44. fejezet

44. fejezet

Mindegyikőnk csendben iszogatta az innivalóját, és körülbelül egymásra sem néztünk. Néha Jake meg-megfogta a combomat, amitől elkezdtem kuncogni. Ilyenkor Nath komolyan kezdett méregetni, amitől sokkal inkább kuncogni volt kedvem. Melódia persze semmit észre sem vett. Magában fortyogott, és majd felrobbant dühében, hogy elrontottuk a randevúját. Dehát, miért is lenne ez másképp? Azért vagyok. Volt lehetőségem jó alaposan szemügyre venni szöszi barátomat: lecserélte a fehér ingét sötétkékre, a haját jó alaposan hátra fésülte, és a szeme csillogott. Kell valami beszédtéma, mert ez így halál unalmas. Ha itt haláloznék el, biztosan bezárnák a helyet... nem venném a szívemre. Na meg akkor látnék esélyt rá, hogy Melody és barátom mégis együtt maradnak.

- Na, és mi a helyzet veletek, Skacok? - szólalt meg Jake, mikor már a kínosnál is kínosabb lett a csend

- Éppen egy kellemes délutánt akartam itt eltölteni... a Barátommal. - emelte ki az utolsó szót, és még közelebb is húzódott a fiúhoz

- Pont nekünk is ez volt a tervünk. De mi nem vagyunk olyan önzőek, hogy csak egymással osszuk meg a pillanatot - tudom, hogy hülyeséget mondtam, de csak ez jutott az eszembe

- Na mindegy is... Mióta is vagytok ti együtt? - forgatta meg barna szemeit Melody

- Az egész akkor kezdődött, amikor Lora Amerikába költözött. Összeismerkedtünk, összejöttünk, együtt voltunk, szakítottunk de most megint szépen összemelegedtünk - fogta meg a kezemet a mellettem ülő fiú. Szép alakítás.

- Tudtommal, te Arminnal voltál még, amikor kimentél - emelte magasra a szemöldökét az a fruska.

- Öm... igazából - kezdett el vörösleni a csodás kis fejem (mondtam már, hogy imádom?) - a kapcsolatunk eléggé megromlott és már eléggé várható volt a szakítás - hebektem-habogtam

- Szóval amikor Armin megtudta, hogy megcsalod, akkor lett ilyen... nos amilyen - folytatta tovább a nem kívánatos csevejt

A szívem körülbelül kétszázzal vert, az arcom egyre vörösebb volt, szédültem, és ahogy tudtam szorítottam Jake kezét. Nem hiszem el, hogy ez megtörténik, és pont a legnagyobb ellenségemnek sikerül összeadnia a dolgokat? Hát igen, nem is vártam volna mást tőle. Melody mondta a magáét, arról, hogy nem gondolta volna ezt Jake-ről (mikor nem is ismeri, amúgy, de ez mellékes), burkoltan elmondott mindenféle ribancnak és még ilyen jó kis nyalánkságok. Egyre jobban kezdtem szégyellni magamat, amikor megkaptam az utolsó döfést. Pont a szívem közepébe:

- Mi jön még? Hogy egy kapcsolatban lévő fiúval kezdesz? Felnőtt korodra járhatsz úgy, mint a szüleid. - köpte

- Melody! - szólt rá élesen Nathaniel - Nagyon túllőttél a célon - állt fel párja mellől

A szemem egyre jobban szúrt, tudtam, hogy ki fog belőlem törni a sírás. És ez meg is történt. Ahogy a szőke srác behúzta a székét, Lorácskánál eltört a mécses, és zokogni kezdett. Úgy sírtam mint a záporeső. Nath és Jake lefagyva figyeltek, amíg csak kitudtam nyögni egy mondatot:

- Nincs jogod ítélkezni felettem de főleg nem a szüleim fölött - mondtam, majd megpróbáltam erőt venni magamon, de nem nagyon sikerült. Csak a barna lány arcát láttam, azt a pökhendi gunyoros vigyort, amit felém küldött. Még lehet azt sem vette észre, hogy Nathaniel felállt mellőle. Utóbbi ebben a pillanatban eszmélt fel.

- Jake, kocsival jöttem, hazavihetem Lorát? - kérdezte barátomtól

- Honnan tudod, hogy én nem kocsival jöttem? - dobta vissza a labdát az említett

- Csak egy autó áll a parkolóban, az enyém - mosolyodott el halványan, majd megfogta a kezemet és felhúzott a helyemről - Melody, kérlek ne keress - nézett hátra a lányra

- Most tényleg emiatt a lány miatt haragszol? Csak elmondtam amit senki sem mert. Ugyan olyan mint a szülei. Vagy legalábbis afelé halad...  - kiabált félig. Hát igen, itt már mindenki minket nézhetett, aki eddig nem is tette. Egy pár ember próbált eleget tenni az etika szabályainak, és nem beleütni az orrukat a történtekbe, de rájöttek, semmi értelme. Nézhetnek nyugodtan.

- Mert te jobb vagy, elkényeztetett csitri! - pattant fel Jake is a helyéről és utánunk sietett - Nyugodj meg, Lorácska. Nincsen semmi baj - ragadott meg a szabad oldalamon. Ketten támogattak ki a kocsihoz, ahova aztán beültettek. Jake a motoráért ment, és azzal is hajtott el, de előtte láttam, ahogy Narthaniellel váltanak néhány szót. Nem tudtam miről szólhat a csevej, de van egy olyan érzésem, hogy rólam. Már szerencsére a könnycsatornáim elapadtak, de a fejem megfájult, a sminkemnek lőttek, és a gondolatok sem fogytak a fejemből. Annyi embertől megkaptam már ezeket a dolgokat, és igazuk van! Egy szörnyeteg vagyok. Úgy dobálom a fiúkat mint mások a levetett szennyest. Nem értem, hogy miért is kellek bárkinek is. Egy csomó ember kiáll értem és bíznak bennem... én pedig elárulom és becsapom őket. Talán belőlem is olyan ember lesz, mint a szüleimből? Ennyi telik tőlem. Elkeserítő. Nem tudtam tovább marcangolni magam, mert Nath beült mellém az autóba. Szó nélkül indította el a járművet, és indult el. Komoly volt az arca, gondolkodott.

- Figyelj, bocsánat. Nem kellett volna ide jönnöm. Vagy lehet, hogy így kellett lennie, legalább rájöttél milyen is vagyok valójában.  - szólaltam meg elhaló hangon

- Talán tényleg nem kellett volna ide jönnöd - kopogott a kormányon - megérkeztünk - húzódott le az útról a házunk előtt pár perc múlva. Csendben ültünk tovább az autóban, nem szálltam ki. 

- Nath... Ezt abba kell hagynod. Mindenki tudja, hogy van közünk egymáshoz. Választanod kell, vagy a szerelmet választod, vagyis valami olyasmit... vagy azt amit a szüleid szeretnének. Nincs többé egy út. Kereszteződéshez érkeztünk, és el kell döntened merre fordulsz be. Jobbra vagy balra. - hajtottam le a fejemet – amúgy, nem akartam elmondani, de valaki látott minket a DÖK-ben mikor elkértél utolsó óráról. Nem kockáztatnám az elnöki posztodat. Jobb ha ezt is számításba veszed. Veszélyt hozok rád.

- Tessék? Miért nem mondtad el? Mindegy, ezen most ugorjunk, neked könnyű dolgod van. Nem mondják meg mit és hogyan csinálj. Nekem már ovis koromban megvolt a feladatom: okosnak kellett lennem, nem szabadott rossz dolgokat csinálni, különben kikaptam. Egészségesen kellett étkeznem. Mostanra javult a helyzet, de még mindig nem 100%-os. Hálásnak kéne lennem, amiért már nem olyan begyöpösödöttek a szüleim  mint régen. Mint fél éve. De ragaszkodnak Melodyhoz. Nem tudok vele mit csinálni, félek, ha ellent mondok nekik akkor visszatér minden a régi kerékvágásba. Szeretlek, de nagyon félek. Érted? Félek a következményektől. Melody kissé megváltozott. Már nem az a visszahúzódó lány, mint aki volt. Igaz, nem tudok rá nőként tekinteni, de... nem olyan rossz mint amilyen lehetne. - túrt bele szőke hajába - Egy olyan fiút érdemelsz, aki bármit feladna érted, és az nem én vagyok. Sorban állnak előtted a jelentkezők, de te mégis engem választottál. Ez így nem mehet tovább. Elengedlek. Éld az életed. Ott van Armin. Azért lett ilyen szörnyeteg mert elhagytad. Imádott és még mindig imád. Jó, nem így kellett volna megoldania, de mindenét odaadná érted. - fogta meg a kezemet, de én abban a pillanatban ki is téptem szorításából. Kinyitottam a kocsi ajtaját, de még visszafordultam:

- Mondd meg Melodynak, hogy ő nyert. Köztünk vége - csaptam be az ajtaját a járműnek. Még utoljára láttam Nathaniel döbbent arckifejezését utánam kiáltott, de nem mentem vissza. Feladta, nem jött utánam. Gázt adott és elhajtott. Minden erőmet összeszedtem, és beszaladtam a házba. Dotty nem volt itthon, úgyhogy kicsit megnyugodhattam. Az előszobai tükörbe megnéztem, milyen vészesen nézek ki. Hát... nem valami jó. A tusom úgy lefolyt mint a Niagara vízesés, a hajam teljesen kócos lett (amit egyébként nem értek) az egész arcom vörös volt. Terveim szerint felmentem volna a szobámba, befeküdtem volna az ágyamba és álomba sírtam volna magam, de valami erősítésre volt szükségem. Eszembe jutott valami... Egy kedves ismerősöm mikor Amszterdamban járt megajándékozott egy kevék különleges csokival... Hátha jobb kedvem lesz egy kis fűvel spékelt édességtől. Felmentem a szobámba és előhalásztam a szekrényemből a kis papír dobozt. Hát persze, ahelyett, hogy fagyit zabálnék mint más normális ember nekem ilyeneket kell ennem. Életemben először. Mi van ha kiderül, hogy allergiás vagyok rá. Itt pusztulok el. Mindegy is. Nem hiszem el, hogy ez történik. Hogy történhetett ez velem? Átengedem annak a barna féregnek Nathanielt? Én pedig hoppon maradok. Kopp. A földön vagyok. Sírnék. Megint. De valamiért tudom magam tartani. Bekaptam pár kocka tejcsokit. Igazán különleges volt, és ízletes. Mikor ez megtörtént leültem a szobám közepére törökülésbe és vártam. Nem tudom mire, talán a hatását akartam érezni ennek a cuccnak. Vagy valami ilyesmit. Az egy helyben üldögélést hamar meguntam, és lefelé igyekeztem az emeletről Dotty zárt szekrényéhez tévelyedtem, miután kivettem az éjjeli szekrény fiókjából a kulcsot. Hm, van itt Gin, Vodka, egy kevés Whisky és Rum. A gin tonikot eléggé szeretem, erre még két éve jöttem rá egy tunéziai nyaralás során. Kellemes volt a tengerre néző erkélyen ülni és iszogatni a kissé torkot maró, kesernyés folyadékot. Ezután sokszor csentem apa ginéből, sosem vette észre. A toniknak köszönhetően pedig nem nagyon látszott rajtam, hogy mit is iszogatok. Most - nem kell mondanom- nem bajlódtam a tonikkal. Egyszerűen magamhoz vettem a tiszta alkoholt és visszamentem a rezidenciámba. Az ágyamon rezgett a telefonom, de anélkül, hogy ránéztem volna a képernyőre elutasítottam a hívást. Nincs kedvem senkivel társalogni. Csak én voltam, a csoki és a gin. Arra emlékszem még, hogy ittam és elkezdtem táncolni. Megfeledkeztem a szőke srácról és minden más problémámról is. Zene sem kellett, beleéltem magam agyam muzsikájába. A fejemet ráztam izegtem-mozogtam és jól szórakoztattam magamat. Itt képszakadás. A legközelebbi emlékem, hogy Dotty felém magasodva kiabálja a nevemet. Nyűgösen, összehúzott szemöldökkel és csücsörített szájjal meredtem rá. A következő pillanatban egy hideg áramlatot éreztem. Leborított vízzel. Ez aránylag kitisztította a fejemet. Akkor már nagyobb bűnbánatos ábrázatot sikerült magamra varázsolnom. 

- Ez most komoly? Te részeg vagy! Holnap pedig iskola! - kiabált - Mi a franc bajod van, neked? - kelt ki magából, mire én egyszerűen sírni kezdtem - szuper, most meg bőgsz. Agyam eldobom. - forgatta meg a szemét

- Szakítottunk - zokogtam - vége az életemnek. Meg is halhatok. Meg akarok halni! Meg akarok halni - sikítottam sírva, Dotty keze az arcomon csattant, aminek köszönhetően sikerült összeszednem magam

- Ezért nem kéne ilyen fiatalon a szerelemmel foglalkozni - rágcsálta alsó ajkát - még gyerekek vagytok. És megtudhatnám miért szakítottatok, ha már itt tartunk? - ültetett le egy székre 

- Melody. Elmentem a randijukra, Melody pedig kiosztott, és igaza volt, bassza meg! Nath hazahozott mert sírtam aztán pedig beszélgettünk. Vagy valami ilyesmi. Aztán mondtam, hogy Melody nyert... vagy valami ilyesmi. Aztán én bejöttem ő pedig elment és én meg itt vagyok.. Aszem' - vakartam meg a fejemet 

- Ez egy csodás előadás volt. Gratulálok. Miért kellett ebbe alapból belemenni? Együtt vannak, te vagy a fölösleges harmadik. Semmiképp sem lehet happy end! Olyan balgák vagytok! - háborgott - Most lemegyünk és beléd tömök egy kiló kenyeret. Fel kell szívódnia az alkoholnak - töprengett

- Nem csak alkohol volt az - kuncogtam erőltetetten, nem értem miért akartam, hogy tudjon róla

- Már akkor tudtam, mikor bejöttem a szobádba... - húzta el a száját - de nincs túl nagy mennyiség abban az izében... Gyere - ragadott karon, majd felnyalábolt 

A konyhában aztán etetett mint egy kisbabát. Tényleg megettem közel egy kiló kenyeret. És egyre jobban lettem. Mármint úgy fizikálisan. Amúgy elmondani sem lehet, milyen ramatyul éreztem magam. Alig vártam a másnapot. Beszélni akartam Nathaniellel. 

Másnap fél órával előbb keltem mint szoktam. Készen álltam elmagyarázni Nathanielnek a dolgokat, és ha kell akkor Melodyit is képes leszek megölni, csak hogy eltakarodjon az útból. Próbáltam a leginkább jókislánynak tűnni. Kevés smink, és visszafogott öltözet. Ha szeret valakit az ember, akkor érte képes kompromisszumokra. Ha kell, Nathért én a hajamat is leborotváltatnám. Lehet, hogy azt mondják két tízen éves nem tudja, mi a szerelem, de én biztosan tudom, hogy szeretem őt. Egész éjszaka ezen gondolkodtam. Vissza akarom őt kapni. Elveszett vagyok nélküle. Mikor átléptem a suli kapuját első utam a DÖK-be vezetett, de ott nem találtam senkit. Lehet, hogy őt is megviselte ez az egész dolog? Lehet elaludt, most az egyszer. Beültem a termünkbe, és vártam, hogy Nathaniel belépjen végre az ajtón, de ez nem történt meg. Szuper, nem jött iskolába. A fizika miatt aztán bejöhettem hamarabb. Melody tökéletem kinézetével ült az első padban kihúzott háttal. Becsengő után az osztályfőnökünk lépett be a terembe, az ajtót maga mögött nyitva hagyta. Nincs itt a fizika tanár? 

- Gyerekek. Bocsánat, hogy egy kicsit elhúzom a fizika órára szánt időt.... - kezdte, de Castiel közbe kiabált

- Csak szépen lassan. Nyugodtan - vihogott

- Khm... szóval, iskolánknak tegnap egy nagy veszteséget kellett elkönyvelnie - mondta a megszokottnál mélyebb hangon, az én gyomrom pedig összezsugorodott - Tudjátok van egy Magyarországon található testvér iskolánk. Már régen jelentkezett egy kislány, hogy itt akar tanulni, de sajnos telt házunk volt. Nos, egy nagyon kedves diákunk tegnap este felhívott és közölte már nem akar nálunk tanulni, át akar menni a másik intézménybe. Azonnal értesítettük a magyar kisasszonyt a lehetőségről, hogy egy hónap múlva már jöhet is, de a diákunk szülei nagylelkűen magán géppel iderepítették az új diákot. Nem rég érkezett csak meg. Miután bemutatkozik el is megy minden bizonnyal aludni. Szóval rekordot állítottunk papírok intézése terén. Ismerjétek meg Kovács Amandát, ő az új diák, ő érkezett Nathaniel helyére. - hunyta le a szemét az osztályfőnök - gyere be, drágám. - intett az ajtó felé, mire belépett egy alacsony barna lányka 

- Micsoda - Sikította Melody, majd összeesett.