26. fejezet
Mosolyogva csuktam be az ajtót, ami azért elég fura azok után ami történt. Ez a mosoly addig tartott amíg bele nem néztem a tükörbe. Elfolyt fekete szemceruza, és megkopott alapozó. Hogy nem szaladt el Lisander? Nem értem. A szívemben 1000 dolog kavargott. Armin utál, Lisander kedves velem, Jake-et nem ismerem annyira de amíg el nem költöztem azon a 3 napon jól elvoltunk. Jannal is jól elvagyunk. Minden megvan a kapcsolatunkban aminek meg kellene.. De amit mondott az a csaj, aggaszt. A gondolataimból a telefonomból felcsendülő dallam szakított ki: Take me to church. Gyorsan felszaladtam a szobába, majd előkotortam a telefonomat. Alexy. Nagyszerű. Nagy levegőt vettem, majd összeszorított szemmel vettem fel a telefont.
- Szia Alexy! - köszöntem a lehető legtermészetesebben
- Miért? Miért kellett most most amikor olyan boldog volt? - Kérdezte gunyorosan - és pont a legjobb indokkal... Gratulálok Lora Michigan! - a hangjából süvített a szánalom, az én szívemet is összekapta. Oda annak a cseppnyi jókedvnek. Lelkesen zuhanni kezdtem.
- Alexy... Ez nem ilyen egyszerű! - suttogtam könnyekkel küszködve
- Dehogyisnem! Csak... legalább engem felhívtál volna előtte. De basztad megtenni! HOGY LEHETSZ ILYEN HÜLYE, ELKÉNYEZTETETT????? - kezdett el kiabálni
- Én? Elkényeztetett? - susogtam a fogaim között - TUDOD MIT? NE MONDJ SEMMIT HA NEM VAGY TISZTÁBAN A DOLGOKKAL, OKÉ? AHHOZ MEG, HOGY MIT TESZEK ITT A LEGKEVÉSBÉ VAN KÖZÖD. ÉRTED MÁR? - üvöltöttem - Ja, és még valami: Az beszél nekem akinek egy barátnője volt, és azt sem tudta megtartani? Na szép. Még valamit vagy csak ennyit akartál? - sziszegtem a lehető leghűvösebben
- pip,pip,pip. - kinyomta
Mi ez a mánia? Mindenki megszakítja velem a kapcsolatot ahogy őszinteségi rohamom lesz?
A telefont eldobtam valahova a szekrény mellé, majd bedöltem az ágyba, és elaludtam.
1 héttel később: Szar nap.
Reggel kis késéssel keltem ezért írtam egy sms-t Joannak, hogy nem megyek ma be. A történtek óta nem beszéltem egyik testvérrel sem.
7:30 Dotty idegesen rontott be a szobámba, hogy hol vagyok már. Közölte, hogy csak akkor igazol ha beteg vagyok, vagy ha darabokra hulltam. Sajnos egyikben sem voltam per pillanat ezért el kellett mennem. Megkönnyítette, hogy kocsival elvitt így nem kellett rohannom. Ahogy beértem a suli folyosójára kellemetlen látvány tárult a szemem elé:
WHAT? Joan és a vörös csaj ott smárolt a folyosón. Nagyon egymásba voltak temetkezve, mondhatom. Észre sem vettek. De hiszen.... visszautasította! Szedd össze magad!
- Látom nem estél kétségbe, hogy nem voltam itt... - sétáltam oda hozzájuk magabiztosan
- Lor....Lora! - kerekedett el Joan szeme, majd kissé távolabb lökte magától Tanamit - figyelj... ez nem úgy volt... el akartam mondani!
Tanami addig apró mosollyal a száját törölgette
- Hé! Te! - böktem felé - nagy a valószínűsége, hogy még az én nyálam is a szádon van... - mosolyogtam gúnyosan - hiszen... Tegnap este még engem csókolt!
Tanami olyan vörös lett mint egy jól megérett paradicsom. Én sarkon fordultam és ott hagytam őket. Ahogy a suli kapujához siettem éreztem, hogy a bennem levő vulkán éppen kitörni készül. A telefonomért kaptam majd tárcsáztam Dorryt:
- Szia. Értem tudsz jönni? Azt hiszem van oka az igazolásodnak. "Darabokban vagyok". Tört ki belőlem a sírám
- Indulok kicsim! Tarts ki! - mondta határozottan, majd kinyomta
Fél óra múlva már a kispárnámat szorongatva magzat pózban feküdtem az ágyamban. Mellettem egy csésze tea. Büszke voltam magamra, amiért olyan magabiztosan tudtam viselkedni előttük. Sajnos be kell látnom... Nem biztos, hogy Armin volt az első szerelmem. -valahogy az nem fájt annyira. Visszaemlékezve amikor megcsalt leginkább csak hisztiztem... Nemtudom . Este arra eszméltem, hogy már megint elaludtam. Hogy lehet valaki ilyen kétszínű?? Mutatja a szépet közben pedig.... SZEMÉT!!!
3 nap múlva
-Lora! - kopogtatott az ajtómon Dotty - bemehetek? Beszélnünk kéne...
- Persze, gyere! - ültem fel az ágyban, majd a hajamat kezdtem lesimítani a kezemmel
Dotty lassan benyitott majd pár pillanat gondolkozás után leült az ágyamra
- Sajnálom kincsem... - kapta el tekintetét hirtelen
- Jajj Dotty nem tehetsz róla, hogy ezt tette velem az a szemét! - legyintettem
- Igen... De most nem arról beszélek. Rossz hírem van.... - kezdte el piszkálni a körmét - Munkát kaptam az előző lakhelyeden. Európában... Sajnálom de vissza kell költöznünk. - harapta be a száját
Vissza? De hisz.... nemrégen élek csak itt. Mondjuk itt csak rossz dolog történt velem.. De Arminék is ott lesznek! Itt is vannak barátaim, és a suli is tök jó. Persze nem akarom Dottyt megbántani.
- Mikor? - jött ki végül a számon ez az egy szó
- Jövőhéten. Két repjegyet vettem... Remélem nem kell a szomszédra bízzalak, és velem maradsz amíg a szüleid... pihennek - nyögte ki még mindig zavartan
- Természetesen veled tartok. Bárhová. Kell egy biztos pont az életembe, és nagyon úgy tűnik ez a biztos pont te vagy - nyúltam a kezéért.
Te vagy az én biztos pontom Dotty! Később megtudtam, hogy igazából már házat is talált, és a sulit is elintézte. Ugyanabba az osztályba kerülök.
- Mindjárt kész a vacsora. Majd gyere enni! - állt fel az ágyamtól, majd kisétált az ajtón
A telefonom csörögni kezdett, ezért kénytelen-kelletlen kikeltem az ágyból, hogy felvehessem.
- Lora vagyok, hallak téged! - szóltam bele a nevet sem nézve
- Szia! - szólt bele Lisander - nem zavarok? - kérdezte illedelmesen
- Persze, hogy nem. Van 20 szabad percem - ültem le az ágyam végére
- Oké, szóval... hallottam ami ma történt... És nem is láttalak a suliban. - kezdte kimérten - ... hogy vagy? - kérdezett rá végül
- Köszi... rosszul. -ismertem be - nem vártam volna... Nagyon rosszul esik ez az egész... És még meg sem próbálja magyarázni. Tudod te azt, hogy milyen érzés? Én... szerintem.. én szerettem. Beleszerettem egy olyanba aki sosem szeretett igazán. Csak arra voltam jó, hogy kiélje magát rajtam. - tört ki belőlem az igazság.. talán túl részletesen is
- Biztosan ő is kedvel téged! Mit fogsz most csinálni?
- Visszaköltözöm Európába. De nem miatta... Ha ez nem történik meg akkor is vissza kellett volna! Ez van. - mosolyodtam el bánatosan - figyelj, nekem most mennem kell. Szeretném veled tartani a kapcsolatot továbbra is, és ha lennél olyan kedves, hogy Jake-nek megadod a számom, megköszönöm. - kezdtem el búcsúzkodni
- Mindenképp. Valami üzenetet? Jó utat neked Lora! Örültem, hogy láthattalak! - vette fel ismét azt a kimért stílusát
- Csak a szám. Köszönöm, és én is nagyon örülök. Fel foglak keresni! Viszlát! - tettem le a telefont.
Az este további része nyugodtan telt. DVD-t néztünk Dottyval, és beszélgettünk. Nem kell bemennem az iskolába ebben az egy hétben. Elmondta, hogy nagyon otthonos kis lakást nézett ki, és így a szüleimet is megtudom majd látogatni. 10 óra felé sétáltam fel a szobámba. Rendetlenség volt, ezért nekiálltam kinézetet adni a szobának. Ez legalább a figyelmemet is elvette. Arminék biztos nagyon fognak rám haragudni. Nem is beszélve arról, hogy még csak a találkozások sem elkerülhetők, hiszen osztálytársak leszünk! De nekem ott vannak Rosa-ék. Vajon a kis lolítával mi történt? Ő is az osztálytársam lesz? Végül is lehet... Engem nem fog zavarni annyi szent! A sminkasztalomhoz sétáltam. Az én szemem fényei. A sminkcuccom most is katonás rendben volt az asztalomon, a kis poharakba elrendezve rendeltetésszerű használatuk szerint csoportosítva. Mióta betöltöttem a 12-t mindig a sminkem mögé rejtőztem. Nem állítom, ezután is ez lesz. Szeretem őket! Végignéztem a szobán. A régi életemből csak a smink, és a ruha maradt. Az a kevés idő amikor nem kellett az árcédulát néznem. Fogtam, és megvettem. Most már tuti, hogy Alexy nem fog velem vásárolni jönni sohasem. A szívem összeszorul. Két nap alatt elvesztettem az első két barátomat, és egy nagyon jó fiúbarátomat is. Gratulálok, Lora!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése