- Lora! - hallottam Ambert - Az ég szerelmére! Lora! - éreztem ahogy rázni kezd
- Mi a...? - nyitottam ki a szemem - Mi történt? - néztem fel Amber ágyából (?)
- Átmentél Nathhez... De elaludtál - nézett furán - jó mélyen alszol. - nevetett - fel sem ébredtél, hogy Nathaniel áthozott!
Oldalra pillantottam, ahogy Nathaniel mosolygós arca tévedt a szemem elé.
- Szóval... mikor is aludtam el? - néztem a fiú szemébe
- Beszélgettünk az év elejéről. Az egyik mondatod közepén elaludtál... - nevette el magát - eldőltél az ágyamon - magyarázta - szóltam Ambernek és áthoztunk. - fejezte be mondandóját
- Fasza... Szóóóval... csak beszélgettünk? - néztem a fiúra töprengőn
- Igen. Miért? - meredt rám
- Öhm... álmos vagyok! Amber aludjunk! - bújtam be a takaró alá, ügyet sem vetve a világra
Annyira valóságosnak tűnt az egész. Mintha tényleg megtörtént volna. A légzésem szapora, az arcom érzem, hogy elég piros lehet... És miért vagyok annyira csalódott, hogy még sem történt meg??? A párnába fejeltem, és hagytam, hogy tovább álmodjak. Persze, nem kell mondani, hogy nem állmodtam tovább a történetet. Random képek cikáztak a fejembe.
Szörnyű fejfájás, és hányinger. Erre keltem fel másnap. Ugyan! Mit is vártam? Hiszen tegnap éjjel/ma hajnalban elég sokat ittunk. Konkrétan engem ki is ütött egy picit.. Hehe.
- Amber! Amber! Amber! - rugdostam az említett személyt a takaró alatt - Ébredj! Hallod! - kezdtem el rángatni - Amber! A kurva életbe! Hányni fogok? - tört rám egy nagyon durva hányinger. Kiugrottam az ágyból, és a legközelebbi ajtó felé vettem az irányt... Gardrób. MONDTAM H VAN GARDRÓBJA! Gyorsan kijöttem, és a következő ajtó rejtette a nekem kellő helyiséget. Mosdó. Valahogy jobbnak ízlett a pezsgő, amíg lefelé ment a nyelőcsövemen...visszafelé már nem olyan jó, elhihetitek. Mire visszamentem a szobába Amber már az ágyon ült, Nathaniellel karöltve. Ez mikor jött át?
- Hogy a picsába tudtok mosolyogni? - néztem rájuk bágyadtan - Nem vagytok rosszul? - hitetlenkedtem
- Meg sem kottyant! - mondták egyszerre
- Ti gyakoroljátok az egyszerre beszélést? - forgattam a szemem, mire elnevették magukat - Szerintem lassan haza kéne indulnom, ugyanis - néztem az órára - 11 múlt
- Hazakísérlek, csak felöltözök. - jelentkezett Nath
- Hazakísér! Csak felöltözik. - vigyorgott a húga
- Köszi, én is elkészülök. - mondtam, majd zombi üzemmódban a táskámhoz mentem
Az utcán egymás mellett lépkedtünk. Egyikünk sem beszélt komolyabban semmiről. Én ellenben jobban éreztem magam, ami azt jelentette, hogy duracell nyuszi üzemmódba kapcsoltam
- Nath!!! Gyere máár! Ott egy játszó tér! - kiáltottam neki - menjünk! Légyszíves! - hintáztam valami izén (jó magyarázat, azon ami a képen van)
- Oké. Még van időm. De ha leesel itt hagylak - dorgált játékosan
- Meg is akarsz büntetni, apuci? - kacsintottam rá
- ha nagyon muszáj.... - nézett szét- Hintázzunk! - szaladtam az említett tárt felé - löksz? - néztem rá a világ legaranyosabb pofijával
- Borzalmas vagy másnaposan - fogta a fejét - löklek, ülj bele - mutatott a zöld hintára
Leültem, megkapaszkodtam, ő pedig lökni kezdett. Először kicsiket (szerintem azt várta hányok-e vagy sem) majd egyre feljebb.Komolyan mondom jól éreztem magam. Elég rég óta nem hintáztam. Tisztára a gyerekkoromat idézi. Réges-régen anyuval sokat jártunk játszóterekre. Ma este fel is hívom őket. E gondolatmenetemet Nathaniel szakította félbe:
- Egyébként... - kezdte - elég furcsa voltál tegnap, miután nálam kidőltél - állította meg a hintámat, és jött elém
- Tényleg? - néztem fel rá - biztos a fáradság! - legyintettem zavartan
- A fáradság? - furcsállta - Lora! Mondd el. - nézett mélyen a szemembe, borostyán szemeivel
- Inkább te mondd el! - álltam fel mérgesen a hintából - ugyanis én rohadtul nem arra emlékszem, amit te előadtál Ambernek! - fújtattam idegesen
- Most nem tudom mi a bajod - jött közelebb - de biztosíthatlak, hogy én a teljes igazat mondtam a húgomnak. - nézett semmitmondóan rám
- Az nem lehet! - rogytam le a földre - ez így... olyan szar! - kezdtem el ütni a gumis talajt
- Lora! Lora! - kapta el a csuklómat a fiú - Hagyd abba! Felsebzed a kezed!
- Ez a cél! Hátha az agyam megtanulja fegyelmezni magát! - pillantottam rá, könnyes szemekkel
- Mondd már el, mi történt szerinted tegnap éjjel! - lett egyre idegesebb
- Csókolóztunk. - hunytam le a szemem - az ágyadon...
- Mi a...? Ha csókolóztunk volna arra emlékeznék! - védekezett a szőke
"Ha csókolóztunk volna arra emlékeznék" Ez meg mit jelentsen? Mondjuk... általánosságban az emberek emlékezni szoktak ilyesmire, szóval erre is érthette. Ahogy jobban megfigyeltem szőke haja ma keszekuszább mint máskor. Szeme fáradtságról tanúskodott. Hát igen, pia és kései ágyba bújás... Best ever.
- Ezt hogy kell, értsem? - meredtem rá
- Hát.... nem tudom. - vallotta be - Én csak azt tudom, hogy mióta visszajöttél minden jobb lett, az életem egyenesben. És most nehogy azt hidd, hogy csak a szüleim miatt lett jobb. Jókedvűnek érzem magam, annak ellenére, hogy jó pár konfliktusunk volt - nevetett fel erre - mégis jól érzem magam. Jól érzem magam amikor veled vagyok, vagy csak rád gondolok - komolyodott el - minden szombaton a hétfőt várom hogy láthassalak. - hajtotta le a fejét, majd meggondolva magát mégis félénken felpillantott
- Tudod... amikor visszajöttem nagy, színes fogadtatásra számítottam. Ehelyett egy gyűlölködő társaságot kaptam. Te voltál az, aki nem hitte el a pletykákat. Szívesen segítettél nekem, és szinte mint egy 10éve jó ismerős erősítettél. - mosolyodtam el - Amerika előtt mint bátyám, tekintettem rád.. De most minden megváltozott. Érzem legbelül, hogy segítenem kell neked. És örömmel teszem. Jól esett tegnap boldognak látni. Jól esik boldognak látni. Mostanság vettem észre, milyen eszméletlen szexi a hajad, akárhogy is áll. Elkezdtem látni benned a pasit, nem csak egy barátot. Kissé ez megrémít. - nevettem fel kínomban - és rohadtul nem értem miért is mondom ezt el neked ami......... - nem tudtam befejezni a mondatot
A testemet áramütésként érte ez a tett. Nath szája az enyémre tapadt. Derekamat átfogva húzott magához, én pedig mellkasához támasztottam a kezemet. Szíve az enyémhez hasonlóan hevesen vert. Éreztem ahogy az összes vér az arcomba szökik. Természetesen fájt volna bárkinek is ha ezt a pillanatot nem hagyják szó nélkül... ugyanis valaki közbe szólt
- Nemár! - szólt valaki, mire egyből elváltunk egymástól - Most indultam hozzád bocsánatot kérni, és beismerni, hogy nem volt igazam a ribancozással kapcsolatban - nézett rám Alexy - erre azt látom, hogy Nathaniellel csókolózol. Grat. - kezdett el tapsolni - Tévedni emberi dolog, nemde? Úgy látom hamar túltetted magad a pincében történteken - rántotta meg a vállát
- Semmi közöd hozzá mit teszek! - emeltem fel a hangom - Bocsánatot kérni?? Majdnem megerőszakoltak, de te közbe sem léptél! - kiabáltam, mire Nath közelebb húzott magához - hagytad volna, had tegye amit csak szeretne. Még lehet bátorítottad is. Armint leírtam... De úgy látszik téged is. - néztem rá megsemmisítően - Megyünk? - néztem Nathra mire elindultunk a játszótért kijárata felé.
Egész hazafelé menet nem szóltunk egymáshoz. Újabb gondolathalom nehezedett rám, és nem tudtam meddig bírom még. 1 év. Ennyi van még az iskolából. Se több- se kevesebb. Lehet pesszimista vagyok, de én úgy gondolom, hogy nem nagyon fog már senki sem velem barátkozni. A házunk elé értünk.
- Hé! - emelte meg Nath a fejemet az államnál - szinte meggörnyedsz a válladra nehezedő súly miatt - nézett rám mosolyogva - Én segítek cipelni. - simította meg a kezem
- Óh Nathaniel! - kezdtem el zokogni, miközben magamhoz öleltem. Ő segítőkészen fogadta a kitörésemet, és magához ölelt. Szorosan, mintha az élete múlna rajta. - Én... kérlek maradj még egy kicsit - sírtam tovább. Felsője már elég vizes volt, de nem zavarta. Csak bólintott majd tovább álltunk ott, a kapunk előtt.
Tanulság? Ha azt hiszed jó napod van, valami tuti el fogja rontani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése