valami sonkába tekert kukoricás cucc volt, ami baromira nem az én világom, de azért megettem, mert szerintem nagyon kinéztek volna az asztal körül ülők... A leves kagylókrémleves volt, amit szintén nem szeretek. Utálom a tenger gyümölcseit. Brr. Ezt nem bírtam megenni, de szerencsére senki nem kérdezte az okát, hogy miért nem üres a tányérkám. Már csak a főételben bízhattam. Ja, cserben hagyott. Joantól tudom a kaja pontos megnevezését: tésztában sült bélszín csípős eperrel és kecskesajttal. Khm. Tudom, a bélszín milyen finike-minike, DE könyörgöm, nem jártam volna jobban valami egyszerűbbel? Mondjuk egy görög salátával? Nem? Oké. Ellenben a desszert mennyei volt. Imádtam. Cseresznyés sajttorta. De természetesen akkora volt az adag, mint amit a kismacskák esznek, ezért nem laktam valami jól... Amúgy vacsora közben meglepetésemre, nem full kussban ültünk, hanem társalogtunk. Én mondjuk legtöbbet Joannal, de egy pár szót váltottam a többiekkel is. Vacsi után egy kis pihenő következett. A felnőttek elmentek mellőlünk. Passz hova. Mi az asztalnál maradtunk, és átbeszéltük, mennyire nem volt jó a kaja. Ezzazz! Joannak sem ízlett! Nem vagyok ízlésficamos. A partnerem nagylelkűen felajánlotta, hogy táncolni visz, ezért kikecmeregtem az asztal mögül. és a hatalmas táncparkett felé vettük az irányt. Jó zenét játszottak, ezért bekapcsolódtunk. Nem vagyok teljesen hülye a tánchoz. Tudok egy két lépést. Csak annyit amennyit kötelező. Keringő, tangó alapok... Ilyesmi. Egymáshoz bújva lépegettünk, amikor Amber tűnt fel a látóteremben. 

- Elnézést, szabad lesz? - mosolygott rám 

- Természetesen - adtam át vidáman Joant, én pedig visszamentem az asztalhoz

Pár perc múlva azonban egy ismeretlen srác lépett elém. Vöröses barnás haja kesze-kuszán állt. Laza öltönyt viselt és 1000 wattal mosolygott rám

- Szabad, kisasszony? - nyújtotta a kezét

- Csak ha megtudom a nevét, utam - álltam fel 

- Scott, Scott Brown - fogta meg a kezemet majd a parkett felé vezetett - kegyed neve?

- Lora Michigan, örvendek - mosolyogtam

- Hát még én! - nevetett fel 

Igazán szimpatikus ez a Scott. Megtudtam, hogy az apja valami multi cég feje, hogy sokat utaznak, de amúgy itt van a törzshely. Ja és hogy 20 éves. Már kezdtem belejönni a társalgásba amikor valaki lekért. Nathaniel! Scott kezet csókolt, majd illedelmesen távozott. Riadtan figyeltem a szőkét, ahogy elém áll, ahogy a lapockámra teszi a kezét, ahogy mozogni kezd, miközben a reakciómat figyeli. Mozogni kezdett, táncolni, de nem szólt semmit. Csendben haladtunk a monoton számra. 

- A barátnőd nem ért rá? - törtem meg végül én a csendet 

- Utálom. Én mindent megpróbáltam, de nem szeretem! Herótom van tőle - lépett egyet félre - bocsi - nyögte, mire megráztam a fejem - 3 hónapja járunk, és még csak meg sem lehet csókolni rendesen - röhögött fel

- Ezt miért nekem mondod el? - suttogtam halkan 

- 2 hónapja hozzám se szólsz. Én szeretlek Lora! Tudom hogy barátod van, de.... - kezdte, de közbeszóltam

- Nincs barátom - mosolyodtam el - Jake csak egy szívességet tett - néztem a szemébe, mire ő meglepődve méregetett - Én is szeretlek, Nath! - hajtottam a vállára a fejem, és tovább táncoltunk. Éreztem, hogy mosolyog... ahogy én is

40. fejezet

40. fejezet

- 1 hét múlva -

- Mikor jönnek mááár?! - ugrándozott mellettem Rosa
- Még le sem szállt a gépük, Rosa.... Még nem hiszem, hogy jönnének - mosolyodtam el halványan - amúgy... nem értem miért kellett virágot hoznod egy fiúnak - néztem a kezében tartott csokorra
- Miért? Nem szoktak? - kerekedett el a szeme
- Lányok a fiúknak? - nevettem - nem nagyon
- SZENT ISTEN! Azt fogja hinni, hogy nyomulok - kezdett el futni, de még visszakiáltott - mindjárt jövök!
A reptéren a várakozóban voltam. Egy szakadt farmert és egy kapucnis felsőt viseltem. Rosalia be volt zsongva, hiszen már kb. 3 hónapja nem látta a barátját. Kicsit én is izgultam. Jó újra látni Lisandert. Vajon meg fog lepődni, hogy itt vagyok? Haha nem tudom. De én mondtam, hogy el akarok jönni. A segítsége nélkül is sikerült. Good job! Egy kicsit unatkoztam, és fáradt is voltam. Mégis csak reggel 8 óra van! Hatkor keltem. Hajat mostam, kivasaltam aztán sminkeltem. A ruha kiválasztása sem volt könnyű feladat. Mégiscsak hideg van. Mondjuk itt már nincs, de amíg ide értünk megfagytam volna. Egyébként cica szemet csináltam, csak úgy mint barátosném. Ő valahogy jobban bírja mint én. Ugyanis minden percben késztetést érzek, hogy megdörzsöljem a szemhéjamat, ezzel ébresztgetve magamat. Rosa ugrált felém, a kezében a csokor helyett már egy doboz energiaital volt (?)
-Ez meg..? - értetlenkedtem
- Elcseréltem a virágot, erre - emelte fel a fém dobozt büszkén
- Kivel cseréltél, Ross? - nevettem fel torkom szakadtából
- Ne röhögj ki! Amúgy egy lány mondta, hogy neki kellene a virág, de csak két energiaitala van. - vont vállat - tessék, rádfér - vett elő a táskájából még egy dobozt
Gondolkodás nélkül kinyitottam, majd beleittam. Hm, máris éberebb vagyok!
- Na... és milyen lesz a félévid? - jutott hirtelen eszembe
- Jujjj! Nagyon jó! 99% hogy visszamegyek a sweet-be! - csillantak meg borostyán szemei - Képzeld, csak egy hármasom lesz! Matekból.... - húzta el a száját
- Haha! Nekem is megvan a kettes! Év végére lehet még egy hármast is össze tudok kaparni - gondolkodtam - Ja, képzeld a matektanár elhívta Dotty nénit randizni! - vigyorodtam el, mire Rosa is így tett
- Az a matek tanár akit én ismerek? Akinek olyan formás popsija van, és olyan arca mintha angyalok faragták volna? - kérdezte
- Igen. Róla van szó! - kortyoltam tovább a serkentő nedűt
20 perccel később szállt le a tesók gépe. Ugye még várnunk kellett egy 20 percet, mire mindent lerendeztek.

Egyszer csak megpillantottuk őket. Mindkettőjüknél fekete húzós bőrönd volt. Leigh egy koptatott farmert viselt és egy szürke felsőt. Ezen felül fekete kabátot. Lisander egy fekete nadrágot, méregzöld kabáttal, ami nagyon illett hozzá. Mosolyogva siettünk eléjük. Lisander kicsit sem lepődött meg. Ennyire jól ismer?! Köszönésképpen megöleltem, ő pedig vidáman ölelt vissza. Rosa barátját egy hosszú csókkal köszöntötte, majd odaadta neki az energiaitalt. A srác elmosolyodott, majd kinyitotta és inni kezdte. Igazán vicces látványt nyújthattunk, ahogyan négyen haladunk kifelé a hatalmas épületből, röhögve, ütögetve egymást.

Lisanderrel még aznap találkoztam a parkban. Nem véletlenül! Így volt megbeszélve. Egy kicsit hideg volt ugyan piknikezni, de sétáláshoz pont ideális. Háromszor jártuk körbe a területet. Közben mindenféléről beszélgettünk. Mi történ miután eljöttem meg ilyesmik. Jake nagyon hiányolt. A lányok nem annyira. Ch.. Azt mondta Jake fel akart keresni, de sehol nem tudott elérni. Nem tudom miért. Szerintem jó elérhetőséget adtam meg neki. De aztán ugrottunk Amerikán, és hozzám értünk. Mondtam, hogy nem akarom untatni, de ragaszkodott hozzá, hogy elmondjam ami a szívemet nyomja. Így is tettem. Minden apró részletről beszámoltam. Hány embernek mondok még el mindent, most komolyan? Szánalmas vagyok. A problémáimat másokra is átirányítom. Lis türelmesen hallgatott végig, bár nem teljesen fapofával. Néha egy-egy arcmimika jelezte tetszését vagy nem tetszését. El árultam neki egy hatalmas titkot. Bár Arminnal vagyok, és kb. minden másnap nála is alszom (....) nem érzem vele kapcsolatba azt amit régen. Idegesít. Miért idegesít? - kérdeztem tőle halkan, mire egyszerű választ kaptam: ha valaki semennyire nem hasonlít régi önmagára, hajlamosak vagyunk... hát... nem szeretni többé. Én pedig próbálkozom. Próbáltam már viccesen, komolyan, aranyosan, szerelmesen. Mindenhogy meggyőzni, de Armin hajthatatlan. Minden egyes alkalommal Cicáz, és kissé erőszakos. Nem lehet mellette semmi mást csinálni csak AZT. Nem lehet egymást átölelve pihenni. 2 percnél tovább nem bírja. Nyúlkálni kezd, fogdosni. Kellemetlenül érzem magam a közelében. Lisandernek igaza van. Nem szeretem. Akárhogy próbálom nem megy. Nem, nem és nem. Nem akarom ezt tovább folytatni. Mutatni a szépet. Mutatni a szépet mind neki mind a környezetünknek. Nathaniel és Melody boldogok. Látszik rajtuk. Minden szünetben együtt vannak. Együtt esznek, együtt tanulnak, és dolgoznak a DÖK teremben. Amber elmondása szerint a lakásukban is állandó vendég. Hát nem édes? A szüleik szerint nagyon is az. Pont Nathanielhez való. Bezzeg Lora! Aki pofázik a felnőtteknek és természetellenesen fekete hajú! Akinek műkörme van, és ki van festve. Akinek a szülei börtönben csücsülnek, és a nagynéniével él. Na az a lány! Az a lány nagy valószínűséggel egy senki lesz! Bezzeg Melóóódia! Az ő természetesen barna haja, csodálatosan kicsi mandula körmei, természetes kinézete és nagymamaruhái. Na az a valami! Hopp, elkalandoztam.
Lis hazakísért, majd a kapuban megszorította a kezemet. Biztatott. Nem mondtuk ki, de mindketten tudtuk mit fogok tenni. Legalábbis én úgy gondolom, azért tette meg ezt a gesztust.

Néztem Lisander távolodó alakját, mindaddig még teljesen el nem tűnt a látóteremből. Lassan kinyitottam a bejárati ajtót, majd besétáltam rajta. Dotty a nappaliban ült és békésen aludt. Elmosolyodtam. Odasétáltam hozzá, majd ráterítettem egy hatalmas kockás takarót. Fel sem ébredt. Halkan felosontam a lépcsőn, majd magamra csuktam az ajtót. Hú! Na vágjunk bele... Elővettem a laptopomat, bekapcsoltam és felmentem messengerre.

Lora üzenete: Szia. Tudnánk beszélni?
Armin üzenete: Cica! Ma nem jöttél... Beszéljünk ha már nincs lehetőségünk másra
Lora üzenete: Komoly dologról akarok beszélni. Jobb lesz ha belekezdek.. Rájöttem valamire.
Armin üzenete: Mire?
Lora üzenete: Hogy szeretem Armint. De nem a mostanit hanem a régit. Sőt. A mostanit az igazat megvallva eléggé nem bírom... Armin én ezt nem tudom folytatni.
Armin üzenete: Na azt már nem!:'D
Lora üzenete: Armin. Kérlek! Én ezt nem bírom. Neked csak a testiségek miatt kellek!
Armin üzenete: Nem fogod mégegyszer eljátszani amit a múltkor!!!
Lora üzenete: Nem akartam... De ennek akkor is véget akarok vetni. Armin! Már nem érzek úgy mint régen!
látta: 20:30

Nem ír. Majd holnap beszélek vele. Lementem a konyhába némi élelmet keresni, ugyanis ma még alig ettem és eléggé este van már. Ilyenkor igazság szerint nem is kéne ennem, de mindegy. Találtam a hűtőben túrós gombócot, és öntetet, úgyhogy leülve az egyik bárszékre habzsolni kezdtem. Egyszer csak neszt hallottam az előszoba felé. Dottyra néztem, mélyen aludt. Nekem kell a dolgok után néznem. Lassan és nesztelenül indultam a szoba felé. A kilincs mozgott, valaki fel próbálja feszíteni a zárat. Sikerült neki. Az adrenalin elöntötte a testemet. Magabiztosan iszkoltam az ajtó elé, és megálltam. Nem tudom mit akartam egy semmi nélkül a kezembe, ha mondjuk egy betörő akar behatolni a lakásba, de én álltam mint a cövek. A szívem kalapált, a fejem mintha kiürült volna. És akkor.... hirtelen egy fekete fej jelent meg az ajtóban... Mármint nem teljes fekete fej.. hanem haj. Na mindegy. Armin szemei izzódtak a haragtól. Mikor megpillantott, ahogy állok előtte mint egy rakás szerencsétlenség elvigyorodott. Felém ugrott. Befogta a számat és a falhoz nyomott. A vigyort nem lehetett letörölni az arcáról.
- Egyedül vagy? - kérdezte mire bólintottam. Jobb ha nem tud Dottyról.
- Csak hogy tudd! Egy rohadt nagy ribanc vagy, Lora! - suttogta erőteljesen - és mivel a ribancokkal azt lehet csinálni amit csak akarunk.... - nevetett fel hirtelen
A szemem megtelt könnyel, Armint pedig ez felbátorította. Az ölébe kapott és még szorosabban nyomott a falhoz. A számon még mindig rajta volt a keze így képtelen voltam megszólalni. Egyszer csak egy kattanásra lettünk figyelmesek. Armin oldalra kapta a fejét, ahogyan én is. Dotty állt ott, egy fegyvert tartva maga elé
- Engedd el! - kiáltotta - Engedd el, vagy nem állok jót magamért - ismételte

Armin hirtelen engedett el, ami miatt a földre zuhantam. Összehúztam magam és sírtam. "Utállak, utállak, utállak" ismételgettem halkan. Nem is hiszem, hogy hallotta bárki is. Hirtelen Dotty kezét éreztem meg a hátamon.

- Gyere, Lora! - állított fel - Vége. Nem fog többet zaklatni - nyugtatott, majd a kezembe nyomott egy csésze teát 

- Mi... mi történt? - kérdeztem szaggatottan

- Hidd el, ha még egyszer hozzád mer nyúlni, megölöm - simogatott - komolyan megölöm - emelte fel az állam 

- Honnan van neked fegyvered? - mosolyodtam el halványan

- 18 éves korom óta van - vont vállat - még szerencse, hogy a nappali szekrénybe tárolom - mosolyodott el 

- Mi lenne velem nélküled? - kérdeztem

- Nemtudom Lora, nemtudom - sóhajtott 

- 2 hónap múlva - 

Brr de cidri hideg van! Jajj de jó. Megkapjuk a félévinket. Már csak pár nap, hogy Rosa minden nap boldogítson. Az elmúlt két hónapban csak Lisanderre és Amberre számíthattam. Elég lehangoló volt a tudat, hogy még mindig baromira nem szól hozzám senki. Melody mindenben keresztbe próbál nekem tenni, Alexyvel együtt. Armin tényleg békén hagyott. Még facebook-ról is letiltott, és kerül. Na ennek örülök. Valamint Nathaniel többször próbált velem beszélni, de én nem akartam vele, ezért ahogy megszólított iszkoltam is el. Néha Castiellel szoktam még társalogni. Most, hogy már nem vagyok jóban a szőkével. Amúgy Amber találkozott egyszer a pincér sráccal, de rájött, hogy szereti Castielt, úgyhogy rajta vagyok az ügyön, hogy összehozzam őket. A szekrényemhez sétáltam, és kiválasztottam belőle egy számomra megfelelő szettet. Hm legyen egy tüllszoknya, vastagharisnyával és egy hősszúujjúval. Ehez illik is az egyik vastagabb ballonkabátom. Sminkeltem, majd a hajamat tökéletesen összeborzolva már indulásra készen is álltam. Lementem a konyhába, ahol Dotty elém tolt egy bundás kenyeret. Hamar megettem, és indultam is kifelé az utcára. 

Ez borzalmas! Ennél rosszabb nem is lehetne! Dotty meg fog ölni ezért a bizonyítványért. Csak kellett volna az a magántanár! Megbukni semmiből nem buktam, de azért... ha már a matektanárom fűzi a nénikémet, nem járt volna az a kegyelem hármas? Nem? Oké. Tombolva léptem ki a suli kapuján. Az is tetézte a gondomat, hogy ma sem Amber sem Lis nem volt iskolában, így egész nap magamba fordulhattam. Lisáék és Violáék egész napra rám szálltak, ami rátett a kedvemre még egy lapáttal. Ahogy kiléptem a parkolóhoz egy ismeretlen ismerőst vettem észre egy motornak dőlve. Minden rosszkedvem elszállt, ahogy megláttam. Vigyorogva torpantam meg, mire felém fordult és ő is elmosolyodott. Rohanni kezdtem felé, és a nyakába ugrottam. Ő megpörgetett majd egy puszit nyomott a számra amit mosolyogva fogadtam. Oldalra pillantottam miután lerakott. Violáék csoportja döbbenten figyelt minket. Nem foglalkoztam velük. Ellenben nem sokkal tőlük Nath állt értetlenül. Az arcáról süvített a meglepődöttség. Látszott rajta, hogy lefagyott. Megdobbant a szívem. Legszívesebben odaszaladtam volna a mellettem állóval, hogy bemutassam és elmondjam, ő csak egy barát. Nagyon kevés hiányzott, hogy megtegyem de akkor Melody ugrált ki a suli épületéből. Nathaniel megrázta a fejét, majd elindult felé és kézen fogva sétáltak tovább. Én is megráztam a buksimat, és mosolyogva fordultam meg

- Jake!!!!! Ha tudnád mennyire hiányoztál! - mosolyogtam

- Te is nekem, Lorcsa! - ölelt meg újra - ki a srác? - mosolyodott el  

- Milyen srác? - kérdeztem tettetett értetlenséggel

- Hagyjuk - vigyorgott - elvigyelek? - mutatott a mocira

- Csak ha aztán be tudlak invitálni - karoltam belé, mire ő csak bólintott 

Otthon aztán meglepetésemre Joan fogadott a szobámba. Jake-kel lepacsiztak, majd beszéltek pár percet. (Nem is tudtam, hogy jóban lettek)

- Szóval, ki az a szőke gyerek? - vigyorodott el Jake

- Szőke gyerek? - kerekedett el Joan szeme

- Nathaniel - kezdtem el a szőnyegemet piszkálni - lefeküdtünk - meséltem - aztán összejött azzal a barnával - húztam el a számat

- Tyűű! - fújta ki a levegőt Joan, mire megdobtam egy párnával - Ez azután történt, hogy elvitte Armint? - kérdezte, mire bólintottam - hát... látatlanba mondom, hogy szeret téged - vigyorodott el

- Határozottan szerelmes beléd - szállt be Jake is - csak a tudtára kell adnunk. Tök féltékeny volt ma. Láttam - mosolyodott el - tudom is mit kell tennünk! - állt fel 

- Na mit? - kérdeztem kissé unottan

- Eljátszom, hogy a pasid vagyok. Itt leszek 2 hónapig. Hozlak, viszlek. Úgyis jóban vagyunk, simán szájon puszillak - mondta büszkén a tervet

- Akkor már miért nem én játszom el? - kérdezte mérgesen Joan

- Mert te 3 hét múlva mész vissza? - kérdeztem az egyértelműt 

- Igaz - kulcsolta össze a kezét

- Joan igazad van. Ez jó terv. - mosolyodtam el - imádlak titeket srácok - ugrottam rájuk mosolyogva. 

A TERV ELKEZDŐDŐTT

39. fejezet

39. fejezet 

Hétfő van. Utálom a hétfőket. Korán kell kelnem olyankor, amikor még csak a nap sem süt. Ez valami borzalmas. Lassan a szekrényemhez léptem, és kiválasztottam a megfelelő öltözéket. Hideg van, úgyhogy hosszú farmer lenne a legideálisabb. Egy sötétkék koptatott darabra esett a választásom. Haha, ezt még Alexyvel vettük. Nem érdekelt. Jól mutatott a fehér, virágmintás felsőmmel, úgyhogy azt vettem fel. A divatba nem szabad az érzelmeknek is belefolyniuk. A sminkem is a szokásos volt. Nem akartam máshogy kinézni, mint múlthéten. A konyhában kerestem magamnak valami elemózsiát, hm, egy alma! A cipőmet még gyorsan felvettem, majd kiléptem az ajtón. Hüm, rossz az idő. Pont, amire számítani lehetett. A táskámba kezdtem el kotorászni, a fülesem után, hogy út közben ezzel tudjam lekötni magam, amikor egy ismerős alakot pillantottam meg a ház előtt. Fekete haja kissé laposan simult koponyájára, szeme karikás. Egy fekete farmert viselt, és bőrkabátot. Lazán lógott a csípőjén az imént említett farmer. Kissé talán a csípője alatt volt. A bőrkabát… Egyszerű barna. Jól nézett ki bennük.

- Jó reggelt, Cica! – mosolyodott el, amikor meglátott

-Igen, neked is – üdvözöltem – mikor mostál utoljára hajat? – kérdeztem kissé morcosan

-Nemtom’ – hajolt oda hozzám, hogy megcsókoljon, de én elhajoltam, mire furán nézett rám.

-Hát, bocsi, de nem mostam fogat, és tudod… - kezdtem el magyarázkodni, de a fiú csak elvigyorodott és közelebb hajolt hozzám, amíg a szánk össze nem ért.

Elég… hogy is fogalmazzak? Fullasztó volt ez az üdvözlés. Ehhez én nem vagyok hozzászokva. Valahogy jobban bírom a lágyabb változatot. Az jól is esik, de ez? Kinek esik ez jól? És még nem is beszéltem Armin leheletéről. Szent isten, nem én voltam, aki nem mosott reggel fogat, az biztos.  Amilyen hamar csak tudtam, véget vetettem az iménti folyamatnak.

-Bocsi, de valahogy, ezt nem nagyon kedvelem – vontam meg a vállam, elindulva a suli irányába

-Túl sokszor kérsz bocsánatot, Cica! Kár, pedig én bírom – fogta meg a kezemet

Így sétáltunk egészen a suliig. Volt, aki nagyon megnézett minket. Nincs ezeknek jobb dolguk? Az udvaron egy padhoz sétáltunk. Vagyis Armin sétált, én meg egyszerűen mentem utána. Nem nagyon figyeltem arra, ami történik. Most leginkább, csak Rosa-ra tudtam gondolni, és arra, hogy 2 hónap múlva félév. Mostanában jobban hiányzik, mint eddig bármikor. Jajj istenem, csak jól sikerüljön a féléve. Akkor visszajöhet. Talán még Ambert is megszereti. Mire észbe kaptam, már Alexyékkal voltunk, és valami marhaságról csevegtünk. Vagyis igazából, Armin beszélt megállás nélkül, mindenki más pedig döbbenten figyelt. Alexy, Viola, Dajan, és Iris. Le nem vették a szemüket rólam, vagy az összekulcsolt kezünkről, ami nagyon frusztráló volt.  Egyszer csak a csapat, a vállam fölé kapta a fejét, és ott is hagyta. Én is hátrafordultam. Nathaniel és Melody léptek be a nagy kapun, kézen fogva. Melody valamit megállás nélkül csacsogott, Nath pedig csak előre meredve hallgatta. Mögöttük jött Amber, Lisával, és Charlotte-el az oldalán. Tombolt, a lányok pedig nyugtatni próbálták. Hirtelen felkapta a fejét, és rám meredt.

-Hát ez egyre jobb! – sopánkodott

Armin felé fordultam, majd – mondván – el kell intéznem valamit, Amber felé kezdtem lépkedni.

-Sziasztok! – köszöntem a 3 lánynak

-Te meg mit akarsz itt? – nézett rám lenézően Lisa

-Lisa, Charlotte! Hagyjatok magunkra! – parancsolt rájuk Amber, mire a két lány sértődötten távozott

A szöszi, ahogy a két lány eltávolodott, megragadott, majd az ’A’ terembe húzott.

-Újra együtt? – kérdezte idegesítően vékony hangon

-Ha jól látom, Nath is hasonlóan cselekedett – néztem rá villámokat szórva

-Ne is mondd! Reggel kómásan, smink nélkül lépek ki a szobámból, kit látok bemenni Nathaniel szobájába? Melody drágát! És mi volt rajta? Egy köntös. AZ ÉN KÖNTÖSÖM! – visított – egy kicsi kellett hozzá, hogy megtépjem. Jajj és a reggeli! Ott ült az asztalunknál! 10 személyes, nem kicsi, ezt te is tudod. Hol ült? Az én helyemen! Könnyeden csevegett a szüleinkkel. Aztán a kocsiba előre kellett ültetni, mert hányingere volt! – mesélte artikulálva – Teljesen kiakadtam! Ja, és mi ez az Arminos dolog? – nézett rám vádlón

Gyorsan elmeséltem neki a reggel történteken, mire ő fintorogva tekintett rám. Éppen ezt beszéltük át, amikor becsengettek. Matek következett. Blah! Gyorsan szedtük a lábunkat, éppen a tanár előtt értünk be. Jajj a tanár… Max 30 éves lehet. Nem régen jöhetett ki az egyetemről. Szőke haja, és kék szeme nagyon felturbózza a kinézetét. Mindig elegánsan öltözködik, a felnőtt Nathanielt látom benne. Egyáltalán nem illene a tanárok közé, ha csak a kinézetét vesszük, de sajnos a természetét is kellene. Na, az nagyon borzalmas. Ő a legszigorúbb tanárunk. Folyton szólongat minket, sok házit ad, és még több büntetést. Ma sem volt sajnos másképp. Nem volt jobb kedve, mint szokott.

-Csöndet! Ma röpdolgozatot írunk! – mondta, ahogy letette a füzetét a tanári asztalra – Tegyetek el mindent. Aki puskázik, két egyest kap. – mosolyodott el

-Nemá’, Rony! – próbálkozott Castiel

-Mondtam, hogy magázzatok, és hogy csak „Ron”! - köhintett - Melody, osztd ki a lapokat – tartotta a lány felé

30 perc múlva Melody drága boldogan szedegette össze a papírokat, amíg szegényke el nem botlott valamibe/valakiben/Amberben. A szőke kuncogva figyelte az elterült Melody-t, mint ahogy én is. Ron csitított le minket, és segített felállni a barna lánynak. Nathaniel csak a karjára hajtotta a fejét, és csendben pihent.

A nap különben hamar véget ért (mármint a sulis része), ezért a szekrényemből kivéve kedvenc kimonószerű kabátomat, a kijárat felé indultam. Kevesen lézengtek a folyosón, ezért nem volt nehéz elérni a hatalmas kétszárnyú ajtót. SMS-t kaptam, ezért a telefonom képernyőjét kezdtem el figyelni, de még megnyitni sem tudtam az üzenetet, ugyanis beleütköztem valakibe, és hátraestem.

-Bocsi, ne haragudj. Az én hibám volt – nevettem

-Jajj semmi baj, mindenkivel megesik – változtatta meg a hangját az illető

-Dotty? – nevettem – mit keresel te itt? – értetlenkedtem

-Hát…. – kezdett el kuncogni – behívott az a nagyon kedves matektanárod, Ron. – mosolygott idiótán – Nem is tudtam, hogy bukásra állsz matekból – komolyodott el egy pillanatra – ezért is hívott, de mivel kijavította a mostani dolgozatodat, megnyugtatott, hogy megvan a kettes – tért vissza a kuncogós hangja

-Jól sikerült a dolgozatom? – csillant fel a szemem – Megérte az a sok tanulás! – ugrándoztam – Ja, és? – álltam meg

-Hát… meghívott vacsorázni – pirult el, mire én csak elnevettem magam

Dotty és Ron vacsizni mennek? A nagynéném, és a szexi matektanárom? Haha. Ez csak számomra mókás? Végülis, közel egy korban vannak. Simán randizhatnak! Pedig kezdtem azt hinni, hogy Dotty leszbikus… De erről egy szót sem!

Dotty felajánlotta, hogy hazavisz, ha már összefutottunk, ezért visszaírtam Arminnak (aki időközben írt) hogy nem tudunk együtt menni. A suli előtt összetalálkoztunk Nathaniellel. Én egyből leamortizálódtam, és a cipőmet kezdtem el figyelni. Nath megállt előttünk. Jajj az illemnek nem tud nemet mondani… Dotty emelt fővel vizslatta a fiút, akinek nem volt nehéz rájönnie… mindent tud!

-Nathaniel! – üdvözölte Dotty hűvösen, ami az én szívemet nagyon megmelengette

-Öm… örülök a találkozásnak, ismét! – mosolygott félénken a szőke – de sajnos nekem rohannom kell. Viszlát, szia, Lora! – köszönt el, majd gyorsan távozott

Beültünk a kocsiba, mi is, majd elindultunk.

-Szerintem akkor is cuki! – duzzogott Dotty

-Te is tudod, hogy becsapott. És lefektetett. Hogy tehet egy lánnyal ilyet? – spiláztam kissé túl

-Jajj te kis szent szűzike! – nevetett fel Dotty

-Tessék? – kaptam fel a fejem

-Ugyan Lora, szerinted hülye vagyok? – mosolyodott el huncutul, amire inkább nem mondtam semmit, csak bevörösödtem

A szobámban ültem. 5 óra körül járhatott az idő, a redőnyöm csak egy kicsit volt felhúzva, ami nem volt szerencsés, mert törit tanultam. Félhomályban. Logikus. Valamiért mégis úgy éreztem, hogy nem akarok több fénnyel körül véve lenni. Gratulálok, Lora! Szép értelmes mondat! Inkább kockáztatom a szemüvegességet. Minek kell nekünk egyáltalán tudni az összes magyar királyunkat? Már úgy sem jönnek vissza. Nem tudjuk majd a nevükön szólítani őket, és elmondani nekik, hogy mikor uralkodtak. És nekem ebből kell holnap írnom? Jó vicc, Móricz! Az utolsó gumicukrot vettem ki a csomagból, amikor csengettek. Dotty is a szobájába volt, ezért nagylelkűen én indultam el kinyitni az ajtót. Nem vártunk vendéget, de őszintén az én „vendégeim” valahogy mindig elfelejtenek bejelentkezni. Unottan léptem a bejárati ajtóhoz, majd kinyitottam azt. Legnagyobb meglepetésemre az állt az ajtóban, akire legutoljára számítanék. Alexy. A kék haját, és rózsaszín szemeit kivéve minden megváltozott rajta. Egy rendes kék farmert viselt, és egy krémszínű pulcsit. Nem fázik? Némán álltam a küszöb egyik oldalán, ő is így tett, csak a másik oldalon. Kikecmeregtem a meglepettség tengeréből, és készültem becsukni az ajtót, a fiút a verandán hagyva. Nincs semmi keresnivalója itt!

-Várj, Lora! Nem beszélhetnénk? – kérdezte kissé félénken

-Miért kéne beszélnünk? – nevettem fel erőltetetten

-Hát… mert újra együtt vagytok Arminnal nem? Szóval beszélhetnénk, nem? – csillant meg rózsaszín szeme

-Még mindig nem látom értelmét – szóltam unottan

De végül csak sikerült betessékelnie magát. Dotty is lenézett, hogy mégis ki jöhetett, és másik nagy meglepetésemre, nem szívesen fogadta a srácot. Végül is megértem. Tett pár rossz dolgot, velem, amit nem is nagyon érdemeltem volna meg, és ezt a nénikém is nagyon jól tudja. Jajj igen, a név összeköt. Ha van egy nemkívánatos személy az az egész családnak az lesz, nem igaz? Najó ez nagyon nagy hülyeségnek hangzik. A lényeg, hogy elég ridegen köszöntötte a srácot, és azt is mondta, hogy ne maradjon sokáig mert még dolgunk van. Ami nem igaz, mert semmi dolgunk nem volt. A szobámban ülve meredtünk magunk elé, amíg Alexy meg nem törte a csendet.

-Szóval, miújság? – kérdezte vidáman

-Nehogy azt hidd, hogy amiért a tesóddal jóban vagyok, veled is ilyen egyszerűen kibékülök – forgattam a szemem

-Ne csináld már! Olyan jó barátok voltunk! – nyafogott

-Ellenem fordítottad Violát és mindenki mást is! – keltem ki magamból

-Az már a múlt! Arminnak bezzeg elfelejtetted mindezt? – értetlenkedett

-Benned nagyobbat csalódtam, mint benne – köptem a szavakat – nem tudom ilyen könnyen elfelejteni! Kérlek, menj el. – hajtottam le a fejem

-Lora! – szólított Alexy

-Azt mondtam menj! – kiabáltam

Pár pillanat múlva Dotty rontott be a szobába, és kitessékelte Alexyt. Nagyon hálás voltam neki. A fiú elkeseredetten haladt előtte, mielőtt elhagyta a szobát még hátra nézett, majd lehajtott fejjel kezdett el a lépcső felé haladni. „Arminnak bezzeg elfelejtetted mindezt?” - vízhangzott a fejembe. Elfelejtettem volna? Bárcsak tudnám, de nem tudom. Fogalmam sincs. Miért nem tudtam túl tenni Alexy dolgain is? És egyáltalán, miért bocsájtottam meg Arminnak? Miért vagyok vele? Joanra gondolok. Nem tett olyan dolgokat, mint Armin, vele mégsem jöttem újra össze. Mondjuk a Joannal való kapcsolatomat nem mondanám olyan komolynak. Oké, tudom, hogy éppenséggel vele…. először…. De akkor is, vagyis akkor sem. ÁGRR! Ezt magamnak sem tudom elmagyarázni, nem hogy másnak. Armin vajon megtenne értem mindent? Az életét kockára tenné értem? Nem tudom. Lehet. Mégiscsak, odamentem hozzá. Nem küldött el, másnap a kapunkban várt, hogy együtt mehessünk suliba. Vajon Nathaniel az életét adná Melodyért? És vajon értem? Nem hiszem. Miért is gondolkodom ilyeneken??? Már miért adná az életét értem, ha barátnője van? Hülye vagyok? Hülye vagy, Lora. Oké, köszi!^^ A fürdőszobába mentem, engedtem a kádba vizet. Régen nem fürödtem már kádban. Mindig csak gyorsan lezuhanyozok. A hajamat felkötöttem, majd levéve a ruháimat beleültem a forró vízbe. Hagytam, hogy maga alá temessen. Hogy a gondjaimat elpárologtassa, hogy ellazítson. Behunytam a szememet és hátradőltem. A kád széle hideg volt. Szinte jég hideg, de nem vettem fel a fejemet. Most nagyon is jól esett. Az élvezetet, amit a meleg víz nyújtott, megtörte egy kis szenvedés, fájdalom, a tarkómat érő hideg. Mint ezernyi tű. Nem is tudtam, hogy lehet-e így érezni. Egy idő után azonban már csak melegséget éreztem. Hm, pont ideális alváshoz. Csak ekkor vettem észre, hogy a szemeim ólomsúlyként nehezednek. Lassan, de biztosan csukódtak le. Már majdnem az alvás széléhez értem, amikor hangos kopogást hallottam.

-Ki az? – nyüszögtem

-Ki a franc lenne? – kérdezte Dotty az ajtó túloldaláról

-Igaz. Gyere be. – suttogtam, de rájöttem, hogy feltehetően, ezt nem is hallotta, ezért megismételtem pár fokkal hangosabban

A nénikém mosolyogva lépett be a fürdőszobába. Egy rózsaszín hálóinget viselt. Nem olyan mami hálóinget, hanem egy rózsaszín csipkét. Hát vele szerencsésebb volt az ég, mint velem… Csak ennyit mondok.

-Mit keresett itt a kék hajú? – ült le a fürdőben elhelyezett székre

-Magától jött, én nem hívtam – ültem feljebb a vízben, miután visszanyertem az éberségemet

-Azt gondoltam. De… mit akart? – értetlenkedett

-Békülni – fújtam ki az eddig bent tartott levegőt

-És te? – kérdezte

-Szerinted? – röhögtem fel

-Igazad van – vakarta meg a tarkóját, a nő – amúgy… Kezd lenőni a hajad – mosolygott, mire én kipattantam a kádból és a tükörhöz ugrottam

-Jéé, el is felejtettem, hogy ezt festeni kéne – simítottam végig a hajtövemen – Be tudod festeni? – néztem rá kiskutya szemekkel

-Én? Mire való a fodrász? – értetlenkedett, de aztán csak beadta a derekát

-Ideje aludni! – takart be Dotty mint egy kisbabát – Jó éjt, Lora! – kapcsolta le a villanyt, és tényleg, elég hamar álomba merültem. 

38. fejezet

38. fejezet

- Hol voltál? - szólt erőteljesen a vonal túlsó végéről
- Amber, mindig öröm hallani csilingelő hangocskádat - "válaszoltam" unottan
- Szóval? - kérdezte élesen
- Nem tartozom neked magyarázattal! - csattantam fel
- Szóval? - ismételte
- Arminnal voltam - suttogtam
- Arminnal? Azzal az Arminnal aki..........
- Igen azzal! - szóltam közbe - Nem tudtam mit csinálni, miután a bátyád elutasított - álltam meg egy piros lámpánál
- Azt mondod hogy....... Úristen! Figyelj! Itt ülök a sarki kávézóba. Gyere ide! - utasított
- 5 perc - indultam el a találkozóra, letéve a telefont
Az út rémesen lefárasztott, nem beszélve a fejemben zajló harcról Armin és Nathaniel között. Nem hazudok, a fejemben pici chibi Nath és Armin harcolt egymással, pillecukor kardokkal. Armin győzött nem mellesleg. Nath pedig baromi ragacsos lett. Ha most nem most lenne még nevettem is volna. De sajnos most van. És a baj az... hogy a szívemben Nathaniel állt nyerésre. A szőke fiú pedig Melodyt kiáltotta ki győztesül. Feltéve, hogy másnak a fejében is zajlanak ilyen chibi bajnokságok. Melody jut az eszembe. A tökéletes kinézete, a természetes barna haja, a szorgalma, és a tanulmányi átlaga. Hányingerkeltően tökéletes. Legalábbis engem a hányinger kerülget, ha rágondolok. Aztán elképzelem ahogy Nathaniel és ő csókolóznak. Ettől inkább nevetnem kell. Sokkal inkább tűnhet hosszú szájra puszinap mint csóknak. Vajon volt már ezelőtt valakije? Nem nagyon gondolom. Nagyon-nagyon régóta ismeri a fiút, szerintem már az első pillanatban beleesett. Áhh törlődjetek már ki az elmémből!!!! - üvöltöttem gondolatban. Lehet üvölteni gondolatban? Nem tudom. Nekem sikerült, oké? Maradjunk ennyiben. Elég szétszórt vagyok. Majdnem elütött egy taxi, de végül csak meg tudott állni. Hangos dudálással adta tudtomra nemtetszését. Nekem sem tetszik sok minden mégsem teszek semmit, nemde? Arminra gondolok. A régi kiskutya szemére... és a mostani énjére. Ennyire képes lenne megváltozni  valaki? Én is ennyire megváltoztam volna? Olyan fura volt Armin szobája, és úgy az egész ház. Rendetlenség. Mint egy legénylakás. Nem hiszem el, hogy Alexy nem tart rendet. Mi történik körülöttem, mi történt amíg én Amerikában voltam? Csak a rosszat tudom kihozni az emberekből? A gondolataimat hirtelen a telefonom csörgése szakította félbe, Jé, ez Lisander. Kissé megmosolyogtatott. Gondolkodás nélkül felvettem.
- Szia! - szóltam bele a lehető legvidámabban
- Jó hallani a hangodat - köszöntött - hogy s mint? - kérdezte
- Áh a dolgok... egyre rosszabbak - remegett meg a hangom
- Mi történt? - tette fel a nagy kérdést
- Azt hosszú lenne telefonon elmondani - mosolyodtam el keserűen
- Értem - szólt illedelmesen - akkor még jó, hogy jövőhéten hazamegyek. - éreztem hogy mosolyog, és ez belőlem is őszinte lelkesedést hozott ki
- Ide? Haza? - kerekedett el a szemem - az nagyszerű! Meddig maradsz? - kérdeztem immár vidáman
- Úgy értem.... visszaköltözök. Itt az ideje. Leighnek is nagyon elege van már. Nem mellesleg Rosa sincs a legjobb passzban most. - mesélte - szüksége van a barátjára, és úgy vélem... neked is kell egy barát - fejezte be
- Köszönöm Lisander! Te vagy a legjobb! Komolyan! Leírnád messengeren mikor érkeztek? Várlak titeket a reptéren - kacsintottam, amit persze ő nem látott
- Erre semmi szükség. Ne fáradj! - erősködött
- Persze Lis. Sziaaa - azzal letettem. Rosa úgyis tudni fogja. Megyek vele.

A kis kávézóba beérve egyből megpillantottam a szőke lányt. Egy latte volt előtte, éppen egy kis tükörben tanulmányozta magát. Áh, reménytelen. Némán ültem le elé, de csakhamar észre vett. A tükröt besüllyesztette drága válltáskájába, majd rám emelte tekintetét.
- Rendelj! - intett az egyik pincérnek, aki remegve sietett hozzánk. Lehetett vagy 25 éves a srác. Biztos nem az volt az életcélja, hogy egy ilyen helyen dolgozzon. Okosnak nézett ki, de nem valami tehetősnek. Nyilván kellett neki a pénz. Barna haja kesze-kuszán állt. Kissé nyurga alkata azonnal szembe tűnő volt. Arca vöröslött. (Ezt szerintem Amber hozta ki belőle) Füstös szemei végigmértek. Keze remegni kezdett a tollal és a jegyzetfüzettel együtt. Szegényke. Egyébként helyesnek helyes volt... talán ha nem lenne most senkiiim...... semmi!
- Mit hozhatok? - szólalt meg félénken
- Hm... legyen egy frappuccino, sok habbal, kevés tejszínnel és cukorral - adtam le a rendelést, a srác pedig amilyen hamar csak tudott le is lépett
- Hát nem édes? - kérdezte Amber az asztalra könyökölve
- De.... mondjuk én 4 évesen magabiztosabb voltam, - forgattam a szemem
- Jó, ne erről beszéljünk most! - tért rá a tárgyra - szóval.... mi ez az egész? - fürkészett
- Mi lenne? Ezek szerint a bátyád és Melody összejöttek. - mondtam ki a lehető legnyugodtabban
- Melody? Baszki, nézz már rá? Úgy néz ki mint egy nagy mellű 7 éves. Mi az a kis aranyos
szoknyácska, a nagyi kék kis blúzával? Még a haja is idegesít! Szerintem magának vágja! - köpte Amber a szavakat
- Nyugi Amber! Mit akarsz mit tegyek? Öljem meg? Nekem ehhez semmi, de semmi közön! - kezdtem el a körmeimet nézni zavaromban
- Óh Ó! Már hogy ne volna hozzá közöd?!?! Valamit nem mondasz el nekem, és én ezt nagyon nem bírom! Azt mondtad elutasított a bátyám. Mikor is történt ez pontosan? - nézett a szemembe, amitől kirázott a hideg
- Ma reggel - suttogtam a lehető leghalkabban
- Ma reggel? - vigyorodott el - mit kerestél te korán reggel nálunk? - kérdezte még mindig vigyorogva
- Ott aludtam - mondtam még mindig suttogva - Szerinted süket vagy? Vagy Melody hangja ennyire összetéveszthető az enyémmel? Te mondtad, hogy azt hitted én vagyok ott! - szóltam már kissé mérgesebben
- Wááá akkor az csak te voltál?! Ez nagyszerű! Még van remény! Tönkreteszem azt a ribancot! - kezdte el tervezgetni Melody elleni tervét
- Már nem azért, Amber, de ebben Nathaniel is ugyan olyan hibás. Gondolom már régebben együtt lehetnek, és ezt apukád is tudta ugyanis találkoztunk vele ma reggel, amikor indultam haza. - meséltem
- What?! (Mi?!) Mondj el mindent lépésről, lépésre! - parancsolt rám, én pedig immár szívesen elmeséltem az egész sztorit

- Jajj de aranyoooos! - lelkesedett be
- Mi ezen az aranyos? - ittam bele a már idehozott kávémba
- Megmentett téged! - tette össze a két kezét az arca mellett. (már csak a kis szívecskék hiányoztak volna a szeméből)
- Az egész sztoriból ezt az egy dolgot szűrted le? - emeltem rá a tekintetemet
- Persze, hogy nem! De ez annyira kawaii! - ujjongott tovább
- Oké. Fizessünk, nekem még lenne egy kis dolgom. - zártam le ezzel a dolgot
- Rendben. Nagylelkű vagyok és meghívlak. - mondta - Amúgy is téged már biztosan vár az exed, aki látogatóban van nálad - mosolyodott el diadalittasan
- Te ezt meg honnan a jó életből tudod? - tátottam el a számat
- Jajj kicsi Lorácska, én mindenről tudok! - kuncogott, és intett a kis pincérkénknek, aki félénken hozta elénk a blokkot
Amber szemlélni kezdte, majd meglepődve fordult a srác felé
- Van.... valami probléma? - kérdezte remegő hangon
- Igen... Azt látom, hogy Scott a neved.... De a telefonszámod lemaradt! - mutatott a kis lapra. Ez komoly? A srác értetlenül nézett, majd felfogta mi a szitu, és már sokkal boldogabban vette vissza a kezébe a papírt. Amber egy bankót vett elő a tárcájából, majd elétolta
- Várd a hívásom! - kacsintott, mire a srác vörösebb lett egy érett paradicsomnál is. Őszintén azt hittem ilyen csak a filmekben van.... tévedtem.

Nevetve hagytuk ott az épületet. Amber ezt teljesen természetesen vette, de engem egy kissé kiakasztott
- Tényleg tetszik a srác? - kérdeztem még mindig nevetve
- Egy próbát megér, nemde? - vonta meg a vállát a szöszi - kezelésbe kell venni, az biztos. De jó alapanyag, úgyhogy szívesen vállalom.
Még beszélgettünk egy kicsit a közeli parkban, majd hazaindultunk. Amber állítja, hogy nem lesznek sokáig együtt Nathanielék, de én nem vennék rá mérget. Szerintem Melody a kútba is utána ugrana. Ellenben nekem a kis sétálásom elég hosszúra nyúlt. Dotty és Joan már biztosan kerestek. Hoppácska. Gyorsabban kezdtem el szedni a lábaimat, hiszen nem nagyon volt kedvem magyarázkodni. És őszintén semmi jó hazugság nem jutott az eszembe.

Hazaérve, jó illatok csapták meg az orromat. Hm, Dotty itthon van, és főz? Mosolyogva léptem be a konyhába, ahol csakugyan a nénikém állt, rózsaszín köténykében, és kuktasapkában (?). A jó illatot pedig az ananászos csirkemell ontotta magából, ami nem mellesleg a kedvencem. Leültem az egyik bárszékre, és onnan figyeltem a sürgő-forgó Dottyt. Annyira benne volt a dolgokban, hogy észre sem vette, hogy ott vagyok, csak amikor megfordult és akkor szerintem majdnem szívrohamot kapott, ugyanis megijedt.
- Szia! - köszöntem kedvesen - Joan? - néztem körül
- Szia, cupcake! Joan? Elment a szállodába ahol megszállt. - kavarta meg a rizst - amúgy... ha még egyszer a frászt hozod rám, babfőzeléket kapsz - kalapált előttem a fakanállal
- Jé, nem is tudtam hogy szállodába szállt meg - töprengtem
- Amúgy.... jó hosszúra sikeredett ez a séta - emelte a magasba szemöldökét a vádló
- Hát öm... Jót tesz a friss levegő. És aszem' újra együtt vagyunk Arminnal - sütöttem le a szemem
- Mindezek után is? Hm nagyon szeretheted! nézett rám
- Ja - mondtam unottan
- Na jó! Azt hiszem itt az idő, hogy anya szerepbe kényszerítsem magamat. Gyere jányom, meséld el ídes' anyádnak mi történt! - vette le magáról a kötényt és a sapit, majd a nappali felé irányított.
Tényleg mindent elmondtam neki. Minden arról ami történt, hogy kikkel történt és mikor. Az Amerikás szakítást, aztán a visszaköltözéssel kapcsolatos konfliktusaimat. Nathanielt, Ambert. Mindent. És nagy meglepetésemre, nagyon jól esett. Jól esett elmondani. A szavak sugárba hagyták el a számat. Nem is jönne rosszul egy pszichológus! Dotty végig csendben figyelt amíg én beszélek, szinte nem is pislogott. Tényleg érdekelte amit mondok neki. Azt is megemlítettem, hogy néha nagyon hiányoznak anyuék, és hogy jó lenne sűrűbben látni őket. Jó, az egy dolog, hogy kéthetente meglátogatom őket, és tényleg... jobban néznek ki mint valaha, de ami régen volt. Annyira hiányzik. A kis 2 szobás lakásunk. Minden azzal a nyaralással kezdődött. Addig minden annyira normális volt. Most meg? Ha nem lenne Dotty, egyedül lennék. Egyes-egyedül. Ebbe még bele gondolni is borzalmas.
- Húú! Lora, szerintem szerelmes vagy Nathbe - nyugtázta a nénikém
- Mi? Ez hülyeség - vörösödtem el - és amúgy is.... őt én nem érdeklem! Ott van Armin. Ő szeret engem!
- Hazudj csak magadnak... - húzta el a száját - ha bármiről értesítenél... mostanság nem kell annyiszor elutaznom mint eddig. Ne a barátaiddal oszt meg a gondjaidat, hanem velem - mosolyodott el halványan
- Köszönöm Dotty! - öleltem magamhoz
- Na segíts öreg anyádnak! A rizs tuti odaégett. - indult vissza a konyhába, engem maga után húzva

37. fejezet

37. fejezet

Homályosan látok. Gyengének érzem magam, a szemem nyitvatartása is nagy feladatnak bizonyul. Erőt veszek magamon, és felülök. Nem megy teljesen. Valami nem engedi. A szobában fél homály van, de legalább már tisztán látok. Ez egy kórházi szoba. De valamiért mégis más. Miért nem mozdul meg a kezem? A csuklóm ki van kötözve ahogy a lábam is. Mi a franc?? Egy fehér esküvői ruhát viselek. A hasamon egy csokor. Liliom és rózsa. Mi ez az egész? A velem szemben lévő falra téved a tekintetem. Vér. Vért látok. Kosz és vér. A fehér csempe, ember magasságig vérrel van terítve. Frissnek tűnik. Mármint.... már alvadt de nem változott sokat a színe, szóval lehetséges, hogy nem rég került oda. Lehet tőlem származik? Túl kába vagyok, ahhoz, hogy rúgkapáljak, hogy megpróbáljak kijutni innen. Magam mellé nézel, és megdöbbent amit látok. Anyu és Apu ül mellettem. Egy-egy régi széken, kiközözve. A hátuk görnyedt, előre vannak esve. Könnyen lehet, hogy csak a kötél tartja őket. Nincsenek eszméletüknél.
- Anyu, Apu! - szólítgatom őket, de nem érkezik válasz
Várjunk! Mi van a kezüknél? Az artériájukba van egy cső vezetve. Branűl.  A csőben vér csörgedez. Ha jól sejtem az övéké. Rettegek. Rángatózok. Baromi meleg ez a ruha. Szemügyre veszem. Fehér, hófehér. Nem tojáshéj és nem is tört fehér. Az az idegesítően rikító fehér. Gyöngyökkel és ugyan ilyen fehér virágokkal. Kinek van ilyen ízlésficama? Mozgolódásra leszek figyelmes. Egy férfi lép be az ajtón. Műtős ruhát visel. Nem látom csak a két szemét. Kék. Az ablakhoz sétál és kinyitja azt. 1000-el árad befelé a fény. Anyuék mozgolódni kezdenek, ahogyan én is. A férfi mellém lépett, a kezébe vett egy ollót, és a mellrésztől lefelé vágni kezdte. Ahogy a csípőmhöz ért abbahagyta, és szétnyitotta az anyagot. Még jó, hogy van rajtam melltartó. Egy szikét vett a kezébe. Ne, ne, ne! Mit akar? A hasamtól néhány centire megállította a szikét. Rám nézett, mélyen a szemembe és megszólalt
- Ezt a hűtlenséged miatt - ez Armin hangja. Nem tudtam tovább ezen morfondírozni, mert a szike élesen hatolt a gyomromba átvágva a szervet.
Nyöszörögve riadtam fel, amit Nathaniel is észrevett
- Hé! Minden oké? - kérdezte aggódva
- Azt hiszem... Úgy gondolom - ziháltam - csak egy álom volt! - nyugtáztam - egy rossz álom - ismételtem - bocsi, hogy felkeltettelek
- Ugyan! - legyintett - gyere, aludjunk vissza - jött közelebb, és ölelt át. Meglepően könnyedén szenderedtem vissza

A függöny nem volt elhúzva, így a fény szabad utat kaphatott, és nyugodt lelki erővel kiégethette a szememet. Akárhogy nézem, max 3 órát aludhattam. Olyan gyűrött vagyok mint az alattam lévő lepedő, de volt már mikor kevesebb alvással is beértem ezért nem panaszkodom. Ellenben a folyamatosan befelé áramló fény nagyon zavart. Megfordultam, Nathaniel nyugodtan aludt mellettem. Őt nem zavarta a fény, hiszen szorosan a hátam mögött feküdt, így eltakartam a napsugarakat előle. Lassan felültem az ágyon, majd kicsúsztam oldalra, hogy ott aztán felvehessem a szanaszét hagyott ruháimat. Nath ébredezni kezdett. Szőke haja kesze-kuszán állt, az ő arca is elég fáradtnak tűnt. Rám nézett, majd elmosolyodott:
- Jó reggelt! - nézett a szemembe
- Jó reggelt! - mosolyodtam én is el - Azt hiszem, sosem volt még ilyen rendetlenség a szobádban - nevettem fel - Bár most belegondolva lehet többször is... - emlékeztem vissza a történtekre
- Ha arra célzol..... akkor még sosem volt ilyen rendetlenség - vörösödött el
- khm.. úgy érted, hogy te még sohasem... - csodálkoztam
- Még soha - nézett rám komolyan

Egy kis pihenés után, már teljesen felöltözve álltam Nathaniel előtt. Ő is ugyan így tett. Mosolyogva meredtünk egymásra. A vigyorom letörölhetetlen volt.
- Ha nem haragszol... most az ajtón távoznék - nevettem fel
- Ahogy parancsolja, hölgyem - került ki a fiú, majd az ajtóhoz érve kinyitotta azt. Elindultam kifelé a folyosóra, de a cselekedetem véghezvitelében megakadályozott, hogy egy utolsó csókot válthassunk. Örömmel viszonoztam ezt.

Leértünk a lépcsőn, ahol sikeresen összetalálkoztunk Nathaniel apjával. Mind a hárman értetlenül szemléltük egymást. Nath apja szedte legelőbb össze magát.
- Lora? Hát te? - kérdezte jókedvűen, de a gyanakvás nyomai tapinthatóak voltak a hangjában
- Én? Én. Én tanulni jöttem! - mosolyogtam angyalian
- csak otthon hagyta a .... táskáját - szólt bele Nathaniel
- Mit tegyek? Feledékeny vagyok - kuncogtam, mint egy idióta
- Áhh szóval tanulni? Értem. Örültem, nekem most mennem kell. Késésben vagyok. - vált távolság tartóvá - Fiam! - nézett az említettre - Ezt nem kéne.... nagyon nem - csóválta a fejét, majd elment
Megdermedve álltunk ott mindketten. Én az értetlenség miatt, Nathaniel pedig feltehetően, nagyon gondolkodóba esett. Komoly lett. Nem az a játékos srác, aki tegnap volt, aki megleckéztetett, majd megmentett. Nem. Most más volt. Más lett. Egy pillanat alatt megváltozott és én, Lora Michigan nem értettem semmit. Megintcsak.

Az ajtóhoz sétáltunk. Két percen keresztül némán álltunk csak az ajtófélfának támaszkodva. Egyikünk sem tudott mit mondani. Vagyis... én biztos nem. Nath végül megszólalt
- Akárhogy gondolkodom... Talán jobb lenne ha ennek vége lenne, és elfelejtenénk ami történt - mondta ki ridegen, ami engem szíven szúrt. Olyan volt mintha egy kést döfött volna a mellkasomba, majd megforgatta volna azt. Nem értettem semmit, de per pillanat nem is akartam megérteni. Csak egy dologra vágytam és tudom, hogy azt az egy dolgot könnyedén megkaphatom. - Kérlek fogadj egy korrepetáló tanárt. Szeretném ha mától nem hozzám járnál - mondta ki halkan mégis határozottan
-Igen... én is ezt akartam javasolni - hazudtam, mosollyal az arcomon
-Igazán? - lepődött meg
Dehogy te idióta - gondoltam magamban
Hátat fordítottam, majd elindultam a hatalmas kapu irányába. Gombóc volt a torkomba, a szemem pedig könnyel volt teli. Mindent homály fedett. Amilyen gyorsan csak tudtam el akartam hagyni ezt a helyet. Ahogy kiléptem az utcára a torkom jég hideggé vált. Baszki, hányni fogok! Leültem az út szélére, hátha elmúlik. Nem értettem semmit. Tök jól elvoltunk, reggel is tök aranyos volt. Mi történt? NEM! Erősnek kell lenned, Lora! Szép volt, jó volt köszöntük, vége. Felálltam és elindultam. Meg sem álltam egy ismerős házig. Régen jártam már itt, őszintén nem voltam magamban sem biztos... de meg kellett tennem. A boldogságom volt a tét. De tényleg boldog leszek ha ezt megteszem? Gőzöm sincs. Az ajtóhoz értem, és csengettem. Ahogy ezt megtettem elkezdtek folyni a könnyeim. Nem futhattam el. Meglátna. Álltam ott, és vártam, hogy valaki ajtót nyisson. Hangokat hallok bentről. Valaki közeledik.
- Tudtam, hogy el fogsz jönni - vigyorgott rám diadalittasan Armin, ahogy meglátott
- Honnan gondoltad ezt? - néztem rá értetlenül - de ami igaz, igaz. Itt vagyok. Beengedsz végre? - kérdeztem türelmetlenül
- Még szép! - kacsintott, majd félreállt az ajtótól.

A szobájába érve nagy meglepetés fogadott. Se egy konzol, sem pedig egy kontroller. Itt meg mi történt?
- Hova lettek a cuccaid? - kerekedett el a szemem
- Nincs rájuk szükségem. - vonta meg a vállát - te ellenben... miért vagy itt? - sétált az íróasztalához, majd egy cigarettás dobozt előhalászva rágyújtott. Mivan? Elhessegettem az ezzel kapcsolatos gondolataimat. Nem az én dolgom mit tesz. Egyszerűen csak válaszoltam.
- Beszélgessünk! - mosolyogtam rá
- Rendicsek. Mizu Jonathannel? - kérdezte
- Mi lenne vele? Dél van, még lehet alszik. Értelmetlen volt tegnap összeverekednetek. Eltört egy elég drága váza is. - meséltem
- Ugyan bébi! Ha kell kifizetem! - vette elő a pénztárcáját - Van miből!
- Nem szükséges. Ne legyen ekkora az arcod - forgattam a szemem - A régi énedet jobban bírtam - vallottam be
- A régi énemet? A régi Armin nincs többé. Meghalt. De ezt már hallhattad máskor is - nézett mélyen a szemembe - te ölted meg - mondta ki komolyan
- Tudom - bólintottam egy aprót - Amúgy.... mióta cigizel? - kíváncsiskodtam
- Egy ideje - adta az egyszerű választ - te is kérsz egyet? - tartotta felém a dobozt
- Kösz nem, elég ha te mérgezel. - vigyorogtam
- Lazulj már, Cica! - lökött meg egy kicsit - várj, hozok üdítőt - sétált az ajtóhoz, majd távozott azon
Egyedül maradtam. Felálltam, hogy jobban körülnézhessek. Nagyon nagy a kupi. Ez a szoba a Nathanieléhez képest egy szemétól. Az ágy mellé néztem. Sörösdobozok és zsebkendők. A ruhák halmokban a padlón, ahogy az alsógatyák is. Mint egy 40 éves, zsémbes motoros fickó. Hol van az aranyos szerethető Arminom? Az én hibám! De nem gondolhatta, hogy örökké fog tartani. És amúgy is.... Ő is megcsalt. Egy ribanccal! Nem tudtam tovább pásztázni a szobát, mert Armin visszatért. Tálcával érkezett. Letette az asztalára, félretolva pár dolgot, amik nagy puffanással a földön landoltak. Megfogott egy kicsike poharat, és felém tartotta
- Nem iszom töményet - sétáltam az asztalhoz - maradok a kólánál - emeltem fel a 3 decis kólás poharat, majd belekortyoltam - basszameg! - kezdtem el köhögni - ez meg mi? - néztem rá értetlenül
- Whiskey kóla. - nevetett - Kóla egy kis whiskey-vel. Nem tudom, mi itt a baj - vigyorgott
- Ebbe a kóla, csak színezés gyanánt kellett - raktam vissza a tálcára amikor sms-em jött - hopp, bocsi ezt megnézem
- Melyik pasid az? - kérdezte gúnyosan
- Vicci vagy. Ez.... - néztem meg - Amber - mutattam a nevét felé, majd magam felé fordítva elolvastam az üzenetet

- Mióta vagy jóban a Szőkével? Mióta dug a bátyusa? - kérdezte Armin, de ezt én csak tompán hallottam. Ahogy elolvastam az üzenetet, a fülembe vér kezdett el zúgni. A lábamból is távozott az erő, a kezemmel egyetemben. A telefon könnyedén zuttyant a padlóra. Szétesett. Nem érdekel. Nem tudtam megszólalni. Nem tudtam semmi ütőssel visszavágni, de még csak ököllel sem tudtam "visszavágni". Le kell nyugodnom, különben itt helyben sírógörcsöt kapok.

Egy jaguár gyorsaságával ugrottam oda Arminhoz. Megcsókoltam. Ledöbbent, de gyorsan kapcsolt. Az ágyához vezettem és ledöntöttem arra. 

- Szeretlek, Lora! - fogta meg a fenekemet (ami egyébként elég zavaró volt) 

- Igen. - bólintottam - én is - mondtam ki egyszerűen, majd minden irányítást átvettem 

A dolgok megtörténése után egyből felpattantam. Felöltöztem, majd indulni készültem. 

- Máris mész? - nézett rám félálmában

- Jaja, bocsi. - vontam vállat - otthon már biztosan keresnek. Majd hívj fel - mosolyogtam rá, majd becsuktam magam mögött az ajtót. Senkivel nem találkoztam hál'istennek. Könnyedén léptem ki az utcára. És már nehezebben indultam haza. Nem hagyott nyugodni Amber sms-e. Tényleg igaz lenne? Elővettem a már összerakott telefonomat, és tárcsáztam.