22. fejezet

22. fejezet

Vagy 2 percig csimpaszkodtak rajtam, én pedig kikerekedett szemekkel, lefagyva figyeltem őket. Jó érzés volt látni őket. Ezer meg ezer érzés kavargott bennem. Jók, rosszak, különösek.
- Mit kerestek ti itt? - kérdeztem végül
- Jöttünk meglátogatni! - vigyorgott Rosa, mint a vadalma
- A keresztanyukád hívott minket! - tette hozzá halkan Viola
Szúrós szemekkel néztem a hátam mögé, ahol drága keresztanyám nézett minket mosolyogva.
- Olyan lehangolt voltál... - szontyolodott el -muszáj volt tennem valamit! - fejezte be mondandóját
Rosáékat felkísértem szobácskámba, vittem fel egy chips-et és egy kólát. (Nem kell pohár, nem vagyunk finnyásak). Mire visszaértem már mindketten kényelembe helyezték magukat. A szőnyegemen ültek egymással szemben egy-egy díszpárnán. Odasétáltam, letettem középre a kaját majd leültem közéjük.
- Nem kaptátok meg az mailt? - kérdeztem kissé zsémbesen
- Dehogynem! Biztos szar kedvedben írtad! - legyintett Rosa
- És mi van ha komolyan gondoltam? - vágtam rá
- Az minket nem érdekel! Csak nem raksz ki az utcára.. - vigyorgott
- Kitudja... - forgattam a szemem - na jó! Ha már itt vagytok... miújság veletek? - mosolyogtam rájuk.
Akárhogy próbálom titkolni mégiscsak szép volt az a 7 év együtt "LB"-ben.

Két órán keresztül beszélgettünk, nevettünk... És egy pontnál sírtunk is. Nagyon sok téma felhozódott. A suli, a múlt, jelen és jövő. Mesélték, hogy Castiel összejött az ex csajával Deborah-val ezért most elviselhetetlen. Amber mondott valamit, hogy hiányzom neki (?) aztán kijavította, hogy a veszekedéseink... He? Na mindegy. Helyettem jött valami új csaj az osztályukba akit még nem ismernek személyesen, hiszen nyár van, de facebookon megtalálták.

Ez a profilképe. Egy kicsit kicsinek tűnik.... Nem tűnik velünk egy idősnek... Nem tudom, hogy vagytok vele de szerintem még 14 éves is alíg múlt...

Éppen ezt vitattuk meg a lányokkal amikor kopogtak kicsi szobaajtómon, 

Vártam, hogy benyit Dott néni, de semmi. Feltápászkodtam majd az ajtóhoz siettem. Megfogtam a kilincset, majd lenyomtam. Ahogy a fehér ajtó kinyílt egyre inkább rájöttem. Itt a vége... Szerintem most vetem ki magamat az ablakon... Vagy legalább elásom magam... Jó mélyre.

Az ajtóban Joan állt lehajtott fejjel. Amikor észlelte, hogy bizony az ajtó nyitva van felnézett. Egy fejjel minimum magasabb nálam, ami nem csoda törpe létemre.. 

-Szia... - köszönt bátortalanul

- Ez nem éppen a legmegfelel....... - lőbb pillanat. fejeztem volna be ha Rosa nem jön oda mellém

- Szia! - nyújtotta a kezét - te ki vagy? - kérdezte nagy boci szemekkel

Ez most komoly? Itt van Rosa, Viola... és Joan. Komolyan most már csak Armin hiányozna és teljes lenne a siker. Dotty mi a francért nem küldte el? 

- Öhm... Joan vagyok. - pillantott Rosa-ra - Nem tudtam hogy nem egyedül vagy..  - szabadkozott

Hívjam be? Zavarjam el? Mennyek én ki vele? Küldjem le a lányokat?

- Gyere be! - kezdte el húzni Rosa. Akkor bejön... Ok. Joan rám pillantott, majd jobb híján elindul Rosa felé. Leült az ágyam szélére és csendben figyelte az eseményeket. Engem ahogy egy jobban vörösödöm, Violát aki nem ért semmit, és Rosát aki szerintem akkor készül kitalálni egy tervet, hogy kiugrassza a nyulat a bokorból. Szinte érezhető volt ahogy Rosa fogaskerekei egyre csak kattognak, és csorbulnak ahogy agyát töri. Miért ne hihetné, hogy csak egy haver.... vagy éppenséggel egy távoli rokon. Én sem asszociálnék egyből a legrosszabbra! Biztosan Rosa sem! Ezüst haja tele van csupa-csupa szeretettel.. Bízom benne! 

- Szóóval.. Miért nem ülsz ide mellénk? - kérdezte Viola Joantól. Joan erre szó nélkül leült kicsi körünkbe. 

- Na! Ha ez is megvolt... Szóval te ki is vagy pontosan? - tette fel Rosa újra az előbbi kérdését. 

- Jonathan vagyok. Itt élek Amerikában. Idén leszek 19 éves... Vércsoportom 0+, ha esetleg ezt is tudni szeretnéd - nézett Rosára, később pedig Rosa nem éppen kicsi dekoltázsára. Bele könyököltem az oldalára mire felnyüszített. Rosa, és Viola pedig furán néztek rám... Már elég régóta nem szólaltam meg.. Lehet itt lenne az ideje.

- Nem te vagy az aki itt volt mikor Alexy meg Armin itt voltak? - kérdezte Viola - Ha te is vagy az nem pont úgy nézel ki mint akkor... - húzta össze a szemöldökét Rosa

-Ezt hogy érted? - nézett rá Joan

- Kaptunk egy pár képet rólad... "Alexy a lesifotós"! - kacsintott Rosalia 

Hát persze! Hiszen akkor nem éppen úgy nézett ki mint most... Akkor egy kicsit másmilyen ruhák voltak rajta, és a haja is másképp volt... Eddig is ki volt lyukasztva a füle? Mik fel nem tűnnek! Jobb ötlettől mentesen odamentem az Ipod kihangosítóhoz, és bekapcsoltam a zenémet. Na akkor műsorra készülni! 

- Na jó! Beszéljünk másról! - tereltem a témát - Viola! Mikor szakítottatok Alexyvel - érdeklődtem, hisz amíg itt voltak az ikrek nem tudtam tőlük megkérdezni mert valahogy mindig másra terelődött a szó.

- Hát az úgy volt, hogy rájött mégis inkább Kentin iránt érdeklődik... mint... irántam - pirult el - de nincs semmi baj! Azóta is nagyon jóba vagyunk! Csak nem csináljuk azokat a dolgokat mint a párok szokták.. - nézett el mellettem... El a messzeségbe. Szegény

- Mi lenne ha felelsz vagy merszeznénk? - csillant fel Rosa szeme

A felelsz vagy mert nálunk nagyon komoly dolog! Nem hazudunk, és mindent megcsinálunk amit mondunk egymásnak... Különben ruhadarabokat kell adni zálogba. Rosszat érzek!

- Igen, az jó lenne... De nincs üres üvegünk.. - mondtam "szomorúan" de Rosa nagylelkűen megitta az üveg aljáról az üdítőt amit felhoztam - most már van.

Körbe ültünk majd elkezdett forogni a palack............