Feltápászkodtam az ülőalkalmatosságról, és a bejárat felé vettem az irányt. Elgondolkodtam közben, hogy Dotty miért van ilyen keveset itthon, de mivel a táv a nappalitól az előszobáig elég rövidke, hamar el kellett csitítanom kitörésre kész gondolataimat. Gondolkodás nélkül nyitottam ki az ajtót (rossz szokás, én mondom!). Az ajtó előtt egy keki színű kabátos, farmeros ismerős állt. Csak meredtem rá, földbe gyökerezett lábbal. Ő is ugyan így tett. Haja össze-vissza állt, szeme csillogott, Isten tudja mitől. Mikor tekintetünk találkozott tekintete a földre kúszott, azt kezdte el szemlélni. Erőt vettem magamon, majd köszöntöttem:
- Joan - biccentettem - Mi a francot csinálsz te itt pontosan? - kérdeztem szemrehányón
- Sajnálom. - suttogta - hülye voltam amikor Tanamit választottam helyetted! - kapta fel a fejét
- Igazad van - meredtem a semmibe - hülye voltál - mosolyogtam keserűen - de, csak hogy tudd, akkor is vissza jöttem volna ide, ha nem történik semmi köztetek - simítottam meg a vállát - bejössz? - invitáltam
- boldogan - mosolyodott el
Igen, lehet megcsalt, de Joan... ő Joan. Ilyen hatással van rám. Nem tudok sokáig haragban lenni vele.. Sajnálom.
Leültettem a nappaliba, majd a konyhába mentem inni és enni valóért. Kóla és chips. Jó lesz. Kitekintettem a konyha ajtaján. Joan a szőnyegen ül, és bámul maga elé. Nem hiszem, hogy egy bizonyos dolgot nézne, egyszerűen csak bambul a messzeségbe. Képes volt Amerikából ide jönni, csak azért, hogy.... miért is? Mi volt neki arra a garancia, hogy nem csukom rá a bejárati ajtót, amint meglátom? Jól néz ki. Arca idegességről árulkodik, ami valahogy kiemeli vonásait, és furán fog hangzani, de jól áll neki az idegesség.. Várjunk! Suli idő van! Ez képes volt lógni a suliból??? Akár ki is rúghatják! Tálcával a kezembe léptem át a szoba küszöbét. Letettem a dohányzóasztalra, majd helyet foglaltam Joan előtt:
- Szóval, mit keresel itt? - tettem fel a nagy kérdést
- Nem válaszoltál a hívásaimra, amikor mégis egy fiú szólt bele... - dőlt el a szőnyegen - ki az a srác? - ült vissza
- Csak egy barát - kezdtem el a szőnyeg szálait piszkálni - Honnan tudod hogy itt lakom? - néztem rá
- Volt egy olyan sanda gyanúm, hogy Rosa vagy Viola segítő kész lesz... Viola volt segítőkész - vont vállat
Viola képes volt neki elmondani, hogy hol lakom??? Biztosan értesült róla, hogy mit tett Tanamival... és mégis? Összeszorult a torkom, majdnem sírva fakadtam. MAJDNEM! Ugyanis megszólalt a csengő. Jajj de híres vagyok a mai napon. Felpattantam, és az ajtó felé vettem az irányt. Megint gondolkodás nélkül tártam ki az ajtó szárnyát... és megint nem kellett volna. Most azonban nem egy szégyenlős kisfiúhoz hasonlító egyed állt előttem, hanem egy magabiztos idiótához hasonlító.... magabiztos idióta
Se puszi, se pá felkapott a hátára, belépett (velem) az előszobába, és becsukta (becsapta) az én kedves kis ajtócskámat. Sikítani kezdtem, mire Joan kirohant a nappaliból. Elkerekedett szemekkel figyelt minket.
- Armin? - kérdezte . Armin oda kapta a fejét, majd neki is elkerekedett a szeme
- Joaan? - változtatta meg a hangját. végig nézett rajta - te mióta is nem vagy meleg? - kérdezte
- Letennéd? - mutatott rám a barna fiú, mit sem törődve az előző kérdéssel
Armin nem túl gyengéden lerakott a földre, majd besétált a nappaliba (?)
- Ez mi volt? - sandított a fiú után Jonathan
- Ne kérdezd, megkattant - legyintettem - nem szívesen tűröm meg a lakásban - vallottam be
- Pedig én maradok - kiáltott Armin
- Jó a füled! - forgattam a szemem
- Kirakjam? - ajánlotta fel Joan
- Ugyan. Rosszabbat úgysem tud tenni, annál amit egyszer tett - legyintettem
- Miért mit tett? - kapta rám a tekintetét Jaon
- Áhh semmit! A suli pincéjében majdnem megerőszakolt - legyintettem
Joan először nem mondott semmit, majd elindult ingerülten a Nappali felé. Ijedten szaladtam utána. Armin a TV alatti DVD-s polcot tanulmányozta, amikor Joan a kezénél fogva rángatta fel, majd arcon ütötte. A fekete megrökönyödve figyelt. Nem értette mi folyik itt
- Ember! Mi a bajod? - kérdezte értetlenül
- Megerőszakolni? Egy pincében? A gimitekben? - vonta kérdőre Joan - inkább neked van bajod, de az nagyon nagy - szűrte a fogai között
- Jajj! Be lettem köpve? - nevetett fel - Ez aranyos.. Ja és nem is erőszakoltam meg. Sok kellett volna még ahhoz. - vigyorgott
Joan erre ököllel az állára ütött, amitől a fekete srác szája felrepedt, és vörös vér buggyant ki belőle. Én csak a szám elé kaptam a kezem, és lefagyva néztem. Verekedni kezdtek. Armin és Joan is osztogatták az ütéseket. Mozdulni akartam de nem tudtam. Joan orrából vér kezdett el folyni. Armin szeme pedig vörös volt. Egyszer csak egy kezet éreztem a vállamon, mire oda kaptam a fejem. Nath állt mögöttem. Nem mondott semmit, csak kikerülve engem feléjük igyekezett. Sikeresen szétválasztotta őket. Joanhoz szaladtam, és a nyakába borultam. Ő szorosan magához ölelt.
- Kutya bajom. Nem kéne annyit aggódnod. Nagyon le vagy fogyva - emelte meg az állam
- Ajj! Kuss már! - nevettem, majd a vállába boxoltam
Egyszer csak egy köhintés zavart meg minket. Először Arminék felé pillantottam, ahol ugyan Nathaniel csalódottan nézett, de egyikőjük sem adott ki ilyen hangot. Majd a nappali bejáratához vándorolt a szemem. Dotty néni állt ott, össze font karokkal. Minket szemlélt, majd azt a törött vázát, ami megsínylette a fiúk csetepatéját.
- Joan? - lepődött meg - khm... Nath, vidd őt haza - bökött Armin felé. Nathaniel egy aprót bólintott, majd rám sem nézve, elhagyta a szobát a feketével karöltve. Hárman maradtunk. Dotty egy szó nélkül a konyhába ment, és teát kezdett el csinálni. Mi, Joannal egymásra néztünk... de inkább nem mondtunk semmit. Mikor a nénikém forró nedűje elkészült, az étkezőasztalhoz parancsolt minket, majd ő is helyet foglalt.
- Elmondanátok, hogy mi történt? - kérte - és Joan, te meg mit keresel itt? - emelte a magasba szépen ívelő szemöldökét
Mindent elmondtunk neki. Arminnal kapcsolatban, azt, hogy mit tett. Mit keres itt Joan, és hogyan kezdtek el verekedni. Már rég el akartam neki mondani, de ez az új munkahelye, nem enged neki sok szabadidőt. Tudom! Ha ez nincs, felkopik az állunk. Alapból, én tolakodtam be, az ő mindennapjaiba, és nem fordítva. Így hát jó érzés volt végre a sok felgyülemlett mondandómat kiadni magamból. Dotty kissé sokkos állapotba került egyes részeknél, de megnyugtattam, hogy jól vagyok, és nem kell aggódnia, mindig akad ki megvédjen. Joant is zaklatta a kérdéseivel, és azzal, hogy akkor most mi van a drága jó (idézem) vörös hárpiával. A barna ezt a megnevezést nem vette zokon. Elmondása szerint, már őt is idegesítette a lány, és ő maga sem érti, ez ami történt, hogyan történhetett. Dotty egyébként lefertőtlenítette Jaon sebeit, így a fiú tele volt rózsaszín (?) ragtapaszokkal. Nem sokkal később fel lettünk küldve a szobámba, így ott beszélgettünk egy ideig.
- Szóval még ezek után is szereted ezt a sulit??? - nevetett fel értetlenül
- Igen! Alapból, Rosa is nemsokára visszatér! - védekeztem mosolyogva
Joan arcán egy pillanatra átsuhant valami, majd elkomorultak a vonásai. Az arcomhoz nyúlt, megsimította majd közelebb húzott magához. Megcsókolt. De a csókról lemaradt a bizsergető érzés, aminek át kellett volna járnia. Amilyen gyorsan csak tudtam elhúzódtam tőle.
- Ezt... ne. - néztem rá könyörgőn
- Bo...bo...bocsánat. Én tényleg nem akartam - védte magát
Az este folyamán nem beszéltünk tovább erről az incidensről. Az ágyamon feküdtünk. Joan már aludt, de én képtelen voltam. Nem tudtam kiverni a fejemben motoszkáló képet, Nathről, ahogy elhagyja a lakást. Olyan szomorú volt, és csalódott.. Talán kicsit mérges is. De miért? Nem értem. Mit tettem? Talán a reggeli dolog a baja még mindig? Elképzelésem sincs, de azt tudom, tisztáznom kell vele. Olyan üdítő amikor vele vagyok. Nem akarom megfosztani magamat ettől az érzéstől!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése