23. fejezet

23. fejezet

A palack lassan, de magabiztosan pörgött. Végig haladt mindannyiunkon majd megállt Joannál. Ezt tuti Rosa csinálta valahogy! Feszülten figyeltem az eseményeket.
- Felelsz vagy mersz, Joan? - kérdezte lassan, tagoltan Rosa
- Felelek. - Vigyorgott Joan
Ez fura! Mit tervezhet? Látom a fejemet egy karóra húzva. Szerintem ezt nevezik rossz előérzetnek...
- Honnan ismered Lorát? - kérdezte hirtelen Viola
Milyen magabiztos lett mióta nem láttam...
Összeszorult a szívem talán ha nem jövünk Amerikába minden a legnagyobb rendben lenne... Joan szerintem nem tudja, hogy miért költöztem ide mint ahogy azt sem, hogy miért nem reagáltam egyik hívására sem.
- Joan, kijönnél egy percre? - tápászkodtam fel majd elkezdtem magammal húzni a fürdő felé. - egy pillanat! - mosolyogtam a lányokra
Ők némán bólintottak majd elkezdtek beszélgetni.
Joant beinvitáltam a fürdőbe majd becsuktam az ajtót.
- Mi a francot csinálsz te itt? - kérdeztem csípősen
- Nem vetted fel a telefont, és nem válaszoltál az üzeneteimre! Ha tudom, hogy itt vannak a barátnőid nem jövök ide! - csattant fel ő is - ....Mi történt? - kérdezte végül
- Long story. - nyeltem le a könnyeimet - De honnan tudod, hogy itt vagyok és nem... otthon - érzem, hogy csillog a szemem
- Apám mondta, hogy az apád a nagynénédhez küldött téged - mondta halkan
- A keresztanyám. - javítottam ki - az apám küldött? Ez vicces. - mondtam savanyú és elkeseredett mosollyal az arcomon - Az apám azért "küldött" ide - mutattam idézőjelet - mert börtönben van - elindult a könnycsatornám. A könnyeim folytak, de én mosolyogva beszéltem - Anyával együtt persze... mert ő is benne volt az ügyben. A sikkasztásban. Európában vannak. Oda vitték őket, és sosem térhetnek vissza! Én itt maradtam Dotty néninél... Mert miért ne? Nagyon kedves! És nem vagyok benne teljesen biztos, hogy vissza fogok menni Európába.. Én itt jól érzem magam... Éreztem - mondtam már-már zokogva. Joan közelebb lépett és megölelt. Olyan jó volt elmondani az egészet.. Legalábbis annyit amennyit én is tudok. Jó volt, hogy neki mondhattam el.

*Joan szemszöge*

Ott álltunk egymással szemben. Ő csak nézett engem, mélyen a szemembe és mesélt. Fagyos mosollyal az arcán. Ez a mosoly mindent elárult. Ez a mosoly elmondta, min megy keresztül. Ebbe a mosolyba belefájdult a szívem. Mosolygott. Megállás nélkül. Akkor is mikor már a könnyei patakokban folytak. Elmondta mi lett a szüleivel, és mi lett vele.Ilyen őszinteséget ezelőtt még nem láttam az arcán. Eddig mindig olyan vidám volt! Jó, nem ismerem olyan sok ideje.. De akkor is.. Most meg itt állunk és a pulcsimra könnyez. Rázkódnak a vállai. Még így is baromi szép! Elgondolkodtam... Ha Lora szülei sikkasztással vannak börtönben... Mi van ha az én szüleim is benne vannak valami ilyesmiben? Nem tudom... Ha így lenne én is itt maradnék.. Mondjuk nekem nincs a párom egy másik kontinensen. Várjunk! Nekem most Lora a barátnőm... vagy csak egy támasz vagyok a számára? Ez nem lényeges most! Én itt leszek neki. Ez ami biztos... Meg persze a halál. Na mindegy. Egy minimális zajra lettem figyelmes. Lora is megmozdult. Ő is észre vette. Gyorsan a tükörhöz sietett majd kivett megengedte a vizet. Megfröcskölte az arcát, de a szeme még mindig vörös volt. Nyílt az ajtó és a fehér hajú lány lépett be rajta.. Elkerekedett a szeme. Lorára nézett, és a vörös szemeire. Majd rám tévedt a tekintete, és a kissé sötétebb foltokkal tarkított pulcsimra. 

- MIT CSINÁLTÁL VELE???? - kérdezte kiabálva majd nekem ugrott. Elkezdte ököllel ütni a vállam, és a mellkasom. Lora gyorsan odaugrott és leszedte rólam a lányt. 

- Nem csinált semmit - mondta halkan - Megvigasztalt. Nincs semmi baj, csak egy kicsit kiakadtam.. De már jól vagyok - mosolyodott el 

A délután nyugodtabban telt. Ott maradtam. Igazából Rosa és Viola tök jó fej csajok. És igazi barátnői Lorának. Estefelé a lányok elmentem. Rosa a barátjához... Valami Lejt. Viola pedig Rosával. Én ott maradtam még egy kicsit. A szobában ültünk. Halkan. Egy szó nélkül. Lora egyszer csak felnézett és végre valahára megszólalt:

- Nem felejthetnénk el ami ma történt? - kérdezte - olyan kínos - húzta el a száját

- Mi lenne ezen kínos? - kérdezte kissé meglepetten - az emberek éreznek.... A legtöbb

Rám nézett. Mélyen a szemembe. Majd lepillantott a számra. Fel a szemembe majd újra a számra. Közelebb jött hozzám majd......